Back to top

Melyik bárány kerül a húsvéti tányérba?

A tél dereka a bárányok születésének időszaka. Így van ez a Hortobágyon is, ahol az ország legnagyobb racka állományát tartják. A legjobb genetikai adottságú bárányok a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. törzsállományát gyarapítják majd, míg a többiek húsvétra „elkészülnek”, és tányérba kerülnek.

MMG - Racka bárányok születtek a Hortobágyon

A középkortól kezdve a racka juh volt az általánosan tenyésztett juhfajta hazánkban. Az 1870-es években az egyedszáma elérte a 4,5 milliót. Száz évvel később azonban a kihalás szélére került a racka. Ennek oka a kedvezőbb hús-, tej- és gyapjúhozamú fajták elterjedése volt. Szerencsére néhány lelkes hortobágyi és debreceni tenyésztő nem hagyott fel a rackák tartásával, így megmentették a kihalástól a fajtát. Ennek okán vált általánossá a hortobágyi racka juh elnevezés.

A racka vélhetően a legősibb juhfajtánk. Gyökerei az i.e. IV. évezredig, Mezopotámia területére nyúlnak vissza. Őse a nagyobb testű, hosszú farkú vadjuhfaj, az arkal volt.

Évszázadokon keresztül a magyar pásztorélet meghatározó juhfajtája volt a racka.

Fő ismertetőjegye a szarvalakulása, amely V alakban felfelé irányul, és amely a világon egyedülálló sajátosság a juhfajták között. A két ősi színváltozata van, a fekete és fehér, amelyet azonos fajtának tekintenek, de a törzskönyvi nyilvántartásban külön vezetnek. A két színváltozat egyedei a tenyésztés során nem keresztezhetőek egymással.

Fotó: BNE
Szaporasága 1,0-1,4 bárány/ellés, az ikerellések aránya az élőhelytől függően 5-40%. Kiváló anya, jó báránynevelő, tejtermelése alapján akár a tejelő juhok csoportjába is sorolhatnánk. A bárányok leválasztása után akár 60 liter tejtermelésre is képes, ámbár ma már nemigen fejik. Gyapja durva (átlagosan E-szortiment), kevert (pehelyszál 20-40, felszőr 60-80 μm közötti szálfinomságú). A bárányok erősek, rendkívül életképesek, már a születésük napján képesek az anyjukkal akár több kilométert is megtenni. A tökéletes szervezeti szilárdsága, jó legelőkészsége, élénksége kiválóan alkalmassá teszi a külterjes, jórészt istálló nélküli tartásra. Így tartották ezer éven keresztül, és napjainkban is arra törekednek, hogy így őrizzék meg a fajtát.

Egykoron a racka gereznájából készült a suba, amely évszázadokon keresztül jellegzetes viselete volt a magyar pásztoroknak.

S hogy miért eszünk húsvétra bárányt?

A bárány, amely szelíd és ártatlan állat, szimbolizálja a legfelsőbb felajánlást, amelyet kínálhatunk az Istennek az üdvösségért és a bűnök megbocsátásáért. A bárányvágás hagyománya számos vallásban megjelenik.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lovasa nélkül tért haza a ló

A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok ménesudvara a Bábolnai Gazdanapok ideje alatt minden évben megnyitja kapuit a nagyközönség előtt hogy bemutassák az ott végzett munkát és annak eredményeit. A vendégek idegenvezető segítségével ismerhetik meg a ménesudvar nevezetességeit az arab ménes istállóit, a fedett lovardát.

Aranyhal, koi ponty, shubunkin és aranycompó

Több mint tíz hektáron, természetes körülmények között nevel ivadékot Ilyés Balázs, a Wakin Tavi Díszhaltenyészet tulajdonosa, az ország egyik legjelentősebb tavi díszhaltenyésztője. Az ősi, távol-keleti kultúra iránti vonzódása gyermekkoráig vezethető vissza. Már akkor csodálta a rokonoknál látott akváriumokat, és minden érdekelte, ami mozgott a víz alatt.

Kíváncsi alpakák az arborétumban

Kevesen tudják, hogy a ménesbirtokáról híres Bábolnán 16 hektáron elterülő arborétum is található. A város közelében található gyűjteményes kert a Bábolnai Gazdanapok alatt kényelmesen,lovaskocsival is bejárható.

A nagyüzemi állattartás áldozataira emlékeztek Berlinben

„Állatgyárak helyett parasztgazdaságokat”, – ilyen és hasonló transzparensekkel, állatmaszkokkal az arcuk előtt vonultak a berlini Bundestag épülete elé a környezet- és fogyasztóvédő szervezetekhez, valamint gazdaszövetséghez kötődő tüntetők, hogy a nagyüzemi állattartás ellen demonstráljanak.

A lovak viselkedésének megértése (3.)

Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk a Monty Roberts-módszerrel kommunikálni a lovakkal, meg kell ismernünk az anatómiai adottságaikat. A sorozatban ezúttal a testi és funkcionális jellemzőiket vesszük górcső alá.

Sertések ezreit kellene levágni

A sertésipar lett az Egyesült Királyságban eluralkodó munkaerőhiány legújabb kárvallottja. Munkavállalók hiányában térdre kényszerült a sertéstartás és a sertésszállítás, rengeteg állat marad a farmokon. Emiatt a vágóhidak kihasználtsága messze elmarad a kapacitásuktól.

„Jobb életet élt” csirkék lesznek a holland szupermarketekben

Idén márciusban egy holland kiskereskedő, Albert Heijn bejelentette, hogy az üzletében értékesített friss csirkehús a „Beter Leven” minősítési rendszerben legalább egy csillag minősítésű lesz. Azóta az összes Hollandiában működő szupermarketlánc követte a példáját, vagyis 2023 végére a kiskereskedelemben értékesített összes friss csirkét az állatjólét szem előtt tartásával állítják elő.

A NAK szerint más áruházláncoknak is követendő példa a német REWE lépése

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) példamutatónak tartja a német REWE cégcsoport bejelentését, miszerint németországi üzleteiben 2022 nyaráig 95 százalékra növelné a teljes mértékben német eredetű friss sertéshús arányát, valamint emelné az állattenyésztőknek fizetendő garantált minimum beszerzési árat.

Nagy sikerrel zárult a felelős állattartást elősegítő pályázat

Nagy sikerrel zárult a mintegy félmilliárd forintos keretösszegű áprilisban meghirdetett pályázat, amelynek célja a felelős állattartás elősegítése volt – jelentette ki Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a Szentgálon megrendezett sajtótájékoztatón.

A legelőtől az asztalig

A szürke marha nemzeti kincs, törvény által védett fajta, egyben hungarikum. Azt még nem tisztázták a történészek, hogy a kunok hozták-e be a Kárpát-medencébe, vagy a fajta ősei a honfoglaló magyarokkal együtt érkeztek ide. Viszont a középkortól bizonyított a jelenléte, és lábon hajtva az ország egyik legfontosabb exportcikke volt a XVIII. századig.