0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A NAK kezdeményezi, hogy a vendéglátóipari beszállítók is felvehessék a kamatmentes újraindítási kölcsönt

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezi a Kormányzatnál, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók is részt vehessenek a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramban.

A hitelprogram első körében 25 meghatározott tevékenységi körben (TEÁOR) tevékenykedő vállalkozások vehetnek részt (https://www.mfb.hu/kozlemenyek/az-mfb-meghirdette-mely-vallalkozasok-igenyelhetik-a-nulla-szazalekos-hitelt-a-program-elso-szakaszaban-n1180). A NAK mellettük indokoltnak tartja a vendéglátóegységekbe beszállító termelőkre és feldolgozókra, valamint az élelmiszer-nagykereskedőkre is kiterjeszteni a kört.

A vendéglátóhelyek, szállodák beszállítóinak értékesítési csatornái jelentősen beszűkültek.

Leginkább a vízi szárnyassal, hallal, sertéssel foglalkozó termelőknél, feldolgozóknál okozott extra költségeket a tárolás, illetve az áron aluli értékesítési kényszer, valamint a kisüzemi sörfőzdék, a pálinka-előállítók, továbbá az élelmiszer-nagykereskedelemben a kávé-kereskedők árbevétele is jelentős mértékben zuhant.

A NAK a hitelprogramba az alábbi TEÁOR-körök bevonását kezdeményezi:

„A” Mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat: 01.13 Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése. „C” Élelmiszergyártás: 10.11 Húsfeldolgozás, -tartósítás; 10.12 Baromfihús feldolgozása, tartósítása; 10.20 Halfeldolgozás, -tartósítás; 10.31 Burgonyafeldolgozás, -tartósítás; 10.32 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása; 10.39 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás; 10.51 Tejtermék gyártása; 10.71 Kenyér; friss pékáru gyártása; 10.73 Tésztafélék gyártása; 11.01 Desztillált szeszes ital gyártása; 11.02 Szőlőbor termelése; 11.05 Sörgyártás; 11.07 Üdítőital, ásványvíz gyártása. „G” Élelmiszer, ital, dohányáru nagykereskedelme: 46.31 Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem; 46.32 Hús-, húskészítmény nagykereskedelme; 46.33 Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme; 46.34 Ital nagykereskedelme; 46.37 Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-nagykereskedelem. A kamarához folyamatosan érkező jelzések szerint a közétkeztetésbe beszállítók is nehéz helyzetbe kerültek, valamint az üzemi étkezdék is, ezért a köztestület javasolja ezen vállalkozásokra (TEÁOR 5629 Egyéb vendéglátás) is a kiterjesztést.

A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogram keretösszege 100 milliárd forint. Vállalkozásonként akár 10 millió forint is felvehető, ami bér, járulék, rezsi, működési költségre, valamint készletfinanszírozásra egyaránt felhasználható. A kölcsön törlesztését három év türelmi idő után kell megkezdeni.

Forrás: NAK sajtóközlemény