Back to top

Feloldották a Bács-Kiskun megyei madárinfluenza védőkörzeteket

A Nébih 2021. március 1-jén feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzeteket Bács-Kiskun megyében. Az enyhítő intézkedés annak eredménye, hogy február 3-a óta nem regisztráltak új esetet a térségben.

Bács-Kiskun megyében 2021-ben négy tojótyúktartó gazdaságban jelent meg a madárinfluenza. A betegség az állategészségügyi hatóság gyors intézkedésének köszönhetően nem terjedt tovább, elkerülve ezzel egy, a tavalyihoz hasonló járványt.

A megyében február 3-a óta nem fordult elő újabb megbetegedés, így a Nébih március 1-jén elrendelte a védőkörzetek feloldását.

Amennyiben a járványügyi helyzet továbbra is kedvezően alakul, úgy március 8-án a megfigyelési körzetek feloldása is megtörténhet, ezzel együtt pedig újraindulhat a belföldi és az Európai Unióba irányuló kereskedelmi szállítás.

Hazánk madárinfluenza-mentes státuszát az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint legkorábban 2021. május 23-án nyerheti vissza,

így leghamarabb ekkor kezdődhet meg újra a szállítás a jelenleg teljes importtilalmat alkalmazó ún. harmadik országokba.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatók elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza 

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Méhekre kockázatos repcetáblákat semmisíttetett meg Baranya megyében a hatóság

Helyi méhészek jelzései alapján több virágzó és virágzás előtt álló repcetáblából is mintát vettek múlt héten a Baranya Megyei Kormányhivatal növényvédelmi szakemberei. A vizsgálatok célja az volt, hogy megállapítsák, az adott növényállományok kockázatot jelenthetnek-e a beporzó rovarokra, méhekre.

Jelentősen megugrott Kínában a sertéshústermelés

Kína első negyedéves sertéshústermelése az egy évvel korábbihoz képest 31,9%-kal 13,69 millió tonnára emelkedett - derült ki a múlt héten közzétett adatokból, ami két éve a legmagasabb negyedéves mennyiség.

Húsz-huszonötszázalékos drágulás jöhet a hús árában

Hosszú válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is szeretnének érvényesíteni.

Kis Majorgazda tábort is indítanak

A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

Termőföldtől az asztalig újratöltve - Az adat és az élelmiszer jövője

A járvány megmutatta, hogy a globális élelmiszerlánc törékeny - és ennek egy fő oka, hogy sok esetben átláthatatlan, miként kerül az emberek asztalára az élelmiszer. Ezen segíthet a blokklánc technológia. De mi is ez a blockchain és hogyan teheti az élelmiszertermelést, kereskedelmet és fogyasztást biztonságosabbá?

A Csatorna-szigetek marhái

A La Manche-csatornában fekvő Csatorna-szigetek nemcsak arról híresek, hogy Victor Hugo itt töltötte száműzetését, de innen származnak a világ legkiválóbb tejelő marha fajtái, a jersey és guernsey.

A széncinegék világa

A széncinegék képesek változtatni kulturális szokásaikon - derült ki egy kutatásból, melyet a Konstanzi Egyetem és a németországi Max Planck Etológiai Intézet kutatói végeztek. A vizsgálatban széncinkék dinamikusan változó populációját figyelték meg.

Hajdú-Bihar megyében tarolt a madárinfluenza

2021. április 13-án Hajdú-Bihar megyében igazolta magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A járvány ezúttal egy Nádudvaron található tenyészpulyka-állományt ért el, ahol a szakemberek már a gyanú alapján megkezdték a mintegy 11.800 egyed felszámolását.

Prezentáció, videós tananyag és élő, online óra a Nébih Oktatási Programjának újdonságai között

Élő, online tanóra „szolgáltatással” és több új, óvodás és általános iskolás korosztályoknak szóló anyaggal is bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja. Az ingyenesen letölthető edukációs tartalmakkal a hivatal mindenkori célja a pedagógusok munkájának segítése és a tanórák színesítése.

Keselyűk pusztulhatnak el egy haszonállatok kezelésére használt gyógyszertől

Egy haszonállatok kezelésére használt, diklofenák hatóanyagú gyulladáscsökkentő gyógyszer okozta a halálát egy keselyűnek Spanyolországban. A természetvédők szerint az eset csupán a jéghegy csúcsa lehet és a szer kiirthatja Európa keselyűinek jelentős részét.