0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Gazdátlan marhák bolyonganak a Földközi tengeren

Két szállítóhajó, fedélzetén több mint 2700 szarvasmarhával bolyong immár két hónapja a Földközi tengeren. A hajók Spanyolországból tartottak Törökországba, ahol megtagadták az állatok kirakodását a kéknyelv betegség gyanúja miatt. A későbbiekben Líbia is elutasította az állatok befogadását.

A kéknyelv betegség a szarvasmarhák vírusos betegsége, amely nem terjed át emberre. A hosszú inkubációs periódus miatt a tünetek csak az állat fertőzését követő 60-80 nap után jelentkeznek, ezért előfordulhat, hogy a berakodáskor ez nem volt észlelhető.

Huesca városában, ahonnan a szállítmányban lévő néhány tehén származik, a kéknyelv-betegség megjelenését jelentették a hajók indulása előtti időben.

Az előírásoknak megfelelően ilyen esetben igazolni kell, hogy az exportált szarvasmarhák a járványtól legalább 150 km-re lévő helyről származnak. Ilyen garanciát az állategészségügyi dokumentumok nem nyújtottak, így előbb Törökország, majd Líbia sem engedte be a hajókat a kikötőikbe.

Január közepén a marhákat exportáló World Trade cég közölte, hogy nem felelős az állatok állapotáért, mivel azok nem a tulajdonukban vannak, majd a társaság elérhetetlenné vált

– írta az El Mundo spanyol napilap vasárnapi száma. Eddig nem sikerült megállapítani, hogy ebben az esetben kinek a tulajdonát képezi a szarvasmarha szállítmány.

Az állatokról jelenleg a szállító cég gondoskodik, amely reméli, hogy ki tudják majd nekik fizetni a szállítást. Ivóvizet tudnak biztosítani az állatok számára, mivel a hajók tengervízkezelő rendszerekkel rendelkeznek az ivóvíz előállításához, de takarmányból hiány volt a hosszúra sikeredett út során, és állatok napokig éheztek. Később Szicíliában tudtak szénát berakodni. Eddig 22 tehén pusztult el az út során; testüket feldarabolták és a tengerbe dobták.

A két hajó közül az egyik Ciprus, a másik Spanyolország partjainál vesztegel, kikötési és kirakodási engedély nélkül.

Azt egyelőre nem tudni, hogy állatok a betegség miatt elpusztultak volna a hajókon, de sokuknak van bőrelváltozása és emésztési problémákkal küszködnek.

A spanyol egészségügyi szolgálatok szerint, ha a hajó visszatérne Spanyolországba, az állatokat azonnal meg kell semmisíteni, mivel húsuk nem alkalmas emberi fogyasztásra.

Korábban a madridi mezőgazdasági minisztérium gondoskodott arról, hogy a hajók a szükséges dokumentációval induljanak el az ország kikötőjéből, és hogy a tehenek kéknyelv-betegségtől mentes területekről származnak. Most a spanyol egészségügyi minisztérium hivatkozik az uniós előírásokra, amelyek szerint az állatokat meg kell semmisíteni, de végleges döntést még nem hoztak. Az állatok tovább várnak sorsukra a Földközi tengeren.

youtube://v/f0NLyEvnfPE

 

Forrás: farmer.pl