Back to top

Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz

A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos - közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó terület tájegységvezetője hétfőn az MTI megkeresésére.

A természetvédelmi szakember beszámolója szerint a Natura 2000-es területen "elképesztő intenzitású" volt a tűz, ami után csak hamu maradt. A növényzet és az apró állatok, hüllők, köztük az éppen petét rakó kétéltűek mind a tűz martalékaivá váltak, azonban nagyobb állat tetemére nem bukkantak.

A területen élő madarak és nagyobb testű állatok el tudtak menekülni.

Elmondta azt is, hogy - a vaddisznók miatt - a lángokat több oldalról oltó embereknek többször figyelmeztetniük kellett egymást. A tűz elért egy rétisasfészket is, amelyikben már tojások is voltak. A fokozottan védett madár azóta visszatért a fa tetején épségben maradt fészkére, hogy folytassa a költést, de az, hogy a tojások károsodtak-e, csak három hét múlva derül ki.

Rozner György arról is beszámolt, hogy két évvel ezelőtt szinte éppen ugyanott keletkezett óriási berektűz.

Akkor - áprilisban - a mostaninál is jóval nagyobb területen égett le a növényzet, vesztek oda az éppen költő madarak tojásai.

A tájegységvezető kifejtette, hogy most sem öngyulladás okozta a tüzet, ami száraz nyarakon a tőzeges talajon előfordulhat. Mint mondta, a tűzvizsgálat még tart, de annyi egyértelműen tudható, hogy a mostani tűz is a házaktól indult el. "Első tavaszi hétvége, takarítás, tűzrakással" - utalt a valószínűsíthető okokra. Hozzátette, hogy bizonyítani szinte lehetetlen, ki is okozhatta a tüzet, bár a drónfotókon egészen jól látszik, honnan indultak el a tölcséralakban terjedő lángok.

"A keletkezett kárt csak akkor lehetne felbecsülni, ha előtte valaki felmérte volta a területen lévő értékeket" - mondta Rozner György, megemlítve, hogy egy magasles is leégett.

A katasztrófavédelem korábbi közlése szerint a szombat délután keletkezett tüzet több mint ötven tűzoltónak 11 óra alatt sikerült eloltania. A beavatkozást nehezítette az időnként megélénkülő szél és a lápos, mocsaras, nehezen járható terület. Az oltási munkákba bekapcsolódtak rendőrök, polgárőrök és a nemzeti park dolgozói is.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A denevérek védelmére és ökológiai szerepére hívja fel a figyelmet a budapesti állatkert

A denevérek védelmére és fontos ökológiai szerepére hívja fel a figyelmet a Fővárosi Állat- és Növénykert a szombati denevérek világnapja alkalmából.

Felelős állattartást elősegítő ivartalanítási program indul

Félmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint kutyák és macskák ivartalanítására hétfőn falvak önkormányzatai számára - jelentette be az Etyek-Botpusztai állatmenhelyen a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

360 ezer diákkal egy hétig a fenntarthatóságról

Április 19-23. között hatodik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet. A rendezvénysorozat Áder János online tanórájával kezdődött hétfő délelőtt. A Témahéten határon innen és túl több mint 1600 iskola 360 ezer diákja foglalkozik a fenntarthatóság kérdésével.

Egy indiai hangyafaj képes összezsugorítani, majd visszanöveszteni az agyát

Egy Indiában honos hangyafaj egyes dolgozói képesek összezsugorítani az agyukat és felduzzasztani a petefészküket, hogy királynőjük halála esetén biztosítsák a kolónia túlélését, és ha valamilyen okból ez az "álkirálynői" státuszuk megszűnik, belső szerveik visszaalakulnak eredeti állapotukba - állapították meg a kutatók.

Nem kell a műanyag - tészta és rizs újratöltő állomást tesztel az Aldi

Az áruházlánc új rendszert tesztel a műanyag hulladék csökkentésére azzal, hogy csomagolásmentes tészta- és rizstermékek értékesítésébe kezd, mely a kimért zöldség és gyümölcs árusítás folyamatához hasonlóan működik.

A bölények menthetik meg a spanyol erdőket

A bölények menthetnék meg a spanyol erdőket a tüzektől, mivel a korábban a kihalás szélére sodródott, de manapság újra növekedő populációjú növényevő faj az erdők gyúlékony aljnövényzetével táplálkozik - hívják fel a figyelmet szakemberek.

Kis Majorgazda tábort is indítanak

A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

Az esőerdők második legnagyobb pusztítója az Európai Unió

A Természetvédelmi Világalap felmérése és elemzése szerint közvetve az Európai Unió a második legnagyobb pusztítója az esőerdőknek azzal, hogy olyan fogyasztási cikkekre tart igényt nagy mennyiségben, ami az erdők kivágásához vezet.

A széncinegék világa

A széncinegék képesek változtatni kulturális szokásaikon - derült ki egy kutatásból, melyet a Konstanzi Egyetem és a németországi Max Planck Etológiai Intézet kutatói végeztek. A vizsgálatban széncinkék dinamikusan változó populációját figyelték meg.

Végveszélybe kerülhetnek a Duna tokhalfajai az orvhalászat miatt

Egyes példányok akár több mint hétméteresre is megnőhetnek, tömegük pedig meghaladhatja az egy tonnát. A tokhalkaviár ára az egekben van.