Back to top

Kihívások a brexit után

Azt már az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való távozásáról szóló népszavazás után sejteni lehetett, hogy a briteknek az integrált belső piacról való távozása nagy kihívást jelent majd az uniós partnerországok oda exportáló vállalatainak. Alig telt el néhány hét a brexit hatályba lépése és a vámhatárok újbóli felhúzása óta, a kihívásokkal kapcsolatos sejtések máris valósággá váltak.

Egy, a Német Édesipari Szövetség (BDSI) által a közelmúltban készített felmérés szerint a 200 tagvállalat mintegy fele exportálja termékeit a szigetországba.

Közülük minden harmadik cég nyilatkozott úgy, hogy az új rezsim bevezetése után jelentős nehézségekkel szembesült a brit piacra irányuló szállításoknál,

15 százalékuk attól tart, hogy az újonnan felmerülő logisztikai problémák miatt nem tudja majd biztosítani a brit kiskereskedelem és rajtuk keresztül az ottani fogyasztók folyamatos ellátását, és az oda exportáló német édesipari vállalatok csaknem tizede úgy döntött, hogy máris leállítja a szigetországba irányuló szállításait. Különösen magas, eléri az 58 százalékot azon vállalatok aránya, melyek a vámkezelés újbóli bevezetéséből adódó formalitásokat tekintik a zavartalan szállítások legnagyobb akadályának.

A felmérésben részt vevő vállalatok a kihívások között említették még a gépkocsivezetők hiányát, valamint a beutazási korlátozásokat

– bár ezek elsősorban a koronavírus-járvány kapcsán merültek fel és a járvány elmúltával várhatóan enyhülnek. De – mint Carsten Bernoth, a BDSI főtitkára a felmérés eredményeinek bonni ismertetésekor fogalmazott – az Európai Unióból való brit kilépés nyomán bevezetett adminisztratív akadályok tartósan és visszavonhatatlanul megterhelik a német édesipari vállalatok Egyesült Királyságba irányuló szállításait.

Juhász Imre

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/8 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Takarmány-ár robbanás – ki fizeti a révészt?

Húsbavágó témát vett terítékre a Portfólió - idei harmadik - Agrár Klub konferenciája. Szakemberek segítségével járták körbe, milyen hatással lesz rövid és hosszú távon az árrobbanás a hazai takarmánypiacra és állattenyésztésre?

Idénymunkások Németországban: nem sikerült rendezni egy fontos kérdést a spárgaszezon kezdetéig

Az eredeti bejelentés szerint a 15. héttől már érvényben kellene lennie a „70 napos szabály” 102 naposra hosszabbításának, azonban a Bundestag még nem hagyta jóvá, mert a kormánypártok nem tudnak megegyezni egy fontos részletkérdésben. Eközben a német gazdaszövetség változatlanul 115 napért száll síkra.

Jelentősen megugrott Kínában a sertéshústermelés

Kína első negyedéves sertéshústermelése az egy évvel korábbihoz képest 31,9%-kal 13,69 millió tonnára emelkedett - derült ki a múlt héten közzétett adatokból, ami két éve a legmagasabb negyedéves mennyiség.

33 milliárd forint támogatás érkezett a szarvasmarha- és juhtartókhoz

Lényegében befejeződött a tejelő tehenek, az anyajuhok és a hízott húsmarha bikák után a tavalyi évben benyújtott termeléshez kötött támogatások kifizetése. Ennek eredményeképpen 33 milliárd forint segíti a gazdálkodókat - tájékoztatott az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Hazai virágkertészet: Egyre nagyobb szükség lesz rá

Változások a technológiákban 2021 címmel szemináriumot szervezett a Flora Hungaria Nagybani Piac. A járványhelyzetre való tekintettel az előadásokat kizárólag online közvetítés formájában lehetett követni. Az előadók számára is szokatlan, fizikai közönség nélkül megrendezett esemény sok szakmai újdonságot tartogatott az érdeklődőknek.

Kihirdették az első Interwine díj eredményeit

Az elmúlt év rávilágított arra, hogy mennyire fontos az online jelentét. Egy jól működő honlap, lehetőleg webshoppal, ma már elengedhetetlen a vállalkozások számára – így van ez a borászatokkal is. A Hungarianwines.eu éppen ezért megszervezte az első Interwine díjat, a magyar borászatok és borkereskedések honlapjainak versenyét.

Nem kell a műanyag - tészta és rizs újratöltő állomást tesztel az Aldi

Az áruházlánc új rendszert tesztel a műanyag hulladék csökkentésére azzal, hogy csomagolásmentes tészta- és rizstermékek értékesítésébe kezd, mely a kimért zöldség és gyümölcs árusítás folyamatához hasonlóan működik.

Dísznövény-kereskedelem: három ötlet a sikerhez

Miután a vásárló betér a kertészeti árudába vagy virágboltba, a kereskedők már az első percekben sok olyan hibát követnek el, amelyek igencsak veszélyeztetik az értékesítés sikerét, a vevők lojalitását.

Húsz-huszonötszázalékos drágulás jöhet a hús árában

Hosszú válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is szeretnének érvényesíteni.

Kereskedelmi forgalomba kerül az aranyos rezgőgomba

Új gombafaj került a belga Fresh Mushroom Europe cég kínálatába, a főként Kínában fogyasztott Tremella aurantia. A különleges gombát Ázsiából exportálják a világ minden részére. Az FME kínálatában egész évben megtalálható lesz, és a forgalmazó szerint itt az ideje, hogy az európai konyhákban is teret nyerjen..