0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Megérkezett az első fekete gólya

Tegnap megérkezett Afrikából az első fekete gólya a Gemenc erdeibe. A fokozottan védett madár először elfoglalta fészkét, ezután mintegy fél óráig takarította azt, majd vélhetően élelem után indult. A madár nincs meggyűrűzve, de az erdőgazdaság osztályvezetője szerint ez a példány tavaly is Gemencen tartózkodott, általában ugyanazok a párok használják a fészkeket.

A bekamerázott fészek – amely a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhető – felvételei alapján egyelőre nem lehet megállapítani, hogy hím vagy tojóról van szó.

A megfigyelések immáron kilencedik éve zajlanak a fekete gólyák tudományos oldalról megközelített megismeréséért.

De a kamerás felvételek a szakemberek információszerzése mellett a természetvédelmi szemléletformálásban is sokat segít.

„A webkamera felvételeit megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, hiszen ezek hozzátartoznak a természet rendjéhez, amelybe nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek” – fogalmazott az osztályvezető.

A fészekről idén már nem indítják el az évekig működő internetes közvetést, de az erdőgazdaság weboldalán és az Ökoturisztikai Központ Facebook-oldalán rendszeresen beszámolnak a fészekben történő eseményekről.

Az ismét használt fészekben 2013 óta 31 tojást raktak a madarak, és 13 fióka ki is repült onnan.

Hazánkban mintegy 380-420 feketególya-pár fészkel, ebből mintegy 40 pár Gemencen. Ez a szám az elmúlt évtizedekben nem változott, ami azt jelzi, hogy az élőhely maradéktalanul megfelel a faj igényeinek.

Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű feketególya-állománya.

A faj elsősorban háborítatlan, természetes erdőrészekbe építi fészkét, főként a nagy, idősebb fákat preferálja, a leggyakrabban előforduló fészektartó fa a 80-100 évesnél idősebb kocsányos tölgy.

Azért is élhet itt a faj a legnagyobb egyedsűrűséggel, mert a Gemencz Zrt. által kezelt területeken az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma.

Az erdőgazdaság az elfoglalt fészkek körül ráadásul védőzónákat is kialakít, emellett az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a turista túraútvonalak áthelyezésével segíti azt, hogy költési időszakban ne zavarják a madarakat.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu