Back to top

Úttörő, innovatív kiállítás: már látogatható a 39. AGROmashEXPO, ezúttal virtuálisan

Mától látogatható a 39. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, amely a szervezők ígérete szerint a korábbi évek rendezvényeihez hasonlóan rengeteg hasznos információt, agrárgépipari aktualitást kínál a látogatóknak. Az esemény regisztrációt követően ingyenesen látogatható, a programjai pedig élőben követhetők, sőt, vissza is nézhetők.

A rendezvény megnyitóján Nagy István agrárminiszter videoüzenetben számolt be az ágazatot érintő aktualitásokról. Szavai szerint a jelenlegi helyzetben, a koronavírus-járvány harmadik hullámának kezdetén is zavartalan a termelés, az élelmiszer-előállítás az országban, s a fejlesztések a pandémia ellenére is folytatódtak az ágazatban.

„A mezőgazdasági beruházások értéke 2020 első háromnegyed évében elérte a 351 milliárd forintot, ami 6,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A magyar gazdák ugyanebben az időszakban 140 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, ami 3,5 százalékos emelkedést jelent” – sorolta. Az ágazat korszerűsítését előrelendítette, hogy az EU-s és hazai agrártámogatások mértéke 2010 óta 1,5-szeresére emelkedett – tavaly több mint 886 milliárd forintot tett ki. A tárcavezető elmondta, nagymértékben segítette a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztését az immár több mint 1466 milliárd forint értékben támogatásokat nyújtó Vidékfejlesztési Program.

„Hitelekhez nyújtott támogatásokkal is segíteni kívánjuk a hazai beruházásokat. A 100 milliárd forint hitelkerettel 2 éve meghirdetett, széles körben igénybe vehető beruházási hitelekhez kapcsolódó, 80 százalékos mértékű kamattámogatási programunkat 2021. június 30-ig meghosszabbítottuk” – emelte ki Nagy István. Mindemellett elérhetővé tették a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz konstrukciót a kis- és középvállalkozások számára is; a forrásaiból szántóföldi növénytermesztéshez szükséges erő- és munkagépek beszerzése vagy éppen öntözési beruházásik is finanszírozhatók.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ágazat kibocsátásának mértéke tavaly meghaladta a 2950 milliárd forintot, ami 4,1 százalékos emelkedést jelent, s ami a 4. legjobbnak számít az Európai Unió tagállamai között.

A bővülő exportjával, a foglalkoztatásban betöltött szerepével döntően hozzájárul a nemzetgazdaság kiegyensúlyozott teljesítményéhez. Az agrárminiszter úgy fogalmazott, a magyar agrárium előtt óriási lehetőségek nyílnak meg azzal, hogy 2021-től kezdődően a kormány 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az EU-s források mellé a korábbi évek 17,5 százaléka helyett.

„A Vidékfejlesztési Program korábbi forráskereteihez képest a 2021 és 2027 közötti időszakban háromszor annyit – 4265 milliárd forintot – fordít a kormány a magyar vidékre, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére a KAP vidékfejlesztési forrásaink keresztül” – tette hozzá.

Beszédet mondott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára is, mindenekelőtt megköszönve a szervezőknek, hogy életre hívták a kiállítást ebben az innovatív, úttörőnek számító formában.

Majd gratulált a kiállítóknak is, akik – szavai szerint – nem futamodtak meg a kihívásoktól, hanem a lehetőségeket felismerve vállalták a részvételt. Nekik köszönhetően a látogatók, még ha interaktív formában is, de ezúttal is rengeteg hasznos információt szerezhetnek a rendezvény időszaka alatt.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy igyekeztek a lehető legteljesebb módon felkészülni a 39. AGROmashEXPO-ra, ami az első teljesen virtuális kiállításuk, s ami nemcsak a cég, hanem az egész magyar kiállításszervezői szakma számára mérföldkőnek számít. 

A kiállítás weboldalán elérhető online esemény – egy rövid regisztráció után - díjmentesen látogatható 2021. március 3-6. között. 

A kiállítók által feltüntetett hasznos információk, adatokat, ajánlatok, termékleírások és videók nemcsak megtekinthetők, de le is tölthetők.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Továbbra is akadozik az ukrán gabonaexport

Bár az ENSZ közvetítésével november 19-én meghosszabbították a fekete-tengeri gabonaexporta vonatkozó megállapodást Oroszország és Ukrajna között, mégis naponta legfeljebb öt hajó fut ki az ukrán kikötőkből.

Kiemelt jelentőségű a madarakat fenyegető veszélyek mérséklése

A madárpusztulások egyik legfőbb oka a szabadvezetékek mentén történő áramütés vagy ütközés, éppen ezért kiemelt jelentőségű a madarakat fenyegető veszélyek mérséklése, amely számos hazai madárfaj természetvédelmi helyzetén javít – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a 13. MAVIR Madárvédelmi Konferencián, Tatán.

A vidéki együttműködések különböző formái

Az együttműködések támogatásának egyik általános célja az agrárium és a helyi közösségek tagjainak ösztönzése a közös cselekvésre és közös projektek megvalósítására. Tekintettel a magyar mezőgazdaság strukturális helyzetére, valamint a közeli és a távolabbi jövőben formálódó kihívásokra, a fenntartható mezőgazdaság megvalósulásában a gazdálkodói együttműködéseknek kiemelkedően fontos szerepe van.

Paprikaidény-zárás az Univernél

A szabadföldi paprikatermesztés befejezését követően az Univer Product Zrt. Kecskemét-Hetényegyházai telephelyére hívta azokat a termelőit, akik a pritamin-, kápia-, édes és erős fűszerpaprika-beszállításaikkal a legnagyobb mértékben járultak hozzá az eredményes felvásárlási szezonhoz.

Németország stratégiai tervét is elfogadták

A héten Németország KAP stratégiai tervét is elfogadta az Európai Bizottság, így már formálisan is megvan a 2023-tól kezdődő ötéves időszak agrárpolitikai prioritásainak gyakorlati keretrendszere. Nagyon nagy hangsúlyt kap náluk az ökológiai szemlélet, és általánosságban az a szemléletmód, hogy az agrárvállalkozók a közérdeket szolgáló intézkedéseikre kapnak közpénzt.

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósuló beruházás révén, amelyből már csak kisebb utómunkálatok maradtak hátra - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) az MTI-vel.

A Hálaadást ünnepli az Egyesült Államok, ötödével emelkedett az ünnepi menü ára

Az amerikai családok egyik legnagyobb, karácsony előtti ünnepét, a Hálaadást tartják csütörtökön az Egyesült Államokban, a szakértők szerint az ünnepi költségek mintegy ötödével növekedtek az elmúlt évben.

Nőtt tavaly a fokhagymatermés

Tavaly 829 hektárról 5611 tonna fokhagymát takarítottak be Magyarországon, 8 százalékkal többet az előző évinél - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójából, amely szerint az idén az aszály miatt a fokhagyma fejmérete kisebb lett, ugyanakkor jó minőségű a termés.

A legtöbb élelmiszer magyar legyen a boltokban

Büszkék lehetünk, ha 2030-ra legalább 90 százalékban itthon termelt és előállított termékekkel találkozhatnak a vásárlók az élelmiszerboltok polcain. A stratégiai ágazatban érdekelt vállalkozások megerősítését és fejlesztését szolgáló támogatások ezt célozzák. Interjúnkban erről is beszélt Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.

Akár a szerencseszámuk is lehetne

Tizenkét állomásos európai roadshow keretében mutatja be új 700-as szériáját a Fendt. Magyar­országra november közepén érkezett a bemutató, Zsámbékon a német vállalat és az AXIÁL Kft. képviselői ismertették a gyártó legújabb, egyben legkelendőbb, a gazdák által legkedveltebb típusának, a hetedik generációs erőgépeknek az előnyeit.