0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Így készülünk mi…

Távlovasaink újult erővel kezdtek neki 2021-nek, szinte mindannyiuk bizakodva és várakozva tekint az új esztendőre, a tavalyi pandémiás helyzet reméljük, lassan már a múlté lesz. Új év, új remények – tartja a mondás.

Több távlovast, távlovas csapatot és távhajtót kértem meg, hogy ossza meg az idei szezonra való felkészülése részleteit, milyen edzésmódszert, milyen takarmányt használ, és mit vár a 2021-es évtől. Köszönöm mindenkinek, aki válaszolt és segített egy kis betekintést nyújtani a távlovas berkekben élők napjaiba!

Feketéné Wachtler Katalin (EnduRanch – Eb-, vb-résztvevők, ob-dobogósok)

Felemásra sikerült a szezonunk tavaly; volt olyan ló, ami úgy ment a téli pihenőre, hogy egyetlen kilométert sem versenyzett. A világbajnokságot eltolták májusra, így itt is borult minden, hisz az FEI ragaszkodott az új szabályok bevezetéséhez. Igazából ez okozta, okozza a legnagyobb csalódást.

Kicsit tervek nélkül vagyunk, hisz jelenleg, mikor ezeket a sorokat írom, a magyar nemzeti versenynaptár egy kicsit megdöbbentő, hisz gyakorlatilag minden egyes verseny időpontja üt egy könnyen elérhető nemzetközi helyszínt.

Reméljük, nem kényszerülünk arra, hogy választanunk kelljen.

Az alapozást szokás szerint elkezdtük, ez nálunk rengeteg lépésmunkából áll. Hol nyereg alatt, hol jártató­gépben, illetve hétvégi kirándulások formájában, ha az időjárás és a terepviszonyok engedik. Az istállóban 14 távló áll jelenleg, a legfiatalabb a Huncut de Crouz csikója, akinek idén, valamelyik szezonvégi versenyen szeretnénk megmutatni az állatorvosi kaput.

A nagy öregek, Huncut, Bori, Aga a világbajnokságra készülnek, reméljük, hogy egészségesen eljutnak legalább a startig.

A többieket 120 km-re eddzük. Mivel idén van vb és Eb is, viszont az új szabályok szerint a minősülés rendkívül megnehezedett, nálunk tényleg érvényesülni fog a ló jólétének a szem előtt tartása, így csak az egyik versennyel kalkulálunk, hiába van minősült lovunk mindegyikre. Olyan versenyeken szeretnénk részt venni, ahol élvezet a lovaglás. Visszatérünk a gyökerekhez, nem görcsölünk a bajnokságokkal, egy kicsit megcsömörlöttem, nagyon megváltozott minden.

Az idei évben az olyan kis bázissal rendelkező országok, mint mi is – ahol se sok lovas nincs, se erős mecénások, szponzorok nem állnak be a szakág mögé –, teljesen kikerültek a nemzetközi vérkeringésből.

Tervben vannak olasz versenyek, a szomszédos Somorja, és természetesen az ópusztaszeri verseny. A fiatalokat próbáljuk eljuttatni arra a szintre, hogy bármelyiket fülön tudjuk fogni, ha szembejön egy kihagyhatatlan lehetőség, hogy legalább egy CEI* vagy CEI** versenyen tudjunk lovagolni. Van fiatal lovasunk, Rozina (2020 junior magyar bajnoka), akit idén is próbálunk kilovasítani, és pár érdeklődő, aki vagy 20 kilométeren szeretne indulni, vagy megpróbálná már a rajtenge­dély­vizs­gához kötött távokat.

A tavalyi nagy semmittevésben belekóstoltunk egy kicsit a tenyésztésbe is, egy eredményes szülőktől származó fiatal kancát befedeztettünk egy hosszútávon teljesített ménnel, és Huncut új párja is megvan.

Kapcsolataink révén nagyon illusztris lovak spermájához jutottunk hozzá. Mivel az évek során nagyon sok tapasztalat gyűlt össze, és a tavalyi évben volt rá példa, hogy ez működik, szívesen látunk a csapatunkban feltörekvő fiatalt, aki szeretne tanulni.

Kapoli István (Kabakán Lovarda)

A Cecei Kabakán Lovarda távlovassport iránti elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tizenkét éve megszakítás nélkül rendez versenyt. Több alkalommal előfordult, hogy egy-egy évben kettőt is. Úgy hiszem, hogy nincs még egy lovarda a szakágban, amelyik ilyen múlttal dicsekedhet.

A lótartó, lótenyésztő szakiskola mindig kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a lehetőségekhez képest minél több fiatallal szerettesse meg a lovasport összes szakágát.

A távlovas szakággal párhuzamosan érdekeltek vagyunk a díjugratásban és a szabadidős szakágban egyaránt. Ez a széles választási paletta biztosítja, hogy korosztálytól és elképzeléstől függetlenül mindenki megtalálja azt, ami számára leginkább ideális.

Kijelenthető, hogy a téli időszak a távlovaknak a pihenés, regenerálódás időszaka. A 2020. év eredményei bizakodással töltik el az egyesület minden tagját, vannak tehetséges versenyzőink és lovaink.

A 2021-es szezonra a felkészülés a járványhelyzet miatt, és a hivatalos versenynaptár megléte nélkül – jelen írás elkészültének időpontjában még nem áll rendelkezésre – elég problémás. Lovasaink lelkesedésén egész biztosan nem fog múlni, ott szeretnének lenni minden megmérettetésen.

Az elmúlt év tapasztalata alapján úgy gondolom, hogy a szakág vezetésére komoly felelősség hárul a rendezők kiválasztásában. Meggyőződésem, hogy kiemelt helyszíneket kell támogatni, ahol biztosan vállalják a versenyek rendezését, és hogy inkább kevesebb színtér legyen, több alkalommal visszatérve ugyanoda.

Azt senki nem szeretné, hogy a szakág megrekedjen ezen a szinten, különösen a résztvevők számát tekintve.

Ezért ennek elkerülése érdekében a nagy lóállománnyal rendelkező tenyésztők segítsége nélkülözhetetlen. Felkészült, elkötelezett lovasok vannak, az anyagi lehetőségek szűkössége az, ami behatárolja a versenyzés szélesebb körben való elterjedését.

Ezen gondolatok tükrében úgy látom, hogy a fiatal lovasok elszántsága, lelkesedése és nem utolsósorban a szülők önzetlen támogatása továbbra is biztosított. Ez reményt ad erre az évre is.

Török család (Novaj)

Két póni kancánkkal és három Shagya-arab heréltünkkel várjuk a 2021-es szezont. A 2020-as záró fellépésünk az utolsó magyar ob-fordulón, Cecén volt. Azóta a lovak állatorvosi kontrollt követően gyakorlatilag pihennek, a vasak lekerültek, napközben a legelőn vannak, éjszakára istállózzuk őket. Az abrakot is téli üzemmódra állítottuk.

A kukorica és az árpa aránya 70% lett, emellett természetesen ott a zab és némi napraforgó is.

Megmaradt a napi kétszeri abrak. Mi több órás meleg vizes dagasztás után adjuk az abrakot, növelve ezzel is a lédús takarmányozást, csökkentve a kólika veszélyét. Az abrakot lehetőség szerint sárgarépával egészítjük ki. Szénából lucernaszénát és saját védett területeinkről származó réti szénát etetünk vegyesen.

A 2021-es terveinkben szerepel, hogy minden magyar bajnoki fordulón jelen leszünk lovaink és saját magunk felkészültségétől, egészségétől függően 40-60-80-100 kilométeres távokon.

Szeretnénk emellett beütemezni egy horvátországi, és egy vagy két szlovákiai kirándulást rövidebb, 40-60 kilométeres távokon főleg tréning céljából. Emesével és a pónikkal szeretnénk 40-ről 60 kilométerre fellépni, Karolinának pedig szeretnénk összehozni az első CEI 1* junior 100 kilométeres futamát. Az idei alapozást február elején, közepén kezdjük el, ahogy a munka és az iskola engedi. Emellett, amennyiben sikerül egyesületünknek, a Szilvásváradi Lovassport Egyesületnek rendezőként bekerülnie a magyar távlovas naptárba, úgy azt a versenyt anyagilag is támogatjuk.

Szöcs Letícia és Szöcs Csenge (vb-, Eb-résztvevők, ob-dobogósok)

Sajnos a 2020-as szezonra elképzelt terveink egy része nem valósult meg, főként az áprilisban és májusban elmaradt versenyek miatt. A szezon üresnek érződött amiatt is, hogy az előző évekkel ellentétben nem vettünk részt sem Európa-, sem világbajnokságon, így lesz mit bepótolni, ha a járványhelyzet engedi.

A 2021-es év azért fontos számunkra, mert Letti utolsó junior éve, utoljára tud juniorként nyeregbe szállni.

Ugyan a tavaly elmaradt, de idén megrendezésre kerülő pisai felnőtt vb-re, valamint a szeptemberre kiírt felnőtt Eb-re és junior vb-re is kvalifikálva van Koheilan Szilaj nevű lovunkkal, mégis inkább a junior verseny felé húz a szívünk.

A szezon és a felkészítés menete fogja meghatározni, hogy Szilaj melyik nagy versenyen áll rajthoz. Shagya Athos és Csenge két évvel ezelőtti somorjai szereplését jó lenne megismételni, erre vagy egy tavaszi, vagy egy őszi verseny keretein belül teszünk próbát, felmérve a mezőnyt, az időjárási körülményeket és a ló edzettségi állapotát.

Ezentúl van lovunk, aki nemzetközi pályafutása megkezdése előtt áll, valamint lovak minősítésével fogunk foglalkozni.

Az évek óta bevált edzésmódszerünket és takarmányozást tovább folytatjuk idén is.

Peter Kulier (fogathajtó, volt magyar bajnok)

Öt aktív lovam van, ebből három Shagya-arabom és két kisbéri-arab félvérem. Az edzést a következőképp állítom össze: a szezon után legalább nyolchetes szünet van, ezután a szokásos futószárazással kezdem a munkát.

Az év elejét könnyű edzéssel indítom, minden lóval kétnaponta foglalkozom, és a kocsizáskor váltom, cserélem az oldalakat a befogáskor. Hosszabb vágtaedzéseket csak tavasszal végeznek a lovaim.

Jelenleg a jártatógépet is rendszeresen használom, szerintem elengedhetetlen eszköze a felkészülésnek. A 2021-es tervem, hogy ismét országos bajnok legyek.

 

Forrás: Pegazus