Back to top

Folyamatos és biztonságos a hazai élelmiszer-ellátás

A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszer-ellátás – közölte Nagy István agrárminiszter.

A miniszter kiemelte, az újabb korlátozó intézkedések annak figyelembevételével születtek, hogy a mezőgazdasági termeléshez, állattartáshoz és élelmiszer előállításához feltétlenül szükséges üzletek nyitva maradhassanak, illetve a termelést biztosító szolgáltatások is elérhetők legyenek.

Így a mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító boltok nem zárnak be, elérhetőek a mezőgazdasági gépek és azok alkatrészei is.

Emellett az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a mezőgazdasági boltok és a kertészeti árudák és faiskolák is nyitva maradhatnak, ahogyan a következő időszakban az állatgyógyszertárak is üzemelhetnek - hívta fel a figyelmet Nagy István.

Hangsúlyozta: a veszélyhelyzeti szabályok figyelembe vételével, ugyancsak nyitva lehetnek a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletek és piacok is, ez utóbbiak esetében a kötelezően bezárt üzletek kivételével. A nemzetközi nőnapra való tekintettel pedig március 8-án a virágüzleteknek sem kell bezárniuk. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a személyes megjelenést igénylő mezőgazdasági gépszerviz, élelmiszer feldolgozási, közétkeztetési, állattenyésztési és állategészségügyi, a kapcsolódó laboratóriumi szolgáltatást nyújtó helyiségek vagy helyszínek is nyitva maradhatnak.

A miniszter kifejtette:

A hazai élelmiszertermelés eddig is sikeresen vette az akadályokat, az alapanyag-előállítástól kezdve a logisztikáig az élelmiszeripar minden szegmense megfelelően működik, így az esetlegesen megnövekvő vásárlói igényeket most is ki tudjuk elégíteni, felesleges felhalmozásra nincs szükség.

A termelők helytállása az agráriumot stratégiai ágazattá emelte. A gazdák eddigi helytállásáért köszönettel tartozunk, áldozatos munkájuknak és szorgalmunknak köszönhetően ugyanis a legnehezebb időszakban is friss és egészséges élelmiszer kerülhet a magyar családok asztalaira - tette hozzá a tárcavezető.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ez a mogyoróallergiánál is komolyabb gond lehet

Amerikai orvosszakértők szerint még a diófélék okozta allergiánál is komolyabb problémát okozhat egy egyre szélesebb körben jelentkező allergiás megbetegedés. A statisztikai adatok arra utalnak, hogy az öt év alatti gyerek között kétségbeejtően magas a tehéntej-allergiások száma - egyelőre csak az ad reményt, hogy a többségük "kinövi".

Felszaladt néhány plusz kiló a karantén alatt? - Táplálkozási tippek az egész családnak

A karantén, a bezártság, az iskola nélküli napok nagyban megváltoztatták a családok mindennapjait: mozgásszegényebb életmód, felboruló étkezési szokások. A napi feladatok mellett sokkal nehezebb odafigyelni a helyes táplálkozásra.

Több mint ötszáz középiskolás az erdészeti vetélkedőn

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium csapata nyerte az idei „Fedezd fel az örökséged!” erdőismereti vetélkedőt. Az Országos Erdészeti Egyesület ötödik alkalommal hirdette meg a középiskolásoknak szóló versenyt, amely idén az erdők láthatatlan értékeire hívta fel a figyelmet. A vetélkedőre 58 településről közel 100 iskola 185 háromfős csapata jelentkezett.

A denevérek védelmére és ökológiai szerepére hívja fel a figyelmet a budapesti állatkert

A denevérek védelmére és fontos ökológiai szerepére hívja fel a figyelmet a Fővárosi Állat- és Növénykert a szombati denevérek világnapja alkalmából.

33 milliárd forint támogatás érkezett a szarvasmarha- és juhtartókhoz

Lényegében befejeződött a tejelő tehenek, az anyajuhok és a hízott húsmarha bikák után a tavalyi évben benyújtott termeléshez kötött támogatások kifizetése. Ennek eredményeképpen 33 milliárd forint segíti a gazdálkodókat - tájékoztatott az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Felelős állattartást elősegítő ivartalanítási program indul

Félmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint kutyák és macskák ivartalanítására hétfőn falvak önkormányzatai számára - jelentette be az Etyek-Botpusztai állatmenhelyen a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

360 ezer diákkal egy hétig a fenntarthatóságról

Április 19-23. között hatodik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet. A rendezvénysorozat Áder János online tanórájával kezdődött hétfő délelőtt. A Témahéten határon innen és túl több mint 1600 iskola 360 ezer diákja foglalkozik a fenntarthatóság kérdésével.

Nem kell a műanyag - tészta és rizs újratöltő állomást tesztel az Aldi

Az áruházlánc új rendszert tesztel a műanyag hulladék csökkentésére azzal, hogy csomagolásmentes tészta- és rizstermékek értékesítésébe kezd, mely a kimért zöldség és gyümölcs árusítás folyamatához hasonlóan működik.

Uniós oltalmat kapott a Budaörsi őszibarack

Az Európai Bizottság április 19-én oltalom alá vette a Budaörsi őszibarack elnevezést, ezzel 67-re emelkedett az uniós oltalomban részesült magyar földrajzi árujelzők száma. A földrajzi árujelzők használata komoly gazdasági előnyt jelent a termelők számára, hiszen jelentősen növeli a termék hozzáadott értékét.

Kevesebb sört adott el, de megtartotta munkavállalóit a Borsodi Sörgyár tavaly

Az előző, rendkívül sikeres évtől ugyan elmaradtak tavaly a Borsodi Sörgyár eredményei, de a társaság minden munkavállalóját meg tudta tartani a koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére - közölte a cég az MTI érdeklődésére.