0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Szebb napokat is megéltek már az almériai paradicsomtermesztők – 122 millió eurót kapnak a fejlesztésekre

Spanyolország azt kéri Brüsszeltől, hogy legyen nagyon éber a Marokkóból származó paradicsommal kapcsolatban. A spanyol Mezőgazdasági, Halászati ​​és Élelmezésügyi Minisztérium főtitkára sürgette az Európai Uniót, hogy szavatolja a szomszédos országokból származó paradicsom behozatalára vonatkozó feltételek betartását.

A bejelentésre az után került sor, hogy az andalúziai gazdálkodó szervezetek az európai paradicsompiac túlkínálat miatti „súlyos romlására” figyelmeztettek. Szerintük ugyanis annak mindenekelőtt a harmadik országokból származó behozatal az oka. 

A főtitkár ugyanakkor elismerte, hogy az almériai paradicsomtermesztők az utóbbi  időkben nehézségekkel küzdenek, főként a szélsőséges időjárásból és logisztikai gondokból adódóan. Mindez rámutat arra, tette hozzá, hogy nem halogatható a spanyol zöldséghajtatás korszerűsítése, a termesztés hatékonyságának növelése.

Ezt szolgálja az a 122 millió eurós csomag, amit az üvegházas termesztés fejlesztésére, a spanyol zöldséghajtatók versenyképességének javítására  különítettek el. 

A fokozódó piaci verseny, illetve a kiszámíthatatlan időjárás miatt az almériai paradicsomtermesztés területe drámaian szűkül, a néhány évvel korábbi 12 ezer hektár helyett jelenleg mintegy 8400 hektár. 

A korszerűtlen növényházakban a versenytársaknál nagyobb költségekkel dolgoznak a spanyol kertészek, a bevételük pedig nem elegendő a beruházásokhoz. Főként most, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint februárban az elmúlt évtized legrosszabb árát kapták a paradicsomért. A körte alakú paradicsom ára 26 százalékkal marad el az elmúlt 10 év februárjának átlagárától, 0,3 eurót adtak érte kilogrammonként.

A fürtös paradicsom ára 16 százalékkal volt alacsonyabb a szokásoknál, 0,45 euróért kelt. Az ömlesztett árut pedig 28 centért adták el a februárban jellemző 40 cent helyett. Ezekkel az árakkal nem lehet gazdaságosan üzemeltetni a hajtatótelepeket, ezért egyre több termelő hagy fel a paradicsom termesztésével, pedig az hosszú évtizedek óta Alméria egyik védjegye.

A tartomány exportja is fokozatosan csökken, a magas költségek ugyanis időnként veszélyeztetik a jövedelmezőséget, ahogyan ezt most is tapasztalják. 

 

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu