Back to top

Rózsák csak rendelésre

Számos európai országban, köztük Dániában is még mindig zárva vannak a kertészeti árudák, az esetleges nyitásra azonban már készülniük kell a termelőknek. A DanRose rózsatermesztő üzemben is javában folynak az előkészületek.

Illusztráció
Bár a rózsaidény csak áprilisban kezdődik majd, Chris Andersen, a rózsakertészet vezetője abban bízik, hogy március elején a legtöbb helyen kinyitnak a kertészetek. A termesztő a 25 ezer négyzetméteres üvegházban ötvenféle cserepes rózsát termeszt, és azok többségét Dániában értékesíti kiskereskedőknek, illetve a szomszédos országokba szállít. A tavalyi szezon kihívásokkal indult, de végül jól zárult, vélekedik Andersen.

Az előző év elején számos ügyfelük visszamondta a megrendelés egy részét, amikor azonban elkezdték kiszállítani a termékeket, a kereslet gyorsan meghaladta a kínálatot.

Idén arra kérték vásárlóikat, hogy megrendeléseiket már az év elején jelezzék. Így biztosan megkapják a kívánt mennyiséget, és a termelő sem kockáztat nagyot. A világjárvány nem vetette vissza a DanRose vállalkozást annyira, mint amire a termelő eredetileg számított, és reméli, hogy a jövőben pozitív hatása lesz a pandémiának a kertészeti iparágra. A növények iránti kereslet növekszik, hiszen az emberek nem utaznak, otthon maradnak, és remélhetőleg a világjárvány után is többen fognak kertészkedni, mint korábban.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/9 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Dísznövény-kereskedelem: három ötlet a sikerhez

Miután a vásárló betér a kertészeti árudába vagy virágboltba, a kereskedők már az első percekben sok olyan hibát követnek el, amelyek igencsak veszélyeztetik az értékesítés sikerét, a vevők lojalitását.

Húsz-huszonötszázalékos drágulás jöhet a hús árában

Hosszú válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is szeretnének érvényesíteni.

Kereskedelmi forgalomba kerül az aranyos rezgőgomba

Új gombafaj került a belga Fresh Mushroom Europe cég kínálatába, a főként Kínában fogyasztott Tremella aurantia. A különleges gombát Ázsiából exportálják a világ minden részére. Az FME kínálatában egész évben megtalálható lesz, és a forgalmazó szerint itt az ideje, hogy az európai konyhákban is teret nyerjen..

Válságban a brit sertés export

A brit Nemzeti Sertésszövetség (NPA) szerint az új Brexit-követelmények miatt képtelenség tenyészállatokat exportálni az EU-ba, ami károsítja az Egyesült Királyság sertéságazatát.

Kis Majorgazda tábort is indítanak

A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

Egyre több magyar beruházás Szerbiában

Magyarország az elmúlt években folyamatosan növelte a Nyugat-Balkánra irányuló exportját. Az elmúlt 10 évben a kétszeresére nőtt a kivitel, meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót. Ezzel párhuzamosan a másfélszeresére nőtt a régióban végrehajtott magyar beruházások értéke, és már elérte az 1,5 milliárd eurót. Így a Nyugat-Balkán a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontja.

A járvány mellékhatása a szorongás, de helyes étkezéssel és mozgással tehetünk ellene

A rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás következtében az egereknek felnőtt korukra nagyobb méretű lett az agytérfogata és kevésbé szorongtak, mint azok a társaik, akik nem így nevelkedtek – áll a kaliforniai egyetem kutatásában.

Mivel permetezzük a vadgesztenyefákat?

Ismét beindítottuk az előrejelző hálózatunkat, április 6-án felszereltük a csapdákat a vadgesztenyelevél-aknázómoly rajzásának követésére. Az ország nyolc pontján figyeljük majd a fogási adatokat, és azok alapján teszünk javaslatot a permetezés megindítására. A kezdés időpontját azonban mindenki csak a saját faállományába kihelyezett csapdákkal tudja meghatározni.

Miért is drágul a hús, a tej, a csirkemell?

2021 a totális bizonytalanság évének tűnik a húsipar számára – nyilatkozta húsvét előtt a Hússzövetség elnöke. A húsiparban, de hozzátehetjük a tejipart és a baromfiipart is, emelkednek az önköltségek és az értékesítési árak, ami előbb-utóbb a fogyasztói árakban is megmutatkozik.

Termőföldtől az asztalig újratöltve - Az adat és az élelmiszer jövője

A járvány megmutatta, hogy a globális élelmiszerlánc törékeny - és ennek egy fő oka, hogy sok esetben átláthatatlan, miként kerül az emberek asztalára az élelmiszer. Ezen segíthet a blokklánc technológia. De mi is ez a blockchain és hogyan tehetni az élelmiszertermelést, kereskedelmet és fogyasztást biztonságosabbá?