0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A SPAR élen jár a nők és férfiak közti bérkülönbség felszámolásában

A vállalat a bérezés terén nem tesz különbséget munkatársai között az alapján, hogy ki milyen nemű, sőt, ezen a téren példát mutat mások számára is: a korábbi vállalása szerint közzéteszi a nemek szerinti béradatokat a legnagyobb létszámot kitevő munkakörök vonatkozásában.

A SPAR Magyarország csatlakozik az Amnesty International Magyarország egyenlő bérekért indított kampányához és a magyarországi üzleti élet, különösen a kiskereskedelmi szektor más szereplőit is csatlakozásra szólítja fel. A civil szervezet #EgyLépésselKözelebb kampánya a nemek szerinti béradatok átláthatóvá tételét célozza meg azért, hogy a nemek közötti bérszakadék megszűnjön.

A kampány célja, hogy minél több vállalat tegyen a nők és férfiak közötti bérkülönbség felszámolásáért úgy, hogy a nemek közötti bérszakadékkal kapcsolatos adataikat publikálják az idei nőnapon.

„A SPAR közösségének ereje és a vállalat üzleti sikerei elképzelhetetlenek lennének a női munkatársak nélkül. A két ügyvezető közül az egyik hölgy, míg a 25 fős menedzsmentnek 12 női tagja van. Az áruházlánc központjában mintegy 60%-40% arányban dolgoznak nők és férfiak. Az áruházak tekintetében 82%-18% arányban dolgoznak nők és férfiak, a nehéz fizikai megterhelést jelentő élelmiszer-termelési területen ez az arányszám 48%-52%, míg a logisztikai területen 18%-82%.

E számok mellett azonban igazi jelentősége annak van, hogy a SPAR nem tesz nemek szerinti különbséget a fizetések terén.

A pénztárosok között 0,4%-kal keresnek kevesebbet a férfiak, míg a szakeladók tekintetében nincs semmilyen különbség a nők és férfiak bérezése között. Idén úgy döntöttünk, hogy részt veszünk az Amnesty International által a nők béregyenlőségéért életre hívott küzdelemben. A nemzetközi nőnap alkalmából, – példát mutatva a nemek munkaerőpiaci egyenlőségének megvalósítása terén – a 2020-as vállalásunknak teszünk ezzel eleget – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Forrás: SPAR Magyarország sajtóközlemény