Hazánkban a szabadföldi zöldségtermesztésben még mindig a legelterjedtebb szaporítási mód a helyrevetés. Mindig állandó, végleges helyére vetjük a hónapos retket, a zöldborsót, a sárgarépát, a petrezselymet, a pasztinákot, a spenótot és a céklát. Több növényfaj esetében mindkét opció érdekes lehet, de általában a korai időszakban, főnövényként termesztve a paprika, a paradicsom, az uborka, a dinnyefélék és a káposztafélék esetében a palántázás a meghatározó.
Az állandó helyre vetés kevesebb szaktudást igényel, olcsóbb technológia, ráadásul jobban gépesíthető is. A területet, a talajt csak egyszer kell előkészíteni, nincs szükség további speciális eszközökre (pl.: tűzdelőfa), illetve kellékanyagokra (pl.: takaróföld). Rövid tenyészidejű, gyors fejlődésű, korán termőre forduló fajokat érdemes így termeszteni. Az időjárási viszontagságoknak kitettebb területeken – szelesebb helyek, vagy ahol nem tudunk öntözni – a tökfélék, a saláták, az uborka, a sóska, a bab, a mángold, a csemegekukorica, a fűszerpaprika, de akár még egy determinált növekedésű paradicsom esetében is mindenképp a helybevetést javaslom. Így a növényeinknek stabil, erős, mélyre hatoló gyökérzete lesz, hisz folyamatosan meg kell küzdeniük az éltető vízért és a tápanyagokért.
Az egyszerűbben kivitelezhető technológia azonban sokkal több kockázatot rejt magában: általában vontatottabb, elhúzódó lesz a kelés; gyengébb vigorú mag akár ki se kel (és mindez sokára derül csak ki); nem lesznek egyforma fejlettségű, egyöntetű növényeink (ez nehezíti a későbbi növényvédelmet); nem lesz tökéletes az állománysűrűség; a fiatal növények kártevők-, kórokozók elleni megvédése is nehezebb.
A palánta néhány hetes, magról nevelt növény, amelyet további kiültetés céljára védett helyen, különös gonddal nevelünk fel. A keléshez és a kezdeti fejlődéshez biztosított ideális körülmények lehetővé teszik a gyors csírázást és a gyorsabb fejlődést (pl.: egy paprikamag szaporítóládában 5 nap alatt, szabadföldön kb. 21 nap alatt kel ki). Ritka fajták, fajok esetében (pl.: chilipaprika), különlegesen drága vetőmagok használata mellett (pl.: koktélparadicsomok 100 Ft/szem); régi, de számunkra fontos, esetleg gyengébb csírázóképességű magok esetében a palántanevelés az eredményesebb.
Hajtatóberendezésekben és szabadföldön is jelentős megtakarítást jelent. Optimálisabb területhasznosítás, kettős termesztés valósulhat meg, a termő időszak meghosszabbítására ad lehetőséget, sok esetben a minőségi mutatók javulása mellett.
A palánták egészséges fejlődésének a titka, hogy a nevelésük alatt környezeti igényeiket biztosítsuk. A Markov-Haev-táblázat a zöldségfajokat hőmérsékleti igényük (t) szerint 5 csoportba osztotta. A legalacsonyabb hőigényű csoportba (13 °C) tartoznak a palántanevelésnél tömegeket képviselő káposztafélék (brokkoli, karfiol, karalábé, kelkáposzta, fejes káposzta), a 16 °C-os csoportba a saláták, a 19 °C-os csoportba a póréhagyma és a zeller, a 22 °C-os csoportba a paradicsom, a tojásgyümölcs, a sütőtök, a bab és a csemegekukorica. Palántanevelés szempontjából is érdekes növények közül a legmelegebb hőfokot (25 °C) igénylik a dinnyék, az uborka, a spárgatök és a paprika.
A palántanevelés első fázisában – a csírázáskor – a magok számára az optimális hőmérséklet t+7 °C képlettel határozható meg, így csíráznak ki a lehető legrövidebb idő alatt a magok. Ezt követi a szikleveles állapot, amikor a hőmérsékletet jelentősen (14 fokkal) csökkenteni kell, ekkor az optimális hőmérséklet t–7 °C. Így elkerülhető a szikleveles növények megnyúlása és az alacsonyabb hőmérsékleten a gyökérnövekedés is erőteljesebb lesz. A lomblevelek megjelenése után – a megfelelő asszimilációs felület kialakulásakor – a hőmérsékletet újból fel kell emelni az adott zöldségfaj optimumára. Természetesen a pontos hőmérsékleti program, életkortól, napszaktól, fényviszonyoktól is erősen függ.
Egyes fajok magjai fényen mégis jobban csíráznak (pl.: gumós zeller, kakukkfű, oregánó). A fiatal növények nevelése során, a téli fényszegény időszakban esetleg pótmegvilágításra lehet szükség – legalább a napi 8–10 óra világos periódust biztosítani kell! Két munkaművelet, a tűzdelés és a kiültetés alkalmával a túl sok fény is gondot jelenthet. Érdemes ilyenkor árnyékolásról gondoskodni, illetve kiültetésre a kora hajnali, késő délutáni, esti órákat választani.
A vetőmag csírázása vízfelvétellel kezdődik. A legnagyobb termesztési hiba – nem is javítható –, amit elkövethetünk, ha a csírázó magot hagyjuk kiszáradni. Külső tápanyagforrásra a keléshez nincs szükség, ilyenkor a mag saját raktárkészletét éli fel. Mind a későbbi öntözések, mind a tápanyag-utánpótlás a fokozatosság elve szerint történjen! Ahogy növekszik, fejlődik a növény, úgy lehet növelni az alkalmankénti vízadagok mennyiségét, úgy lehet ritkítani az öntözések számát és úgy emelkedhet fokozatosan a kijuttatott tápoldat töménysége (EC-je) is.
Az első 1-2 hétben foszfordomináns oldatokat használjunk, max. 1,5 EC érték mellett (pl.: Ferticare Starter, Tomasol)! Ezekkel főként a gyökérnövekedést tudjuk segíteni. Majd fokozatosan térjünk át a lombfelület fejlesztésére és a szárszilárdság biztosítására, már magasabb – paradicsomnál akár 4,5 EC – töménységek mellett! A folyadékpótló öntözéseken túl, nem szabad elfelejteni a levegő relatív páratartalmának a növelésére, a légtér hűtésére szolgáló frissítő, párásító öntözéseket sem! Nagy melegben is csak hideg vízzel szabad párásítani.
A palántanevelés során alapvetően két közeggel, a levegővel és a talajjal kerülnek közvetlen kapcsolatba a növényeink. Fűtéssel, pótmegvilágítással, szellőztetéssel, öntözéssel, párásítással, tápoldatozással törekszünk az optimális körülmények megteremtésére.
Az ideális szaporítóföldek, melyeket a magvetéskor, tűzdeléskor, átcserepezéskor használunk, tőzeg alapúak, de a talaj nélküli termesztés terjedésével párhuzamosan megjelentek a kókuszrost-, illetve a kőzetgyapot-alapú nevelőközegek is. A zöldségnövények a semleges, vagy enyhén savanyú kémhatást preferálják, és a korai fejlődésük idején különösen a talaj szerkezetére igényesek. A közeg mindenképp legyen homogén, steril (fertőzésektől: kártevőktől, kórokozóktól, gyommagvaktól mentes), laza, kicsi fajlagos tömegű, kellően porózus! Az elvetett mag takarására érdemes speciálisan erre a célra készített – nagyon könnyű, finom szerkezetű – ún. takaróföldet használni, mely készülhet rostált tőzeg és perlit 70–30%-os keverékéből, vagy vermiculitból.
Speciálisan erre a célra gyártott termékek egész sora könnyíti meg az életünket, léteznek szaporítóládák, tűzdelőpálcák, rózsás öntözőkannák, vetőelemek, nevelőtálcák műanyag-, hungarocell kivitelben a legkülönfélébb táphenger-méretekkel, nevelőkockák, cserepek, de akár kész mini üvegházakat is vásárolhatunk.
A szaktudásunkat, a szakmai tapasztalatainkat leginkább egy-egy különleges munkafolyamatban tudjuk kamatoztatni. A tűzdelés (átültetés), átcserepezés, a kiültetés művelete nagy gondosságot, kézügyességet igényel. A palánták időbeni szétrakásával, megelőzhető a megnyúlásuk. Preventív növényvédelem és a higiéniai szabályok maradéktalan betartása segít, hogy egészséges palántákat tudjunk nevelni. Edzéssel, fokozatosan 7–10 nap alatt tudjuk a kiültetésre felkészíteni a növényeinket.
A jó palánta gyökere a tápkockát teljesen átszőtte, a gyökérvégek fehérek, a szik alatti szár rövid, a sziklevelek még egészségesek. Kompakt megjelenésű, 5-6 lomblevele van.
Kis Krisztiánné