0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kecske „kisokos” kezdőknek és haladóknak

Van, amit nem lehet könyvekből megtanulni, és van, amit igen. A kecsketartás buktatóira magunk is rájöhetünk, s az állatok eredendő kedvességéből adódó vidám pillanatokban tapasztati úton is bővelkedhetünk, mégis sokat segíthet egy jó könyv abban, hogy megértsük, mit akarnak a jószágaink, s hogyan tehetjük értük a legtöbbet.

A kecske a szegény ember tehene – sokszor hallottuk ezt a mondatot, amióta beléptünk a vidéken élők sorába, és a tyúkok, kacsák, juhok mellé kecskéket is álmodtunk a gazdasági udvarba.

A közvélekedés szerint a kecske igénytelen állat, tartása, etetése, gondozása nem jelent különösebb problémát, ám a való életben nem mindig érvényesül ez a „papírforma”, ezen a területen bőven akadnak kihívások.

Ezért is jelenthet hasznos segítséget a Kecsketartás – Gondozás, ápolás, sajtkészítés, hústermékek című könyv, amely rendkívül alapos útmutatókkal szolgál akár a teljesen kezdőknek, akár azoknak, akik már jó ideje foglalkoznak a kecsketartással, de rendre akadnak kérdéseik az állatok etetésével, tartásával, almozásával, a hús vagy sajtkészítéssel, valamint a születendő utódok felnevelésével kapcsolatban. Mindezt a kötet olvasmányosan teszi, kerülve a sokszor idegenül hangzó latinos kifejezéseket és nyakatekert tudományos elemzéseket, s nem titkolva a vidám lényű, játékos, s gyakran az egész család kedvencévé váló kecskék melletti elköteleződésüket. A szerzők előszavukban hangsúlyozzák: egyre szélesebb körben terjed az a vágy – s erre a COVID-időszak tapasztalata csak rásegített, tesszük hozzá mi –,

hogy minél több egészséges élelmiszert állítsunk elő s fogyasszunk, akár szűkebb családi körben, akár a tágabb környezetünket is ellátva a felesleggel, ezért a kecsketartás jelentősége is megnőtt.

A könyvben részletesen foglalkoznak a hús és a tej előállításának mozzanataival, a kecskesajtokhoz és savanyútej-készítményekhez pedig külön receptúrákat is mellékelnek. Így aztán ha bárkinek gondot okozna, milyen hőmérsékleten, mennyi ideig és mekkora intenzitással köpülje a tejszínt, amíg kecskevajat kap, illetve milyen technológiát igényel az aludttej, a kefír, a joghurt vagy az író előállítása, az praktikus segédanyagként használhatja a leírtakat.

A bütyök, a húzogató és a marok

A mindennapi farméletben sok olyan apró jelenség, probléma akad az utunkba, amit nem is olyan egyszerű megoldani, főként, ha nem vagyunk szakképzettek, vagy sosem dolgoztuk még állattartó telepen, netán családunkban mi vagyunk az elsők, akik kecsketartásra adták a fejüket. E sorok írójának például leginkább a fejéssel gyűlt meg a baja, miként azt korábban ehelyütt meg is osztottuk az olvasókkal.

Hiába ültünk ugyanis a négylábú kisszékkel, tiszta vödörrel, némi extra abrakkal és felkészült lélekkel a kecske mellé, az mindig odébb táncolt, így az első napokban egy cseppnyi tejet sem sikerült kinyerni a tőgyéből.

Jobban jártunk volna, ha készítünk egy fejőállást, vagy előtte gyakoroljuk a kézmozdulatokat, így ugyanis az első kísérleteink csúfos kudarcot vallottak: a kecske eltáncolt, hol a vödröt borítva fel, hol majdnem minket. Ha hamarabb elolvassuk a könyvet, talán beruházunk egy kisebb fejőgépbe, arról ugyanis azt írják: „a kecsketartók nagy része nem kellően tájékozott a gépi fejéssel kapcsolatban. A kecskéket minden probléma nélkül lehet fejőgéppel fejni, és a gépekkel szemben támasztott követelmények sem különlegesek.” De hasznos útmutatókat kaphattunk volna a kézzel történő fejésre is, olyannyira, hogy a különféle technikákat részletesen is leírják, így akit érdekel, el­mé­lyül­het a bütyökfejés, a húzoga­tófejés és a marokfejés megannyi rej­tel­mében. Sőt, mindehhez rajzos illusztrációkat és magyarázó szöveget is mellékelnek a szerzők, ami a könnyebb megértést segíti.

Arra is válaszokat kerestünk volna, mit tegyünk, ha csak néhány állatunk van, és kevés helyünk, hogyan különítsük el a bakot a nőstényektől a párzási időszakon túl, s mit tehetünk a nem egy időben ivarzó állatok nyugalmáért.

A könyvből kiderül például, hogy az ivarzás elindítására vagy szinkronizálására akár gyógyszerek is alkalmazhatók, de hatékony lehet ehhez a programozott világítás: a nappalok és éjszakák arányának megváltoztatásával, s így az őszi időszak „színlelésével” az ivarzást előbbre lehet hozni. Beszéltünk korábban olyan juhásszal, aki tudatosan alkalmazott ilyesféle módszert annak érdekében, hogy a bárányai ne a húsvéti nagy dömpingben szülessenek, amikor az értékük emiatt kevesebb, hanem korábban, így ezt a történetet is megerősítve láttuk.

Kölcsönbak vagy saját?

A legtöbb, hozzánk hasonló udvarban a bakkecske igazából csak nyűg, hiszen hasznossága alig pár napra korlátozódik, etetni viszont egész évben kell, ráadásul nem minden ilyen jószág „kezes bárány”.

Vannak kifejezetten bolond bakok, akik a nyugalmi időszakban is szívesen böllen­kednek akár a velük egy légtérben élő más kecskékkel, akár a juhokkal, de olykor még a kerítés mögé betévedő kutyákkal is.

A mesterséges termékenyítés lehetséges megoldás, eredménye nem feltétlenül százszázalékos, és az is nehezíti a dolgunkat, hogy a környéken nem mindig találunk erre a feladatra szakembert. Ha pedig messziről érkezik hozzánk, az alaposan megdobhatja a mesterséges termékenyítés összegét. Vagyis, ha osztunk-szorzunk, hamarosan belátjuk, hogy ez a művelet nem gazdaságos akkor, ha csupán egy-két állatunk van. Másik megoldás a bérnemzés, vagyis ha kölcsönbakot hozunk a házhoz, netán a mi kecskénket visszük a fiús udvarba. Itt a szállítással akadhatnak nehézségeink, s azzal is, hogy vajon miként viselkedik az átengedett hím egy idegen környezetben, illetve fordított esetben hogyan érzik magukat egy másik udvarban a saját jószágaink.

Mielőtt saját bakot vásároltunk, mi magunk is éltünk az előbbi lehetőséggel, ám ehhez szerencsére elég volt átmenni a patak túloldalán lakó szemközti szomszédhoz, s onnan áthozni hozzánk a bakot.

Gazdája javaslatára egy rongydarabra szagmintát vettünk a mi kecskéinktől, remélve, hogy emiatt könnyebben követ majd minket.

Kezdő kecsketartóként persze nem könnyű eltalálni a pároztatás megfelelő időpontját. A jelek felismeréséhez szintén segítséget nyújt a könyv, miként ahhoz is, hogy később hogyan ismerjük majd fel a vemhességet, mit tegyünk, vagy mit ne tegyünk az ellés idején, hogyan bánjunk a gidákkal, miként lehet azokat az elválasztás után tejpótló tápszerrel nevelni. S persze ott vannak még az egyéb teendők, a takarmányozástól kezdve egészen a körmölésig. Etetni minden nap kell, de arra már több elmélet is létezik, hogy a kaszálók és legelők növényei, a gabonafélék, az ágak és lombok milyen arányban szerepeljenek az étrendben, s az sem mindegy, hogy gidát vagy épp ellés előtt álló anyakecskét táplálunk.

Ha a kecskék a táplálékukat szabadon választhatják meg, akkor legelési idejük harmadrészét levelek, zsenge hajtások, sarjak, cserjék és ágak evésére fordítják, a lágyszárúak közül a pillangós virágúakat és a füveket keresik,

s szívesen fogyasztják a sok csersavat tartalmazó növényeket, amelyeket a többi állat rendszerint elutasít – derül ki a könyvből.

A kecskék egészségének védelme, betegségtüneteik felismerése, azok kezelése fontos és nagyon részletesen kidolgozott fejezet, a külső és belső élősködőkön át a felfúvódáson keresztül az akár emberre is átterjedhető brucellózisig mutatva be ezek előfordulásait. Néhány szakasz a kiadványban az eredeti kiadásnak megfelelően kifejezetten a németországi adottságokra reflektál, például emígy: „A kecskék friss vagy mélyhűtött spermával végzett mesterséges termékenyítése Németországban eddig nem tudott elterjedni. Más országokban, például Franciaországban értékes tenyész­bakok szaporítására kihasználják annak előnyeit.”

Ezeket az országspecifikus információkat nyugodtan kezelhetjük szakmai érdekességként, miként a különféle kecskefajták leírását és tenyésztésük történetét is.

Összegzésképp elmondható: jól megírt, logikailag átlátható, profin megszerkesztett, informatív, mégis olvasmányos könyvet tartunk a kezünkben, amit – ha elakadunk a saját utunkon –, kezelhetünk útmutatóként, sorvezetőként vagy épp baráti segítségként is.

Doros Judit

Forrás: Kistermelők Lapja