0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A petárdázástól óvnák leginkább az állatokat a magyarok

Eddig 260 ezer ember töltötte ki a kormányzat által indított állatvédelmi kérdőívet, a pirotechnikai eszközök mellett a cirkuszi állatok sora aggasztja a legtöbb válaszadót.

Az eredmények alapján látszódnak is az egyetértési pontok, ilyen például a felelős állattartásra való felhívás már az óvodai, iskolai környezetben is, a civil szervezetek, az ivartalanítási program támogatása, valamint az ebrendészeti telepek és a jogszabályi környezet felülvizsgálata is – mondta az M1-en Ovádi Péter, az Agrárminisztérium miniszteri biztosa.

A jogszabályok szerint már ma is akár letöltendő börtönbüntetésre ítélhetik az állatkínzókat,

eddig évente 5-6 alkalommal hoztak ilyen súlyos bírósági ítéletet – írja a napi.hu.

Forrás: Napi.hu