Az Ős-Dráva Látogatóközpont legnépszerűbb része a Major, ahol féltucat magyar háziállatfajtát ismerhetnek meg a látogatók. A karámokat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület vezetőjével, Wágner Lászlóval jártuk körbe, aki számos érdekességet is mesélt a jószágokról. A többi között azt, hogy az 1950–60-as évekre az intenzív állattenyésztés általánossá válása miatt, számos régi fajta kiszorult a tenyésztésből és a kihalás szélére sodródott. Megmentésük az elmúlt másfél-két évtizedben zajló génmentő programoknak, és természetvédelmi szakembereknek is köszönhető.
Látványa szívet dobogtató
Daruszínű bikák, pirók színű borjak, extenzív tartás – ez jellemzi a magyar szürke szarvasmarha fajtát magyarázza Wágner László, majd hozzáteszi, a 18–19. századig a hazai szarvasmarha-állomány döntő hányadát ez a fajta alkotta. Fontos exportcikk volt.
Az viszont máig nem tisztázott, hogy mikor és hogyan került a Kárpát-medencébe. Kubinyi Ferenc paleontológus – aki 1856-ban az első történeti állattani munkát adta ki –, úgy vélte, hogy a honfoglaló magyarokkal érkezhetett a szürke marha. E népszerűvé vált vélekedést erősítette a 19. század végén készült Feszty-körkép, amely a honfoglalókat szürke szarvasmarha-fogatokkal érkezve ábrázolja. De, hogy a 14. század előtt valóban jelen lehettek-e nagytestű jószágok a Kárpát-medencében, igencsak kérdéses. A régészek nem találtak erre utaló leleteket.
Ám az bizonyos, hogy aligha találhatunk a szürke szarvasmarhánál impozánsabb fajtát – mutatja a természetvédelmi szakember, Wágner László. Ugyanakkor – teszi hozzá – a húskihozatal és a tejhaszon tekintetében nem tudott versenyképes lenni a magyar tarkával, a holstein frízzel, és a brit húsmarhákkal. Így a 18. század végétől egyre jobban kiszorult a tenyésztésből, sőt a fajta fennmaradása is veszélybe került.
Napjainkban kiemelkedő jelentősége van az élőhelyek kezelésében és a biodiverzitás megőrzésében. Szerepe várhatóan növekszik, hiszen a globális felmelegedés átformálja az élővilágot – számos növény- és állatfaj a klímaváltozás okán kipusztul egy-egy élőhelyről –, így szükség van olyan fajokra, amelyek a gyengébb legelőket is képesek jól hasznosítani.
A legmagyarabb arab lófajta
A Shagya-arab őshonos magyar lófajta 2004-től nemzeti kincsünk. A tetszetős küllemű ló hátas- vagy fogatlóként is használható, nagyszerű hobbi- és sportló. Táv- és a vadászlovaglásra, valamint díjlovaglásra is alkalmas. Könnyed mozgású, hamar tanul, nyugodt természetű, kezes. A hagyományőrző lovasíjászok és a westernlovasok előszeretettel választják ezt a fajtát.
A tenyésztése a 18. század végén indult, a cél egy gyors, kitartó, elegáns katonaló létrehozása volt. Tenyésztésük a Bábolna-Banapusztán megalapított Bábolnai Császári és Királyi Ménesben indult. A fajta a létrejöttét az Udvari Haditanács 1816-ban hozott parancsának köszönheti, melyben elrendelték, hogy Bábolnán a Császári és Királyi Ménesben álló, elsősorban keleti vérű lóállományt csak arab telivér mének fedezzék. A fajtát kezdetben bábolnai arabnak hívták. A Shagya-arab elnevezést 1978 óta használják. A fajta névadója, Shagya Senior. A mén 1836-ban érkezett Szíriából Bábolnára. Utódai ma is a bábolnai ménesben élnek. A Shagya-arab szürke, de a tarka kivételével minden más szín is előfordulhat.
A gatyás kecske
A parlagi kecskéket korábban tincses vagy gatyás kecskéknek is nevezték, hosszú, tincsesen kunkorodó szőrük miatt.
A hosszú szőrzet előnyös a rovarokkal szembeni védekezésben, és a fizikai sérülésektől is védi az állatokat. Régen a paraszti gazdaságokban a teje és a húsa miatt is tartották a parlagi kecskét, amelynek nagy előnye volt, hogy szinte bármilyen zöldet elfogyasztott. Később a közepes tejhozama miatt a jobban tejelő fajták háttérbe szorították a tenyésztését. Gyakorta emlegetett mondás volt, hogy a kecskét Isten az ember bosszantására teremtette. Ennek oka, hogy a kecskék rendkívül kíváncsi természetűek, mindent megrágnak, a fák kérgétől a zöldségek leveléig.
A pásztorok segítője
A házi szamár, az emberiség legősibb háziállatai közé tartozik, mintegy hatezer évvel ezelőtt háziasították a Nílus völgyében. Ősei a núbiai, a szomáliai és az atlaszi vadszamarak voltak, amelyek a Szomáli-félszigettől Marokkóig húzódó hatalmas területeken éltek egykor.
Később kereskedők málhás állata lett, akik átkeltek velük a hatalmas „üveghegyeken” és megérkeztek – mintegy 2 ezer évvel ezelőtt – Európa északibb országaiba. A magyar parlagi szamár mindössze 2003 óta önálló fajta és 2005-től védett őshonos háziállatunk. S bár a szamarak formai megjelenése sokféle lehet, a magyar fajta középtermetű, barna vagy szürke színű. Különös ismertetőjele lehet a szíjalt hát és a vállcsík, amely az ősi jellegre utal. Ugyanakkor az a csacsi, amelyik nem bír ily dísszel, még nem esik ki a magyar parlagi szamarak táborából. Egykoron hazánkban a szamarat a szegények állatának tartották, bár jelentős számban dolgoztak nagyobb földbirtokokon is, mint teherszállítók. Pásztorok fontos kísérői, társai voltak, amikor a jószággal kiköltöztek a nyári szállásokra.
Birka volt, de juh lett belőle
A cikta birkából mindössze néhány száz példány lelhető fel a világon. Eredeti őshazájában Németországban teljesen kipusztult, kizárólag hazánkban maradt fenn egy kisebb állománya. A 18. században a török uralom miatt néptelenné vált Dél-Dunántúlra betelepült svábokkal érkezett.
Évente kétszer nyírták, gyapja finomabb volt, mint a hazai fajtáké, egykor zoknik, ujjasok, kesztyűk készültek belőle. Az 1900-as évek közepéig elterjedt fajta volt, legtovább Baranya és Tolna megyében maradt fenn. A második világháborút követően hazánkban általánossá vált a merinó fajta tenyésztése. A ciktaállományokat merinókkal keresztezték, emiatt csaknem kiveszett a fajta. Amikor 1974-ben rendeletet hoztak Magyarországon az őshonos fajták fenntartására, a cikta tenyésztését pár tucat egyeddel kellett újraindítani. Az Állattenyésztési Felügyelőség összeszedte a környékből a még föllelhető cikta küllemű egyedeket a nagydorogi telepére, ahol megkezdődött a fajta megmentése. Napjainkban néhány bemutatóhelyen láthatjuk, illetve Nagydorogon és Vértestolnán van egy-egy cikta nyáj.
A villanypásztor sem akadály
A rackák megmentése néhány lelkes hortobágyi és debreceni tenyésztőnek köszönhető, ezért is vált általánossá a hortobágyi racka juh elnevezés. A racka a legokosabb juhfajta, képes kicselezni a villanypásztort is – meséli Wágner László.
A legősibb juhfajtánk, a racka gyökerei az i.e. 4. évezredig, Mezopotámia területére nyúlnak vissza. Ám az e területen akkoriban élő őseinek még felfelé álló, egyenes szarva volt. A juhok háziasításának színtere Délnyugat-Ázsia volt, ahol a nagyobb testű, hosszúfarkú vadjuhfaj, az arkal élt. Egyértelmű bizonyítékok nincsenek arra, hogy a juhok miként kerültek be a Kárpát-medencébe. Egyes elméletek szerint a honfoglaló őseinkkel érkeztek, míg mások azt állítják, hogy ázsiai eredetűek és a népvándorlás idején terjedtek el. Ugyanígy viták folynak a jellegzetes V alakban felfelé álló, függőleges tengelye körül csavarodott szarvval kapcsolatban is, amely valószínűleg mutáció eredménye és szelekció révén terjedt el.
Egykoron az írhájából készült a suba, amely évszázadokon keresztül jellegzetes viselete volt a magyar pásztoroknak.