0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Vége a sorbanállásnak! Kész a sörautomata

Három holland diák olyan sörautomatát épített, amely mindössze hét másodperc alatt tölti meg a korsót. Ezzel vége azoknak az időknek, amikor egy ital miatt lemaradunk a második félidő elejéről. A Bierport gyakorlatilag ugyanúgy működik, mint egy kávé-, vagy szendvicsautomata: gyorsan és egyszerűen adja ki a hideg sört.

A Bierport elnevezésű automata ötletével először csak egymás között viccelődött a holland Eindhoveni Műszaki Egyetem három hallgatója, aztán viszont gyorsan valósággá vált.

A nagy tömegrendezvényeken, futballmérkőzéseken vagy zenei fesztiválokon hasznos lehet a találmány, amely megkönnyíti a csaposok munkáját és lecsökkentheti az italért sorban állók várakozási idejét.

Mindannyian láttunk és használtunk olyan automatákat, amelyek kávét vagy kis csomag uzsonnát adagolnak. A Bierport nagyjából ugyanúgy működik, gyorsan és egyszerűen kiadagolja a hideg sört. A feltalálók szerint azonban a Bierport nem helyettesítheti a pultosokat, mivel a hordókat, illetve a poharakat cserélni kell, illetve újra kell tölteni. Sőt egy emberre pluszban is mindenképp szükség van: arra, aki ellenőrzi az igazolványokat, hogy a sörvásárló nagykorú-e már.

A gép elkészítéséhez már meglévő technológiákat használtak, csapat már kipróbálta a prototípust, amely működőképes, sőt a diákoknak már van egy cégük is, amely majd a sorozatgyártást végzi. Jelenleg partnereket gyűjt és a piaci bevezetésre, a megrendelésekre vár. A találmány iránt sokan érdeklődnek, köztük futballklubok és sörfőzdék is, különösen amiatt, hogy a koronavírus utáni időkben a távolságtartás és a minél gyorsabb kiszolgálás igénye várhatóan erős marad.

Davey Lindhout, a három feltaláló egyike, már a Bierport utáni időkről beszélt:

„Azt gondoljuk, hogy jó lenne a jövőben nemcsak sört, hanem más italokat is az automatából kiszolgálni. Például kijöhetne egy tálca rajta egy pohár borral, két üdítővel és három sörrel is az automatából.

QR-kód használatával leadható a megrendelés, amit az automata a kérés után azonnal elkészít. Jó kis fesztiválélmény lenne, nem?”

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/interestingengineering.com