Előző cikkeink a témában:
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat folytatása
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 3.
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 4.
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 5.
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 6.
A tanulmány előző részeiben a varroózisról, a vírusokról, az amerikai- és európai költésrothadásról olvashattunk, végül belekezdtünk a nozéma kitárgyalásába. Ezt folytatjuk most.
Jó méhtartási gyakorlat
A jó méhtartási gyakorlat a méhek egészségének megőrzését hivatott szolgálni, így a gyakorlat betartásával csökkenteni lehet a betegségek kialakulását, illetve azok családról családra és méhészetről méhészetre terjedését.
Az általánosan elfogadott ajánlatok a nozemózis elkerülésére a következők:
- Méhesünket próbáljuk meg a lehető legtávolabb elhelyezni az általunk ismert legközelebbi méhestől, hogy a méhesek közti fertőzés esélyét a lehető legkisebbre csökkentsük. Továbbá, amennyiben lehetséges, tartsunk nagy távolságot a rovarirtóval kezelt mezőgazdasági kultúráktól is, mivel az ilyen jellegű mérgezés és az ennek következtében kialakuló legyengülés erősíti a fertőzés megerősödését.
- Csökkentsük a kontaktfertőzések lehetőségét. Amennyiben a méhek nem tudnak friss folyóvízhez hozzájutni, növeljük az itatóhelyek számát, hogy ne egy helyről jusson az összes méh vízhez.
- Nozémapozitív családok esetén a véletlenül, a kezelés során szétnyomott méhek is terjesztik a fertőzést.
- Csökkentsük a családsűrűséget. Minél több a család egy helyen, annál nagyobb az esély a betegség átadására, tehát minél több a méh egy adott területen, annál nagyobb valószínűséggel ütheti fel a fejét nemcsak a nozéma, hanem egyébként bármilyen más betegség is.
- Szüntessük meg/csökkentsük a stresszt. Lássuk el méheinket elegendő táplálékkal és ivóvízzel. Lehetőség szerint csökkentsük a szállítási időt is a méhek áttelepítése során, mivel ilyenkor az idősebb (valószínűleg fertőzöttebb) méhek sokkal inkább és tovább kapcsolatban tudnak lenni a fiatalabb egyedekkel és így a betegség átadásának kockázata is nő.
- Mind a fiasítás, mind pedig a méz és pollen is fertőződhet a nozéma spóráival. Vegyük ezt számításba, amikor kiegyenlítjük a családjainkat és csak olyan anyagokat használjunk, amelyekről előzőleg megbizonyosodtunk, hogy fertőzésmentesek.
- Ellenőrizzük a heréket is mesterséges megtermékenyítés előtt, mivel azok is átadhatják a betegséget az anyának.
- Rendszeresen fertőtlenítsük a méhészet eszközeit (kaptárok, szerszámok, kesztyűk, ruházat, stb.), illetve minden esetben, amikor feltételezhetően vagy bizonyíthatóan fertőzött családokat kezeltünk.
A betegség kezelése
Laboratóriumi módszerek segítségével ellenőriztessük a családokat betegség szempontjából, mielőtt bármiféle kezelési eljárást is alkalmaznánk!
Fontos továbbá, hogy a megbetegedett családok túlélését elősegítsük. Erősítsük meg családjainkat, amennyire csak lehet, mivel a méhek idő előtti elhalálozása a tél folyamán és kora tavasszal megnő. Ennek kapcsán fontos megemlíteni, hogy a tavaszi, kora nyári anyacsere is jótékony hatással van a betegség súlyosságának csökkentésére és így a családvesztés megakadályozására.
Jelenleg nem létezik olyan állatgyógyászati termék, amely a nozemózist gyógyítaná. Nozémafertőzés esetén ne használjon antibiotikumot, mivel az tiltott. Az Európai Unióban engedélyezett termékek leginkább táplálékkiegészítők (pl. HiveAlive, Api-Herb, Nozevit), melyek képesek csökkenteni a beteg méhek számát, azonban hatékonyságuk eltérő. Az oxálsav (varroa elleni csorgatáshoz használt keverési arányban) ugyancsak kecsegtet eredményekkel a betegség csökkentésére.
Mind a N. apis, mind pedig a N. ceranae képes ellenállni magas hőmérsékletnek, az utóbbi ráadásul sokkal ellenállóbb is, akár 60 Celsius-fokot is képes elviselni. A 60%-os savoldat párologtatása is inaktiválja a N. apis spóráit, így alkalmazásával kaptárokat és kereteket is tudunk fertőtleníteni.
A fenntarthatósági példa
A nozemózis megállapítását követően fel kell mérni a méhcsalád egészségügyi állapotát (a család mérete normálisnak tűnik-e és a betegség klinikai jelei felfedezhetők-e). Az eredmény ugyanannyi méh esetében különbözhet az őszi-téli időszakban és tavasszal vagy nyáron. A téli időszakban a méheknek nincs kapacitásuk új méhek keltetésére, hogy kompenzálni tudják az időközben elpusztult állományt.
Összegezve, a méhészeti eljárásokkal kapcsolatban fontos megjegyeznünk, hogy ajánlatos az anya évenkénti vagy kétévenkénti cseréje, a táplálékhiány megelőzése, új, fertőtlenített viasz használata, a méhészeti felszerelés tisztán és fertőzöttség-mentesen tartása és a kaptárok megfelelő elhelyezése. (Folytatjuk)
Fordította: Pályi Krisztián