Back to top

Vasrabló parazitákkal küzdenek a méhek

A méhészetben jelentős gondokat és pusztulást okozó Nosema ceranae parazita a vastól fosztja meg a méheket. A vas esszenciális mikroelem a méhek, és persze az emberek számára.

A mézelő méhek általában elegendő mennyiséghez jutnak belőle a pollenből. A vasat immunrendszerük erősítésére, illetve a szaporodáshoz és fejlődéshez használják fel. A Nosema parazitának ugyanilyen célokból kell a vas. Az e parazitával fertőzött mézelő méhekben a vas nyomon követésekor kiderült, hogy a vas a parazitával való küzdelemnek is része.

Ha a méh elveszti a Nosema ceranae fertőzéssel szembeni harcot, a parazita elszedi a vasat a méh által elfogyasztott virágporból és a saját spóráinak reprodukálására fordítja, mielőtt még a vas felszívódna a méh bélrendszerében.

Ennél a parazitánál egy transzferrin elnevezésű fehérje vesz részt a folyamatban, ami a pollenből származó vas megkötéséért és szállításáért felelős. A Nosema ceranae a méh transzferrinjét használja arra, hogy a vasat saját felhasználásra terelje, emiatt ahogy a méhben fokozottan jelentkezik a vashiány, a méh egyre több és több transzferrint termel. Ennek eredményeként a méhnél még nagyobb lesz a vashiány, mivel az egyre növekedő transzferrin-termelés lehetőséget biztosít a Nosemanak, hogy saját szaporodásának és túlélésének biztosítására még több vasat vonjon el a méhtől.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság/farmprogress.com
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/11 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Napraforgó tányérdeformációi és torzképződményei

Egyes évjáratokban visszatérő jelenség a napraforgótányér élettani eredetű deformációja, torzulása. A tányérvirágzat kaszat felőli oldalán megjelenő „tumorszerű” pikkelylevél-kinövések, a tányér hasadása, a hasadás közelében gyakran előforduló nyelvesvirág-tömörülés, stb.

Fertőtlenítőszert adományoz állatvédő civil szervezeteknek a MOL

Mintegy 1500 liter fertőtlenítőszerrel segíti az állatvédő civil szervezeteket a MOL - jelentette be hétfőn a Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület telephelyén Ovádi Péter miniszteri biztos és Bakos Piroska, a MOL Nyrt. szóvivője.

Mesterséges erszényben nevelkedik Prücsök, a szegedi kengurubébi

Kiváló hírrel örvendeztetett meg mindenkit csütörtök este a Szegedi Vadaspark, amely honlapján és Facebook-oldalán is arról számolt be, hogy Prücsök szépen cseperedik és jó egészségnek örvend. Prücsök nem más, mint egy idén született Bennett-kenguru, akinek anyja születése után elpusztult, ám szerencsére már elég nagy volt ahhoz, hogy a gondozója átvegye a nevelését.

Beperelték a legnagyobb mézimportőröket

Az amerikai méhészek utolsó reménye a most indított per, melyet kiszerelők, importörök és egy mézvizsgáló szervezet ellen kezdeményeztek.

A gyógyítás és az állatvédelem kart karba öltve jár

Az állatvédelem mellett vallási és etikai érvek, természet- és környezetvédelmi, továbbá gazdasági érdekek is szólnak, ezért ez lesz a jövő generációjának egyik legfontosabb feladata, hangzott el április 15-én „Az állami szervek és a társadalmi szervezetek szerepe, feladata és lehetőségei az állatvédelem területén” című online szakmai konferencián.

Koronavírus idején hogyan erősítsük immunrendszerünket?

Az immunrendszer a sejtek, folyamatok és vegyi anyagok összetett gyűjteményéből áll, amely folyamatosan védi a szervezetet a betolakodó kórokozókkal szemben, beleértve a vírusokat, toxinokat és baktériumokat.

Mit várnak a méhészek a repcétől?

Még korai jóslatokba bocsátkozni, de várhatóan a repce sem hoz megváltást a méhészeknek – az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke gyenge méztermésre számít.

Recept: gyógynövényes méz és üdítőital alap

Ha gyógynövényeket, fűszernövényeket frissen vagy szárítottan mézhez adunk, a méz magába szívja az adott növény hatóanyagait és aromáját. Amellett, hogy ízletes és különleges keverékhez jutunk, a méz gyógyhatása kiegészül az adott növény gyógyhatásával.

Megsemmisített repcetáblák Baranyában - meg kell előzni a tömeges méhpusztulást

Az előző héten több Baranya megyei virágzó vagy virágzás előtt álló repcetáblából mintát vettek a megyei kormányhivatal növényvédelmi szakemberei a méhészek jelzésinek következményeképpen. Az állami laborvizsgálatból kiderült, hogy a növényállományok kockázatot jelentettek a beporzókra, különös tekintettel a méhekre. Bross Pétert, az OMME elnökét kérdeztük az eset kapcsán.

Magyar Méhek Napja: Ügyfeleivel közösen támogatja a méhészeti szektort a Takarékbank

A Magyar Bankholding csoporthoz tartozó Takarékbank a hazai pénzügyi piacról eddig hiányzó, a fenntartható fejlődést támogató lakossági terméket vezet be. A bank így reagál a klímaváltozásra, a társadalom egyre erősödő környezettudatossági igényére, valamint a Magyar Nemzeti Bank elvárásaira.