Kérdés azután az is, hogy folyamatosan hozzá lehet-e jutni ezekhez az alapanyagokhoz, de ebből a szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, mert hazánkban csak nagyon ritkán alakul ki hiány a fontosabb alapanyagokból. A harmadik probléma pedig az, hogy egy nagyon megdrágult alapanyagot vajon ki lehet-e váltani valami mással.
Ez utóbbi kérdés megválaszolására kértük dr. Mézes Miklós akadémikust, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanárát, a Takarmánybiztonsági tanszék vezetőjét.
A kukoricát a magas keményítőtartalma miatt nehéz helyettesíteni, de Magyarországon van egy eddig kellően ki nem használt megoldás, a cirok. Leginkább a baromfifajoknál lehet alkalmazni a kukorica pótlására, de bizonyos megkötéssel a sertésnél is alkalmas lehet, a kérődzőknél viszont nem használható. A dolgot az nehezíti, hogy a cirokban tannin, azaz csersav van. A hazai takarmányipar viszont nem akar tudomást venni arról, hogy a ciroknak már elérhetők olyan változatai is, amelyekben vagy nagyon kevés van ebből az antinutritív anyagból, vagy egyáltalán nem tartalmaz ilyet. Pedig az Egyesült Államokban vagy Brazíliában a cirok természetes takarmány-alapanyag, amit folyamatosan használnak is, elsősorban a baromfi és sertés takarmányozásában.
A cirok mellett szól, hogy jól tűri a szárazságot, ezért még azokban az években is értékelhető mennyiségű termést hoz, amikor kevés eső esik, és kevésbé érzékeny a különböző gombafertőzésekre is, mint a kukorica. Viszont azt is tudni kell, hogy a cirokkal nem lehet ugyanolyan termelési értéket, húsgyarapodást elérni, mint kukoricával, de amikor nagyon drága az utóbbi, akkor lehet, hogy a kalkuláció végén az jön ki, mégis érdemes a cirokkal próbálkozni. Talán a madarat öt-hat nappal, vagy a sertést egy-két héttel tovább kell tartani, de az olcsóbb alapanyagár miatt még mindig a pénzénél lehet az ember.
Trükközés a gabonával
A másik lehetőség a takarmánygabonák helyettesítése, például a búza helyett kukoricát, vagy a kukorica helyett búzát, árpát használni.
Viszont az a kistermelő, aki maga állítja elő a takarmányt, nem tud enzimet használni, egyrészt azért, mert drága, másrészt olyan kis mennyiséget kellene ebből a takarmányhoz keverni, amelyre alkalmatlanok az általa használt keverőberendezések. Itt csak egy megoldás van: a megfelelő enzimmel kiegészített takarmányt meg kell venni a gyártótól. A takarmányipar használ ilyen nem-keményítő poliszacharidokat bontó enzimeket, és ott akár milligrammnyi mennyiséget is megfelelő pontossággal képesek bekeverni.
Ebből a szempontból a kukoricával van a legkevesebb gond, de ha a búzának, árpának az aránya a keveréktakarmányban eléri vagy meghaladja a 20 százalékot, akkor nagyon ajánlott ezeknek az enzimeknek a használata.
A sertés és a baromfi nem ehet kukacot
Napjainkban a halliszt kiszorult a piacról, például azért, mert drága, nehezen elérhető, nem megfelelő a minősége, és emiatt a világon szinte mindenütt átálltak a szója használatára. Ez nem rossz megoldás, mert ki lehet vele elégíteni az állatok fehérjeszükségletét, de a szója ára is hektikusan változik. A másik probléma, ami leginkább a kistermelőket érinti, hogy aki ökológiai gazdálkodást folytat, annak garantálnia kell, hogy nem használ genetikailag módosított alapanyagot. Van hazai, biztosan nem módosított szója, és extrahált dara is rendelkezésre áll ugyan, de az jóval többe kerül, mint az import, ami pedig külföldről érkezik, abba szinte biztosan „belenyúltak”.
Ha kiderül, hogy nem, akkor is van megoldás, mégpedig a csillagfürt, ami hazai előállítású fehérjenövény, de sajnos, még nem elég népszerű, és csak kis területen termesztik. A haltenyésztők már jól ismerik, és előszeretettel használják is, mert az állományuk gyönyörűen fejlődik ettől a növénytől.
A másik, nálunk egyelőre még távolinak tűnő lehetőség a rovar, ami gyorsan és nagy mennyiségben előállítható, és jelentős a fehérjetartalma. Az a baj, hogy az Európai Unió illetékesei már évek óta nem találják a jó megoldást, hiszen néhány hete a lisztkukacot emberi fogyasztásra ugyan alkalmasnak találták, de ugyanezt nem lehet baromfinak vagy sertésnek adni. Az unión belül egyelőre csak a hal és a kutya, macska – no, meg az ember – fogyaszthatja, viszont a világ sok pontján, például az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában, Thaiföldön és Kínában állatok százmilliói élnek rovarfehérjén.
Például ugyanabból az állatból származó hulladékot nem szabad etetni, vagyis baromfinak, illetve sertésnek nem lehet baromfi-, illetve sertéshulladékot adni. A takarmányozással foglalkozó szakembernek az a problémája ezzel a fehérjeforrással, hogy a minősége és a táplálóanyag-tartalma változó, a kisüzemekben viszont nincs mód ennek ellenőrzésére.
Újra hasznos lehet a moslék
Mézes Miklós szerint van viszont egy olyan lehetőség, amivel akár a kistermelők is élhetnek: az ipari melléktermékek. Magyarországon évente már több mint egymillió tonna kukoricából készítenek bioetanolt, és az eljárás során 300-320 ezer tonna szárított szeszmoslék (DDGS) keletkezik, ami óriási mennyiségű fehérjetakarmányt jelent. A gond csak az vele, hogy mivel kizárólag kukoricából készül, hiányzik belőle néhány fontos aminosav, de ezt pótolni lehet.
A keményítőgyártás során is évente százezer tonna nagyságrendben keletkezik kukoricaglutén, aminek szintén magas a fehérjetartalma. A professzor abban reménykedik, hogy az Európai Unió illetékesei rövid időn belül dönteni fognak az egyéb, például élelmiszeripari hulladékok felhasználásáról is, mert jelenleg ezt a kiváló fehérjeforrást több százezer tonnás nagyságrendben kell megsemmisíteni, pedig megfelelő technológiával ezeket is be lehetne iktatni az állati termékek előállításába.
Ma az a szabály van érvényben az Európai Unióban, hogy az élelmiszeriparból származó hulladékot nem szabad felhasználni az állati takarmányozásban.
Ugyanez vonatkozik az áruházláncokban keletkező, irdatlan mennyiségű élelmiszerre is, aminek már lejárt a minőségmegőrzési időtartama, így emberek már nem fogyaszthatják, ezért kénytelenek megsemmisíteni. A félelemre az ad okot, hogy valamilyen romlott melléktermék, penész vagy baktérium miatt megbetegedhetnek az állatok, sőt az állati terméket fogyasztó emberek is. Ezt azonban megfelelő technológiával meg lehet előzni, és úgy tűnik, hogy ebben a kérdésben, vagyis a feldolgozás, a sterilizálás témájában a közeljövőben megfelelő szabályok születhetnek Brüsszelben.
Ne menjünk fejjel a falnak!
Megismerve dr. Mézes Miklós tanácsait, ötleteit, nem nehéz felismerni, hogy a bátor és vállalkozó kedvű kistermelőké a jövő. A professzor azt javasolja, hogy ha valaki belevágna valami újba, akkor azt először – még magához képest is – kicsiben próbálja ki.
Ha valami gond lesz, esetleg nem nőnek megfelelően, vagy akár elhullanak az állatok, akkor csak kétszázzal lesz probléma, nem ötvenezerrel. „Nem szabad fejjel menni a falnak, ezért a lépcsőzetességre kell törekedni” – mutatott rá a lényegre az egyetemi tanár, aki azt is elárulta, hogy az egyetemen ők is minden fejlesztést először kicsiben, laboratóriumi méretben próbálnak ki, ráadásul kétszer is, és csak utána jöhet az üzemi nagyságrend.
