Back to top

Ha magja volt, elültettem

„Azzá leszel, amit eszel.” Kondics László, a KO-VA Kenderporta megálmodója és alapítója ezt a szállóigét választotta családi gazdaságuk mottójául. Komolyan is veszik. Mint tudósítónknak hangsúlyozta, azért haladnak ezen a vonalon, mert szerintük mindenkinek ugyanannyi esélyt és lehetőséget kell adni, hogy rátalálhasson az egészséges ételekre és termékekre, mint a művi úton előállított társaikra.

Kondics László és termékei
Keszthelyen születtem, de gyermekkorom nyarait, szüneteit nagyszüleimnél, falun töltöttük a testvéremmel. A nagyszüleim bérmunkát végeztek a helyi jegyzőnek, és mi velük voltunk a családi birtokon. Édesanyám kertészetben dolgozott, innét jött az indíttatás, hogy ebbe az irányba folytassam tevékenységemet – idézte fel a kezdeteket. – A szokásos tinédzserkori lázadás után rájöttem, hogy mi értékes és mi nem. Vendéglátó, egészen pontosan szakács végzettséget szereztem.

Már akkor elterveztem, hogy úgy szeretnék élni, mint a nagyszüleim.

Ahol most tartunk, már körvonalazódik konkrétan a végső elképzelés. Mivel szakácsként dolgoztam az elmúlt harminc évben, ezért rálátásom van az alapanyagok minőségére. Bármit ettem, ha magja volt elraktam, elültettem. Mindig is érdekeltek a saját termésből, saját alapanyagból készült ételek. Az egyéni vállalkozásom mellé idén kiváltottam az őstermelői igazolványt, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük termékeinket. Szeretnék a családomnak, az ismerőseimnek és minden arra vágyó embernek egészséges alapanyagokat és élelmiszereket adni, hogy lássák, van egészséges alternatíva a táplálkozásban.

Mindezt hogyan valósítják meg a gyakorlatban?

– Bő 1 éve falura költöztünk, és elkezdtük megteremteni a saját kis világunkat párommal és két nagy lányunkkal, akik már sokat segítenek a mindennapos feladatokban. A portát Zalavárra álmodtuk meg. Nem igényelt nagy beruházást, mivel minden gépet mellőzünk, ami nem feltétlenül szükséges a termékgyártáshoz. Lényegében a telek megvásárlása volt a legnagyobb befektetés. Arra törekszünk, hogy a termékeinket minél egyszerűbben és lehetőleg hagyományosan készítsük. Mivel az éttermünkben vegetariánus és vegán kínálat is volt, rendelkeztünk némi tapasztalattal a saját készítésű ételek konzerválásában, hogy mindenkihez eljuttathassuk a termékeinket, ne csak a betérő vendégekhez.

A mottónk így hangzik: „Azzá leszel, amit eszel.”

Az alapanyagok legnagyobb részét a saját portájukon termesztik, a lehető legnagyobb odafigyeléssel, hogy minél jobb termékeket tudjanak előállítani.

– Megtalálhatóak nálunk egyebek között különböző gyümölcsfák, valamint a magunk által termesztett zöldségek. A tavalyi esztendőben, ahhoz képest hogy az volt itt az első évünk, szerencsére bőséges lett a termés. Rengeteg hagymát, paprikát, tököt, paradicsomot és sok minden mást tudtunk termelni. Az alapanyagok feldolgozása, készítése nagy odafigyelést igényel, mivel mindent úgy készítünk, hogy az a legtöbb ember számára elérhető legyen akár egészséges, akár valamilyen problémával küzd, például ételérzékeny.

A termelés egész éves munkát igényel, így mindig van mivel foglalkozni, de azon kevés szerencsés ember között tudhatom magam, aki azt a hivatást űzi, amire mindig is vágyott.

Így a nagy odafigyelés mellett nagy öröm is számomra, hogy hosszú évek után végre azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna. A termékeink körét folyamatosan bővítjük, a vásárlói igényeknek megfelelően. Repertoárunkban megtalálhatóak cukros és cukormentes lekvárok, különböző szirupok, például fenyőrügy szirup, szörpök, bébiételek, magkrémek, illetve vásárlóink nagy kedvence a csicsóka chips, amiből mindenki megtalálhatja a számára megfelelő ízvilágot. A feldolgozást itt helyben, a KO-VA Kender Portán végezzük saját kezűleg. Vannak termékeink, amelyeknél a készítés lényegesen több időt vesz igénybe, ilyenek például a csipkebogyóból készült „dolgaink”. Mindig arra törekszünk, hogy minél kevesebb összetevőből tudjuk a termékeinket előállítani. Bármit meglátok, azon gondolkodom, hogy milyen újdonságot tudnánk belőle készíteni. A receptúrákat általában saját kútfőből találjuk ki, valamint a vendégeinknek is szoktak nagyszerű ötletei lenni, így ezeket összevetve álmodjuk meg közösen a recepteket

Annak érdekében, hogy minél több ember számára elérhető élelmiszereket tudjanak gyártani, valamennyi termékük laktóz és gluténmentes, valamint vegán.

– Vannak cukormentes termékeink is, így a cukorbeteg emberek számára is tudunk kedvezni. Lekvárjainkban, szirupjainkban, szörpjeinkben kizárólag a természetes gyümölcsös íz dominál, semmiféle ízfokozót nem használunk. A bébiétel típusú termékeink közül a sütőtök-alma ízesítés a legnépszerűbb. Természetesen 100 százalékban természetes összetevőkből áll, sem hozzáadott cukrot, sem egyéb adalékanyagot nem tartalmaz. Azonkívül valamennyi termékünket dunsztolással tartósítjuk. Mivel az általunk előállított termékeink egyike sem tartalmaz felesleges hozzávalót, nagyban hozzájárulhatnak az egészséges életmódhoz, akár valamilyen érzékenységgel küzd egy fogyasztó, akár csak szeretne odafigyelni a táplálkozásra.

Kondics László azt mondja, az emberek egyre inkább keresik és fogyasztják is a természetes ételeket, italokat.

– Az utóbbi években, úgy vettük észre, megnőtt a kereslet az ilyesfajta élelmiszerek iránt. Itt vidéken még nem annyira elterjedtek az egészséges alternatívák, viszont az emberek egyre nyitottabbak az egészséges életmódra, és arra törekednek, hogy megfelelő élelmiszereket vigyenek be a szervezetükbe. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel napról napra nő a vásárlóink száma. Vannak visszatérők, akiket még az éttermes időszakunkban ismertünk meg, a törzsvendégeink voltak. Ez talán annak is köszönhető, hogy bárki bármilyen problémával fordul hozzánk, több mint valószínű, hogy egy alapos beszélgetés után ki tudjuk szolgálni az igényeit. A termékeinkhez általában piacon lehet hozzájutni, vagy előzetes – akár telefonos – egyeztetés alapján nálunk, helyben. Valamint van egy Facebook-oldalunk, amit folyamatosan frissítünk. Hamarosan ott is megtalálható lesz az összes termékünk. Természetesen az oldalunkon rendelést is le lehet adni. Az így megrendelt árut egyelőre személyesen tudják átvenni az előzetesen megbeszélt időpontban, de már folyamatban van a szállítás megoldása.

A KO-VA Kenderporta nincs híján ötleteknek.

– Folyamatosan bővítjük a repertoárunkat az idénynek és a vásárlói igényeknek megfelelően. Úgy tervezzük, évről évre több termékkel állunk vásárlóink rendelkezésére. Szeretnénk megmaradni kis, családias vállalkozásnak, ennek ellenére külsősök bevonását is elképzelhetőnek tartjuk. Terveink között van, hogy meg tudjuk mutatni az érdeklődőknek itt helyben, hogy minimális befektetéssel milyen alapanyagból milyen termékek készíthetők. Ezt úgy képzeljük, hogy bevonjuk őket a teljes folyamatba, az alapanyag leszedésétől a termék elkészítésén át az elfogyasztásáig.

Nagy álmunk még, hogy például természetismeret órák keretein belül szintén itt a portánkon mutathassuk be az óvodásoknak és a kisiskolásoknak, hogy milyen kincsei vannak a természetnek – persze, kóstolással egybekötve.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/11 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Válaszd a természetet, válaszd a kartont!

A Tetra Pak, az élelmiszer-feldolgozás és -csomagolás egyik vezető vállalata "Válaszd a természetet, válaszd a kartont!" elnevezéssel indított kampányt, amelynek célja, hogy klímasemleges, teljes egészében megújuló vagy újrahasznosított anyagokból készült csomagolásokat hozzon létre.

Oroszország a hajdinaexport korlátozását fontolgatja

Oroszország azt fontolgatja, hogy egy ideig korlátozza a hajdina exportját annak érdekében, hogy stabilan tudja tartani a hazai árakat – közölte az orosz mezőgazdasági minisztérium.

Vertikális farm Budapest közepén - mesterséges fénnyel termesztik a mikrozöldségeket

Egyedülálló kutatás-fejlesztési vertikális farmot avatott a Tungsram május 5-én Budapesten. A létesítményben kizárólag mesterséges fénnyel, hidropóniás rendszerben, számítógépes szenzorok igénybevételével termesztenek növényeket, egyetemekkel együttműködve végeznek kutatásokat a jövő élelmiszerellátása érdekében és az egész ország számára piaci kiugrást jelentő beltéri gazdálkodás témájában.

Fiatalok szemléletmódja lehet a vállalatok jövője

Az alma materből kikerülő frissdiplomások agráriumban való elhelyezkedése nem kis kihívás elé állítják a fiatalokat. A cégek többsége elvárja a több éves szakmai tapasztalatot és idegennyelv-ismeretet, ugyanakkor a mai világ megköveteli az ifjúság új szemlélet- és gondolkodásmódját, amit a vállalatok a piaci versenyképességben tudnának kamatoztatni.

Irány az agrár! – A felsőoktatás szerepe az innovációban

A felsőoktatás innovációban betöltött szerepéről szervez online beszélgetést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, NAK TechLab programja keretében.

Magyar esélyek a növekvő kóser piacon

Magyarország egyik legsikeresebb külgazdasági területe évek óta az élelmiszeripari export, amelynek növelése a magyar kormányzat kiemelt célja. Ennek jegyében szervezett online fórumot a Tel-Avivi Magyar Nagykövetség. Az esemény zárszavát Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondta.

Sikeres kampányok a pandémia idején: aranyat és ezüstöt is elhozott a Magyar Termék a 2020-as promócióversenyről

A Magyar Termék Nonprofit Kft. két 2020-as kampánya is díjat nyert „Az év legsikeresebb promóciója 2020" pályázaton.

Genetikai mechanizmus óvhatja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól

Egy védelmező genetikai mechanizmus óvhatja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól - állapították meg a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói, akik szerint a kávéfogyasztási szokások a szív egészségének állapotáról árulkodnak.

Szőlőtermesztés - Trio-szemzés

Napjaink szőlőtermesztése jelentősen változik, a mennyiségit minőségi szemlélet váltja fel. A fajták megválasztásában gazdasági tényezők, a technikai fejlődés és a gyakran szélsőségekben is megnyilvánuló klímaváltozás játszik fontos szerepet.

Kísérletezzünk új ágyástípusokkal!

A tavasz a természet megújulásának időszaka, amikor mi is nyitottabbak vagyunk az újításokra. Ebben a részben néhány olyan ökológiai szemléletű ágyást mutatunk be, amivel megreformálhatjuk az eddig megszokott termesztési eljárásainkat, adott esetben növelhetjük a terméshozamot is a lassan megszokottnak mondható időjárási viszontagságok közepette.