Az egész egyébként még csak nem is a sajttal, hanem egy kolbászos lecsóval kezdődött.
"Ez nagyon-nagyon régen volt már, még a gyerekeink kicsik voltak, szerintem olyan 15 évvel ezelőtt körülbelül - meséli Dobos Erika, sajtkészítő. Megkértem a férjemet, hogy hozzon a lecsóhoz kolbászt és ő főzőkolbászt hozott és beletettük az ételbe és úgy elrontottuk, hogy a kutyák ették meg a végén. Merthogy a kolbász belerakása után egyszerűen ehetetlen lett az íze. Gyakorlatilag ez indította el azt az elhatározásunkat, hogy kezdjünk el magunknak élelmiszereket készíteni. Úgyhogy akkor vettünk csirkéket, azok adtak tojást, és aztán szép lassan a kertet is bevontuk:
"Akkor még volt Magyarországon sajtkészítő-képzés Csermajorban, ám én addig gondolkodtam, hogy menjek-e, amíg az sajnos megszűnt. Utána sokáig nem is volt képzés, tehát más úton kellett elindulni. Úgyhogy én gyorstalpalókat végeztem. Voltak néhány napos gyors kurzusok, amiket sajtkészítők tartottak. Úgyhogy Pozsa Panninál végeztem el néhány ilyen kurzust és annyira megteszett, hogy amikor rájöttek az oktatással foglalkozó cégek, hogy ebben van potenciál és elkezdtek sajtkészítő tanfolyamokat is hirdetni, akkor elmentem egyre és megszereztem a bizonyítványt is."
De ahogy az már egy hobbinál lenni szokott, Erika is igazán mélyen beleásott a sajtkészítés gyakorlatába. Mint egy középkori vándorlegény külországokban szerzett szakmai gyakorlatot, járt Szlovákiában és Franciaországban is, hogy a céh tagja legyen.
"Levelezni kezdtem holland sajtkészítőkkel, kettő lepattintott a harmadik nem. Így jutottam ki Hollandiába több sajtkészítőhöz - idézi fel Dobos Erika.
A két végletet sikerült megcsípnem, mert neki még kávéfőzője sincs, oly mértékben nem szereti a gépeket. A kávéfőzője is valami manuális dolog, a kávédarálója is kézzel hajtós. A másik hely egy olyan üzem volt, ahol egy ember volt a sajtüzemben, és ez az ember egyedül 8000 liter tejet dolgozott föl naponta. Minden gépesítve volt, robotokkal… Ő mindössze annyit csinált, hogy amikor a robot kiemelte a méretre vágott alvadékot, azt betette egy formába és átvitte a présbe, ahol szintén minden automatizált volt. Egyszerűen hihetetlen volt, ég és föld."
Időközben Erika beleszeretett a kecsketejbe, mint alapanyagba, amiről tudni kell, hogy teljesen máshogy viselkedik, mint a tehéntej. Az alapanyagot biztosítandó az udvarba is beköltözött egy kecske, majd gyarapodott az állomány.
- És mi történik azzal, amire nincs szükség?
- Hát, az a fazékba kerül. Mi nagyon szeretjük, illetve népszerűsítjük is, ahol lehet, mert a kecskehús vagy nem eléggé ismert, vagy ha ismerik is, méltatlan helyen van, hisz sokkal jobb, mint ahol a húsok közötti rangsorban áll.
De térjünk vissza a sajtokhoz! Erika sajtkonyhája egy kis melléképületben van, de mint meséli, a konyhában kezdte és formának például őzgerincformát használt. Itt azonban már vannak speciális sajtkészítő eszközök is. Az itt készülő joghurtot, túrót, parenyicát vagy gomolyát kizárólag helyben, háztól értékesíti, hisz ez még mindig nem hivatás.
Elsősorban magunknak készítek, tehát a fölösleget adjuk el. Nem is nagyon sokfélét:
Camambert-et nagyon szeretek készíteni, az is egy jó sajt, illetve van még egy tervem is. Tavaly ilyenkor sikerült a sajtkészítők egyesületével kimenni Franciaországba egy nagy sajtversenyre, ahol bevittek bennünket a kulisszák mögé. Ott beleszerettem egy sajtba. Ez egy rúzzsal érlelt sajt, ami leginkább az illatáról ismert. Nagymamán azt mondta, hogy sajtszagú a lábad, most pedig már úgy mondják, hogy lábszagú a sajt, ami szerintem a sajttal szemben nagyon tiszteletlen megjegyzés! De a lényeg az, hogy erről lehet a rúzsosat fölismerni és én azzal szeretnék kísérletezni, hogy azt a kis szerelmemet majd még egy-két éven belül meg tudjam itt csinálni. Az is kecsketejes volt, picike mint egy pogácsa, piros és nagyon finom…
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
