Back to top

Változnak az amerikai élelmiszer-vásárlási szokások

Az USA-ban végzett felmérés szerint mind jobban figyelembe veszik a vásárlók, hogy olyan terméket válasszanak, amit biztosan fel is használnak. Gyakrabban és kevesebbet vásárolnak, és nőtt a gyorsfagyasztott termékek forgalma. A Proagrica több mint ezer fő megkérdezése alapján megállapította, hogy napjainkban sokkal jobban figyelnek az élelmiszer-veszteség csökkentésére.

A válaszadók több mint háromnegyede állította, hogy hajlandó gyakrabban vásárolni járni és egyszerre kisebb mennyiségeket beszerezni annak érdekében, hogy ne dobja ki a szükségtelen vagy megromlott élelmiszereket. Kicsit kevesebben mondták azt, hogy több gyorsfagyasztott terméket vesznek ugyanebből a célból.

A válaszadók fele elfogadja a kevésbé tetszetős küllemű termékeket is. Ezen a téren a férfiak megengedőbbek, körükben 56 százalék ez az arány, míg a nőknél 46 százalék.

Fotó: nrd/unsplash.com
Arra a kérdésre, hogy ki a leginkább felelős az élelmiszer-hulladékért, a válaszadók többsége a termelőket okolta: 42 százalékuk szerint az élelmiszer-iparon, 41 százalékuk szerint a termelőkön múlik, hogy mennyi élelmiszer megy veszendőbe. Mindössze a válaszadók kevesebb mint negyede ismerte el, hogy a fogyasztók is felelősek, és nekik is változtatni kellene a vásárlási és étkezési szokásaikon. Ugyanakkor 77 százalékuk arra törekszik, hogy csökkenjen az élelmiszerek által megtett út, vagyis a helyi, vagy közelebbről származó árukat részesítik előnyben, ha tehetik.

A felmérés arra is rávilágított, hogy az amerikai vásárlók mind nagyobb hangsúlyt fektetnek erkölcsi szempontokra is. A válaszadók 38 százaléka figyelembe veszi a termék eredetét, certifikációját, nyomon követhetőségét.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/freshfruitportal.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Még mindig parázslik egy óriás mamutfenyő a 2020-as kaliforniai tűzvész után

Még mindig parázsló óriás mamutfenyőt találtak kutatók a kaliforniai Sequoia Nemzeti Parkban, hónapokkal azt követően, hogy 2020 augusztusában tüzek pusztítottak a régióban.

Jubilál idén a Farmer Expó

Járvány ide vagy oda, a szervezők 30. alkalommal is „nekifutnak” az agrár-seregszemlének.

Magyar vállalkozások minőségi termékei a Kifli.hu kínálatában

Az innovatív online kiskereskedelmi vállalat már a piacra lépéstől kezdve kereste a magyar vállalkozásokkal a kapcsolatot, hogy minél szélesebb hazai termékkört tudjon kínálni vásárlóinak.

Ne legyen ugyanaz a jelszó a netbankban, mint a pizzarendelő oldalon!

A kiberbiztonság az elektronikus ügyintézés és az online fizetési eszközök korában aktuálisabb, mint valaha. A Budapest Bank tavaszi rendezvényének témája is az adatvédelem volt, a meghívott szakértők pedig mind egyetértettek abban, hogy nem az a kérdés, hogy ér-e minket kibertámadás, hanem az, hogy mikor.

Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe

Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi Világnapot. Az esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazati szereplőkre, akik egyre fontosabb szerepet töltenek be a világ élelmiszer-ellátásában.

Folytatódik a Magyarok Kenyere program

Az idei rendezvénysorozat a Tisza parti vajdasági városban, Zentán kezdődött, a búzavetés megszentelésével. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei ünnepségén Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta, a magyarság a mostaninál sokkal nagyobb nehézségeket is túlélt, de mindig újra tudta kezdeni – és ez most is így lesz.

Gombaevéssel a rák és a szellemi hanyatlás ellen

A gombafélék elég megosztók a tányéron: vannak akik nagyon kedvelik a belőlük készült ételeket, mások pont ellenkezőleg. Azt azonban már számos kutatás igazolta, hogy nagyon jó hatással van a gombafogyasztás az egészségi állapotunkra.

Sajtkészítők versengtek Béren

Hagyományteremtő céllal rendezték meg az 1. Nógrád Megyei Sajtvásárt és Sajtversenyt Béren. A versenyre több mint harminc megyei és környékbeli sajtkészítő nevezett, összesen 80 termékkel.

Nyílt napot tartanak a kisüzemi sörfőzdék

A Nyitott Főzdék Napján kitárják kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek. 2021 június 5-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak a hazai kisüzemek!

Válaszd a természetet, válaszd a kartont!

A Tetra Pak, az élelmiszer-feldolgozás és -csomagolás egyik vezető vállalata "Válaszd a természetet, válaszd a kartont!" elnevezéssel indított kampányt, amelynek célja, hogy klímasemleges, teljes egészében megújuló vagy újrahasznosított anyagokból készült csomagolásokat hozzon létre.