0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Formatervezési díjas lett a New Holland nagybálázója

A Chicagói Athenaeum, az Európai Architektúra és Dizájn Center, valamint az Európai Urban Stúdió pályázatán, nemzetközi szakértők és szakújságírók szakmai véleménye alapján ipari kategóriában, Kiváló Formatervezési (Good Design®) Díjat kapott a New Holland 1290 HD (High Density) szögletes nagybálázója.

A kiváló munkagép már ezt megelőzően több innovációs díjat is begyűjtött. Egyebek között a hannoveri 2019-es Agritechnica kiállításon ezüstéremmel ismerte el a több, mint 30 fős szakemberekből álló zsűri a gépben megjelenő újdonságokat (hajtáslánc, tömörítő- és kötözőszerkezet, alváz és futómű stb.). A németországi mérnökök javaslata alapján kiérdemelte az „Év gépe 2020” elismerést is. A mostani „Kiváló Dizájn” elismerést 48 szakember véleményére alapozva ítélték oda a pályázatot kiíró szervezetek.

A díj jól tükrözi a bálázóban megjelenő műszaki tartalom és forma egységét, azt a dinamikát, amelyet a gép a munkája során sugall és képvisel.

A bálázó elegáns külsejének megalkotása a CNHi Design Team és a Product Engineering Team nevéhez kötődik, amelyek a belgiumi CNHi betakartógépgyárban (Center of Harvesting Excellence) tevékenykednek, ahol az elmúlt 30 évben 30 ezer szögletes nagybálázó készült. A New Holland 1290 HD bálázó igazi csúcsteljesítmény, 22 százalékkal tömörebb bálákat készít az új Loop Master kötözőszerkezetének köszönhetően, éves viszonylatban 6 kilométer hosszú kötözőzsineget takarít meg.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság