0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Háromszorosan is zöld! Tehát Triplazöld!

A magyar Zöld velteliniekért és a környezettudatosság nevében új kampányt indul ezek népszerűsítésére, „Zöld Tavasz Veltelinivel” névvel! Valójában nem is egy kampány, hanem életünk újrakezdésének története. Hiszen annyira bezárkóztunk már november óta, hogy szinte már azt sem tudjuk, hogy milyen szabadon borozni.... Illetve féltjük a bolygónkat a mindent felfaló környezetrombolástól.

Nézzük csak meg, hogy miből áll össze az elején emlegetett Triplazöld… Ebben az induló tavaszi zöldellésben (első zöld) vegyük ki a részünket a jóból! Zöld veltelinizzünk (második zöld) együtt, találjunk rá a fajtára. Illetve adjunk a felelős és környezettudatos hozzáállásnak (harmadik zöld) is és váltsuk vissza együtt a Borbázisban az üvegeket.

Ezzel is csökkentjük az ökológiai lábnyomunkat és közben még jól is érezzük magunkat, ráadásul segítjük vásárlásainkkal a magyar borászatokat!

Ne feledjük, az egészséges borkultúra gyakorlása természetesen segíti az immunrendszerünket ezekben a nehéz időkben. A nemes és felemelő célok beteljesülésekor bónuszként a bortudásunkat is gyarapítjuk, tehát hajrá Zöld Tavasz Veltelinivel!

November óta van lefagyva az ország-világ, nincs valódi közösségi élet, nincs borkóstoló, színház, kocsma, kávézó, mozi, étterem és csak maszkok vannak mindenütt. Pandémia tépázta időkben, amikor a közösségi oldalak és az emberek csak az emlékekből élnek, kell egy friss kezdeményezés! Ehhez visz a Borbázis életet, méghozzá triplazölddel!

Áprlisban induljon a Zöld Tavasz veltelinivel, mert nem csak Ausztria képes jó Zöld velteliniket készíteni. Nekünk sem kell szégyenkeznünk egy cseppet sem.

A monarchia borának is nevezhetjük, mivel Ausztria a fő országa, de a cseheknél is jelentős a termelés és Magyarországon ugyancsak szépen van belőle ültetvény.

Az osztrák származású Zöld veltelini a Tramini és a St. Georgen nevű szőlők természetes kereszteződésével született meg. Nincs köze a többi veltelini fajtához (Piros veltelini, Korai piros veltelini) nem áll velük rokonságban. Hazánkban majd 1500 hektáron termelik (Ausztriában 13000 ha) és arányaiban a leggyakrabban az Etyek-Budai, a Balatonboglári és a Soproni borvidéken fordul elő (Neszmély, Pécs és Tolnai is jeleskedik a témában). A lösz talajokon jól érzi magát, de a szárazságot nem kedveli. Cserébe bírja a fagyokat és kevésbé rothadékony. Gyakran könnyed, gyümölcsös, fűszeres borokat készítenek belőle, de pezsgőre is alkalmas a masszív savszerkezete miatt. Nem nagyon lát nálunk hordót, pedig odafigyeléssel a sűrűbb alapanyag bírja a fát. Borainak általában két fő motívuma a gyümölcsösség és a könnyedség. Indulhat vele a Tavasz!

A Borbázis Borkereskedésnél már több éve fut Az üvegvisszaváltás is zöld! a project. Hegyekben állnak nálad az üres üvegek?

A Borbázis jogosan büszke arra, hogy az első olyan borkereskedés, amely vásárlóinak biztosítja az üvegvisszaváltás lehetőségét.

Az üres üvegpalack is érték, nem haszontalan szemét. Újra lehet hasznosítani és ezzel segíteni a környezetvédelmet!

“2018 decemberében indítottuk útjára üvegvisszaváltási programunkat, melynek keretén belül évente közel 250.000 üveget juttatunk vissza az üveggyártás folyamatába. Ezzel a mennyiség megközelítőleg 17.250 kWh energiát, 16 tonna szén-dioxidot, 50 tonna hulladékot és 60 tonna nyersanyagot spórolunk meg.” – írja a Borbázis Borkereskedés

Forrás: magyarmezogazdasag.hu