Back to top

Tésztakészítő manufaktúra - Sikeres újrakezdés Baranyában

A Pannus száraztésztát jól ismerik Pécsett, aki egyszer megkóstolta, újra vásárol belőle. Várhelyi Panni és férje néhány évvel ezelőtt a fővárost hátrahagyva kezdtek új életet a Baranya megyei Átán, majd 2018 augusztusában elindították tésztakészítő manufaktúrájukat. A három év alatt önerőből, maguk építették fel a mára sikeres vállalkozást.

A kis üzemméret ellenére bőséges a választék
Sokáig csak álmodozott a Budapesten élő házaspár a vidéki életről. Panni vágya mindig is az volt, hogy nyugdíjas éveiben a lehető legtöbbet segíthessen fia családjának, és közel legyen az unokákhoz. A harmadik unoka érkezése után azonban aktuálissá vált a fiatalok költözése, ráadásul az addig buszsofőrként dolgozó férj is épp akkor vonult nyugdíjba, így a család meghozta a nagy döntést: közösen keresnek új otthont, vidéken.

Fiuk családjával egy teljes éven át járták az országot, keresgették a leendő otthonukat, házukat, legfontosabb szempont az volt, hogy egymás közelében maradhassanak.

A Pécs közelében található Átán sikerült megtalálni azt a házat, ami szerelem volt első látásra, a hatalmas telek pedig ideálisnak tűnt a gazdálkodásra. Panni budapesti lányként soha nem végzett mezőgazdasági munkát, férje ugyan vidéken nőtt fel, de ő sem gazdálkodott. Ügyes kezű ezermesterként azonban sok minden a keze munkája által valósult meg a vidéki házban és annak veteményeskertjében is.

Panninak az új otthon megteremtése mellett új megélhetési lehetőséget is keresnie kellett, és mivel korábban sokszor készített tésztát a család nagy örömére, így jött a tésztakészítő manufaktúra ötlete.

Az elképzelésük megvalósítása azonban nem ment ilyen hamar, az engedélyek beszerzése sok időt vett igénybe, és korábbi vállalkozói tapasztalat hiányában akadályokkal is szembesültek. Kiderült például, hogy őstermelőként a tésztakészítéshez tyúkokat kell tartaniuk, így egy méretes baromfiudvarra is szükség volt. A több mint 4000 négyzetméteres kerthez tartozó szántóföldből is visszavettek egy részt, így a tyúkok szabadtartásban kapirgálnak.

Számos visszatérő vásárlójuk is van

Várhelyi Panni egy éven keresztül keresgette, próbálgatta a legkülönbözőbb tésztarecepteket, a legjobb gyártástechnológiát, szervezte, intézte a hivatalos ügyeket, ismerkedett a tésztafajtákkal, kalkulálta az árakat, mint mondja, elkezdett „tésztául” tanulni.

2018 augusztusában kapta meg az engedélyeket, akkor kezdhette el árulni tésztáit Pécsett és a környék három piacán.

A vállalkozás anyagi befektetést is igényelt. A baromfiudvar létrehozása, amelyben jelenleg
49 tyúk kapirgál, önmagában komoly tétel volt, de emellett motoros meghajtóval látták el a tésztanyújtó készüléket, így Panninak nem kell kézzel tekernie a gépet. Külföldről szereztek formatészták gyártásához megfelelő extrudálógépet, ezzel a 8 tojásos körettésztákat készíti, és az indulás óta bővítették a manufaktúrát egy gyúróberendezéssel, amivel egyszerre 5-6 kiló tésztát lehet összeállítani. Panni azonban minden egyes kilót kézzel átgyúr, így lesz minden kiló tésztában benne a szeretete.

Saját szabadtartású tyúkjaik tojását használja fel

A kis üzemméret ellenére bőséges a választék, 16-17-féle tésztát készít, azonban változó, mikor mire van igény. Némelyik tésztából – mint például a 8 tojásos kagyló- és orsótészta, vagy a 10 tojásos cérnametélt és szélesmetélt – a sok is kevés, ezekből mindig kell legyen, mert nagyon keresik és szeretik a vásárlók. Időnként készít ízesített tésztákat is, például zellereset vagy medvehagymásat, de nagyon kedvelt a chilis gyufatészta is.

A tésztához kizárólag búza réteslisztet és a saját szabadtartású tyúkok tojásait használja, amelyeket grammra mér, mert a tojások mérete változó. A 10 tojásos tésztába így néha 9, máskor 11 tojás kerül egy kilogramm liszthez.

A tésztát mindig a hét elején gyúrja, nyújtja, vágja vagy formázza, szerdán és csütörtökön szárítja, majd csomagolja, pénteken és szombaton pedig árusítják a pécsi Búza téren és a Mecsek Áruház előtti termelői piacon. A készlethez igazítja, hogy melyik tésztaféléből mennyit készít, és szem előtt tartja azt is, hogy két hónapnál régebbi tésztát – bár egyébként lényegesen tovább is eláll – sosem értékesít. Így a Pannus tészták mindig garantáltan frissen, kifogástalan minőségben kerülnek a vásárlókhoz. A tészták mellett, ha tojásból fölösleg van, azt is értékesíti. Panni szerint a házi tojásra nagyon nagy igény lenne, sokkal többet vennének, mint amennyit a piacra tudnak vinni.

A Pannus tészták garantáltan frissek

Tavaly tavasszal budapesti piacokon is árultak, ám részben a koronavírus-járvány, részben a nagy távolság miatt végül úgy döntöttek, nem vállalják az utazást. A Pannus tészták iránt nemcsak a piacokon, hanem a Facebookon is egyre többen érdeklődnek.
Nagyon sok törzsvásárlót nyertek az ajándékba adott „promo” csomagokkal is, és számos visszatérő vásárlójuk is van, akik az előrendelés után a házhoz mennek a friss tésztáért.

A jövőre vonatkozó terveik között szerepel a terjeszkedés, de erre még keresik a megfelelő megoldást vagy együttműködést. Panni, saját bevallása szerint, nem menedzsertípus, igazából a tésztakészítésért rajong, abban hisz, hogy a kiváló minőség stabil vevőkört alakít ki. Bár nekik is van egyedi, matricás csomagolásuk, hiszen sok vásárló ezt is igényli, hacsak lehet, az egyszerűségre törekszik – mint mondja, ez terheli a legkevésbé a környezetet. Szeretné, ha a termékeit nem a dizájnos logó, mutatós csomagolás, hanem a kiváló minőségük miatt vásárolnák meg.

Munkájára az immár egy éve tartó pandémia egyáltalán nem volt hatással. Bár tavaly tavasszal nagyon rövid időre bezártak a környékbeli piacok, hamar kinyitottak, mivel a szabadtéri árusítás engedélyezett volt.

Igaz, hogy a városi élet kényelmét feladva a vidéki újrakezdés nem volt könnyű, és a gazdálkodással járó élet néha nagyon fárasztó, nem bánták meg a bátor döntésüket. Panni szerint sosincs késő életmódot váltani, tanulni. Arra buzdítja a fiatalokat is, hogy aki szeretne, merjen váltani! (x)

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ilyen még nem volt: umami ízű lila paradicsom

Megjelenésében és beltartalmában is egyedi terméket vezet be a piacra a Syngenta. A sötétlila bogyójú, umami ízélménnyel megajándékozó koktélparadicsomot YOOM™ néven forgalmazzák. Az izgalmas ízű, színű csemegét hazánkban kizárólag a Trivega Kft. termesztheti, a fogyasztók pedig 250 grammos, fenntartható erdőgazdálkodásból származó alapanyagokból készült tálcás kiszerelésben vásárolhatják meg.

Mozgásba hozza az öntözőrendszert

Az Alliance - a Yokohama Off-Highway Tires csoport tagja a forgó öntözőrendszerekhez alkalmas, új gumiabroncsot mutatott be Alliance 768 Value Plus néven.

Töretlen a gomba népszerűsége

A különféle táplálkozási irányzatok terjedésével, és az egészségesebb étkezést követők táborának bővülésével növekszik a gombafogyasztás is. Magas fehérje- és alacsony kalória-,szénhidrát-, illetve zsírtartalmánál fogva ugyanis a gomba jól illeszkedik például a hús nélküli táplálkozásba, illetve a diétázók étrendjébe is.

A tehenész-gumicsizma már a múlté

Egy pályakezdő agrármérnöknek hatalmas megpróbáltatás a semmiből felépíteni egy vállalkozást, ugyanakkor nem is lehetetlen. Hogy megvalósuljon, folyamatos tapasztalatszerzésre van szükség: meg kell ismerni a szakma legalját, a kétkezi munkát, az alkalmazottak gondolkodásmódját, az állatok életét, és ezekből építkezve létrehozni a vállalkozást, máskülönben a cég ingatag alapokon nyugszik.

5G és agrár drónok: ezekhez is érteniük kell a mai agrárszakembereknek

A digitális technológia hatalmas lehetőséget jelent a mezőgazdaságnak, mert a hatékonyság növelése mellett környezetkímélő megoldásokat tesz lehetővő. Egyúttal azonban új igényeket is támaszt az agrárképzéssel szemben.

Bőrök növényekből: nem muszáj állatot ölni a bőrcipőért

A növényi bőrökkel nem csak az állatvédőket és vegetáriánusokat célozzák meg, hanem mindenkit, aki lelkifurdalás nélkül szeretne bőrcipőt viselni vagy bőrtáskát hordani. Mangóból, almából, ananászból és kaktuszból is készül alternatív bőr, sőt eredetileg a linóleum is egy természetes, lenolaj alapú anyag...

Folyamatosan javul a bizalmi index

A mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak jelenleg és a közeljövőben rendelkezésére álló, példátlan nagyságú forrásokat okosan kell elkölteni – bár könnyen eltékozolhatók. A Takarékbank Agrár Üzletágának szakértői viszont már az előbbire számítanak. Szerintük a szektor mostanra túlesett egyfajta kiválasztódási folyamaton, a beruházások már valóban a hatékonyságot szolgálják.

Összetett fagyvédelem

Öt éve jártunk Weppert Sándornál, aki minden lehetséges módszerrel próbálja megvédeni a körteültetvényét a tavaszi fagyoktól. Akkor a fűtési lehetőségekről beszéltünk (Fagyvédelem öreg ültetvényben, KSZ 2016/19.), most egy saját fejlesztésű szélgépet mutatott be, ami reményei szerint kereskedelmi forgalomba is kerülhet. Módosított fagyvédelmi öntözési gyakorlatán is.

Hajdúszoboszlón épül a világ egyik legmodernebb betoncserépgyára

6,5 milliárdos hazai fejlesztést jelentett be a Leier Hungária Kft., melynek keretében a pécsi, jánosházi betonelemgyártó üzeme megújul, Hajdúszoboszlón pedig új betoncserépgyár épül. A kelet magyarországi beruházás idén augusztusban fejeződik be, melynek köszönhetően sík és hullámos betoncserepeket különböző színekben, felületekben és nagyobb kapacitással fog gyártani a cég.

Érdemes élni a fejlesztési pályázatok lehetőségével

A hazai élelmiszeripar a következő években példátlan mértékű forráshoz jut, amelynek köszönhetően komoly fejlesztések várnak az ágazatra. A pályázatok lehetőségével pedig érdemes élni – jelentette ki az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Tolna megyében.