0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A hét végétől megszűnik a fagyveszély

Az elmúlt egy hétben nyári, tavaszi és téli időjárás egyaránt előfordult hazánkban. A héten visszatértek az erős hajnali fagyok is, amik már nem csak a korai gyümölcsfákban, hanem a többi csonthéjasban is kárt tettek. A szárazság által leginkább sújtott tájakra azonban most sem érkezett számottevő csapadék. Péntektől viszont melegszik az idő, vasárnaptól a fagyok is megszűnnek.

A hét első felében is folytatódott a változékony, szeszélyes időjárás. Hétfőn a szinte országszerte fagyos reggel után napközben 15 fok körüli értékekre melegedett a levegő, és napos, száraz időben lehetett haladni a tavaszi munkákkal.

Majd kedd reggelre egy hidegfront érkezett, és a nyugati-délnyugati határszélen, valamint az északi országrészben többfelé kifehéredett a táj, 2-8 cm-es hóréteg hullott.

A Dunántúl jelentős részén, a Kiskunság területén és a keleti határszélen azonban ekkor sem öntözte a talajokat számottevő mennyiségű csapadék, míg máshol 1-8 mm hullott. A hidegfront mögött kedden már 8-10 fokkal hidegebb volt, mint az előző napon, szerdán reggelre pedig -2 és -7 fok közé hűlt le a levegő. Szerdán napközben többfelé fordultak elő hózáporok, záporok, de ezekből csak kevés, a legtöbb helyen 1 mm-nél kevesebb csapadék hullott, a csütörtöki hózáporokból, záporokból esett helyenként nagyobb mennyiség.

A talajok felszín közeli rétege sajnos továbbra is igen száraz az ország jelentős részén.

A Dunántúlon, és a középső országrészben a felső 20 cm-es réteg nedvességtartalma nem éri el a kritikus 40%-os értéket sem a növények számára hozzáférhető víztartalom százalékában, de jelentős területen 30% alatt alakul ez az érték. A hideg időben az 5 cm-en mért talajhőmérséklet is jelentősen visszaesett a hét közepére az egy héttel ezelőtti értékekhez képest, már csak 5 és 10 fok között alakul.

Az őszi kalászosok a bokrosodás fenológiai fázisában járnak. A csapadékos október miatt későn vetett, fejletlenebb búza állományoknak és a repcének továbbra is igen nagy szüksége lenne a csapadékra.

Tavaly ilyenkor igen hasonlóan alakult időjárásunk, áprilisra akkor is jelentősen kiszáradt a talajok felszín közeli rétege, és az aszályos időben nem hozott elegendő oldalhajtást a repce, így a termésátlagok jelentősen elmaradtak a kívánatostól.

A talajhőmérséklet már elérte a tavaszi gabonák vetéshez szükséges értékeket, így egyre többfelé kezdték meg ezt a munkát is. A magágy előkészítéshez és a növények csirázásához, keléséhez is szükség lenne áztató csapadékra.

A folytatásban lassan melegszik az idő, de jelentősebb csapadék a jövő hét elejéig nem valószínű.

Csütörtök estig még többfelé lehet záporokra, hózáporokra számítani, majd péntektől szárazabb, egyre melegebb légtömegek áramlanak térségünkbe, így pénteken és szombaton sehol sem várható csapadék, és vasárnap és hétfőn is csak elszórtan lehet kisebb eső, zápor. Így hétfő estig országszerte tovább szárad a talajok felszín közeli rétege.

Továbbra is sokfelé zavarja majd napközben élénk, a Dunántúlon erős szél a növényvédelmi munkákat.

Pénteken még a szerdaihoz és a csütörtökihez hasonlóan hideg lesz a hajnal, majd szombaton már csak a fagyzugos helyeken, és a száraz homokfelszínek fölött valószínű -2 foknál hidegebb. Vasárnaptól országszerte megszűnnek az éjszakai fagyok. A legmelegebb órák hőmérséklete már szombaton is eléri a 15-20 fokot, és hétfőig, keleten keddig tovább melegszik az idő. A jelenlegi számítások szerint kedden hajnalban éri el térségünket délnyugati irányból az a frontrendszer, ami több fokos lehűlést, ugyanakkor jelentősebb csapadékot is hozhat.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu