Back to top

Ültetvénytraktor hibrid hajtással

A Landini a 100 LE-s Rex 4 ültetvénytraktorába, Electra-Evolving Hibrid elektromos mellső kerékhajtást épített be.

A traktor 100 LE-s Deutz TCD L4-es dízelmotorja Reverse Powershuttle terhelés alatt kapcsolható sebességváltón keresztül hajtja meg a hátsó futóművet, illetve egy nagy teljesítményű generátort, az ez utóbbi által termelt villamos áram hajtja meg a rugózott mellső kerekeket működtető villanymotorokat. A traktorra nagyobb kapacitású akkumulátorok is kerültek, amelyek eltárolják a generátor tartalékáramát, illetve, ha szükséges, besegítenek a mellső kerekek hajtásába is.

Az Electra elektromos mellső kerékhajtás fékezéskor energiát állít elő, amely az akkumulátorokban raktározódik el.

Az elektromos hajtási rendszert a PMS (Power Management System) vezérli és hangolja össze a generátor, az akkumulátorok és a mellső kerékhajtás villanymotorjainak a működését. Az új hibridhajtással a gyártó véleménye szerint 10 százalékos üzemanyag-megtakarítás érhető el. Legalább 15 százalékban javul a mellső kerekek kormányozhatósága és a traktor fordulékonysága.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/13 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egyre több magyar beruházás Szerbiában

Magyarország az elmúlt években folyamatosan növelte a Nyugat-Balkánra irányuló exportját. Az elmúlt 10 évben a kétszeresére nőtt a kivitel, meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót. Ezzel párhuzamosan a másfélszeresére nőtt a régióban végrehajtott magyar beruházások értéke, és már elérte az 1,5 milliárd eurót. Így a Nyugat-Balkán a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontja.

Legyél Te is agrárgépész!

Az első és a harmadik helyezést is a Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapatai nyerték el a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) szakmai vetélkedőjén április 15-én. A hatodik alkalommal meghirdetett verseny második helyén a piliscsabai Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói végeztek.

Zöld utakra visz az új navigációs rendszer

A népszerű és most megújuló Maps navigációs alkalmazás igény esetén az általa leginkább környezetbarátnak tartott útvonalakra irányítja a sofőröket. A Google még ebben az évben bevezeti az Egyesült Államokban, és a tervek szerint később globálisan is elérhető lesz a zöld navigációs rendszer.

Robotizált burgonya-feldolgozás

A Fenaco Landesprodukte Európában egyedülálló robotot helyezett üzembe burgonya csomagolására a svájci Bät­terkindenben. A kétrészes robotot a TwinAutomation startup cég és a Fenaco Landesprodukte vállalat szoros együttműködésével fejlesztették ki.

Bogyós gyümölcsök - Érettség-meghatározás érintésmentesen

Japánban a Shibaura Institute of Technology (SIT) kutatói kifejlesztettek egy érintésmentes eljárást a bogyós gyümölcsök érettségének meghatározására.

Tejelő juhászat alapítása Svájcban

Svájc hegyvidéki területén, Jean-Luc és Emile Deslarzes gazdálkodók biojuhtejet állítanak elő. Júniustól októberig a hegyi legelőket járja a 600 egyedes Basco-béarnaise fajtájú anyajuhállományuk, de télen gondoskodni kell számukra fedett helyről. Apa és fia elkötelezett az állatok jóléte iránt, így elhatározták, hogy új és korszerű juhhodályt építenek.

Formatervezési díjas lett a New Holland nagybálázója

A Chicagói Athenaeum, az Európai Architektúra és Dizájn Center, valamint az Európai Urban Stúdió pályázatán, nemzetközi szakértők és szakújságírók szakmai véleménye alapján ipari kategóriában, Kiváló Formatervezési (Good Design®) Díjat kapott a New Holland 1290 HD (High Density) szögletes nagybálázója.

Többen vezetik ugyanazt a traktort? Akkor jól jöhet az UV-alapú fertőtlenítő

Egy kanadai cég UV-C-sugarakat kibocsátó lámpát fejlesztett ki kifejezetten a közös használatú járművek vezetőfülkéinek fertőtlenítésére. Az agrarheute.com portálon olvastunk az újdonságról.

Csőtörés következmények nélkül – a telefonunk mutatja, hol a hiba

A vízcsövek törése és szivárgása néhány perc alatt egy egész lakást, házat, gazdasági épületet tönkretehet. Ha a tulajdonosok, gazdák nincsenek a helyszínen, és nincs, aki megszakítsa a vízellátást, a veszteségek óriásiak lehetnek. Egy izraeli mérnök és feltaláló megoldást dolgozott ki erre a problémára.

"Felfújt" cseresznyefák - Talajlevegőztetés gyümölcsösben

A talaj folyamatosan tömörödik egy ültetvényben, ami a talaj vízellátását befolyásolja, rontja a fák kondícióját, és a talajéletre is káros hatással van. Ezeken a területeken a hosszú kultúra miatt a szántás nem megoldás, de 3-4 évente végzett talajlevegőztetéssel látványos eredményeket lehet elérni.