0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kékfrankos, a Monarchia nagyágyúja

A Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin első 2021-es tematikus bortesztjének főszereplői a Kékfrankosok voltak. Az első ötletként ez egy magyar megmérettetés lett volna, de grazi kollégájuk, Jakab Tamás felvette kapcsolatait burgenlandi szakemberekkel és a tesztre végül minden előzetes elvárást meghaladóan 112 bor érkezett be, 57 magyar, valamint 55 osztrák bor indult.

– Nem túl gyakran esik meg, hogy egy nagy merítésű osztrák-magyar kékfrankos-teszt jöjjön össze. Már sok-sok éve kóstolgatjuk a Kékfrankosokat, igazi pannon vörös, a mi fajtánk, mondják ezt sokan a Kárpát-medencében, de arra, hogy ennyi Kékfrankos összegyűljön, még nem volt példa – mondta el Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó főszerkesztője.

Minden bort legalább kétszer kóstolt a zsűri, több napon át zajlott a bírálat, az első napon minden bor sorra került, majd kisebb egységekben visszakóstoltak minden egyes tételt, új palack nyitásával.

A végeredmény rövid értékelése: a Kékfrankosban hatalmas potenciál van, amit idehaza még kevésbé tudunk kihasználni, mint azt Ausztriában teszik.

Vannak nagy borok, izgalmas borok, útkereső pincészetek és bevált stratégiák, sok arcát tapasztalták meg a fajtának, és többségében nem kellett csalódni. A legeredményesebb magyar borvidék Szekszárd lett.

A ponthatárt ismét az ezüstérmet jelentő 80+ pontnál húzták meg, ezt a minimum elvárást 84 bor teljesítette, 44 osztrák és 40 magyar tétel jutott a limit fölé.

A nevezettek közül ezúttal 60 bor került be a 86 pont felettiek társaságába. Ezekről a borokról leírás is született. A 80 pont felettiek csak listában jelennek meg, ezeket a borokat is ajánlják értelemszerűen – 80 pont felett már minden bort bátran kóstolunk, azzal örömmel kínálhatjuk vendégeinknek, mindegyik bor vállalható tétel.

A Pécsi Borozó tematikus tesztje a magazin weboldaláról tölthető le magyar nyelvű pdf-kiadvány formájában, míg a teljes anyag angol nyelvű fordítása a WineSofa közép-európai boros portálon érhető el.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu