A madárének az egyik legváltozatosabb kommunikációs rendszer az állatvilágban, melynek fő funkcióit a tudomány ugyan ismeri, de az ének számos részletét, a pontos információtartalmát és jelentősége még számos kérdést rejt – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH közleményében. A beszámoló szerint az állati kommunikációban használt számos jelzés – mint amilyen a madárének is – lehet egyedre jellemző, ugyanakkor egyeden belül is változhat.
Ez azt jelenti, hogy a jelzéseket vevő fajtársak azonosíthatják az egyedet az éneke alapján, emellett bizonyos mértékig a jelzést küldő madár is alkalmazkodhat az aktuális környezeti körülményekhez.
A kutatásban azt vizsgálták a szakemberek, hogy az örvös légykapók (Ficedula albicollis) énekét befolyásolja-e a szociális környezet, pontosabban az éneket hallgató fajtársak egyedazonossága és minősége. A légykapó hímek április közepén érkeznek meg a területre, ahol odút foglalnak, majd énekelni kezdenek, hogy odavonzzák a tojókat és elriasszák a rivális hímeket. A kutatók a kísérletben különböző tojó és hím légykapókat helyeztek ki stimulusként az éneklő hímek odújának a közelébe, majd felvették az éneküket. Ezt követően különböző énekjellemzőket nyertek ki a felvételekből, amelyek az ének időbeli szerkezetét, frekvenciáját, valamint változatosságát írták le.
Az eredmények azt mutatták, hogy az egyedek képesek éneküket a hallgatósághoz igazítani.
A vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy az örvös légykapók képesek éneküket plasztikusan alakítani a hallgatóságnak megfelelően, mind territóriumuk védelme közben, mind udvarláskor.
A territórium védelme során is érdemes lehet ahhoz igazítani az éneket, hogy mekkora veszélyt jelent az egyed számára a betolakodó hím. A kutatásból az derül ki, hogy amikor nagyobb, nehezebb riválist kellett elüldözni a területükről, az örvös légykapók több energiát fektettek az éneklésbe.