Back to top

Májinka András: Menekülés

„Gyermekkorom óta életem része volt a természet szeretete, a növények, állatok, tájak megismerése. Szüleimmel sokat kirándultunk, ez azóta is az egyik kedvenc elfoglaltságom. Tősgyökeres alföldiként mindig is vonzottak a hegyvidéki tájak."

"Egy álmom vált valóra, mikor egy éve Debrecenből egy kis csendes Heves megyei faluba költözhettünk. Mező a telek végén, madárfütty, kertbe bejáró szarvas – hazaértem! A fotózást sosem tanultam, autodidakta módon ismerkedtem meg vele, eleinte kamerás mobilokon keresztül. Ahogy fejlődött a mobilfotózás, úgy fejlődtem vele én is.

Egy idő után éreztem, hogy elértem a korlátait, ideje fényképezőgépre váltani.

Az első kompaktommal készült fotókat, 2008-ban titokban ismerőseim benevezték egy kelet-magyarországi fotópályázatra, ahol 3 képem harmadik helyezett lett. Később egy budapesti fotós egyesület színeiben a Baptista Szeretetszolgálat által rendezett „cipősdoboz akció” keretein belül árverezték el a tagok fotóit, köztük 3 képem. Illusztrációként néhány természetet bemutató könyvben is megjelentek alkotásaim, valamint fotókiállítást is rendeztek képeimből Debrecenben.

Ezek mind motiváltak a további tanulásra, önfejlesztésre.

A mellékelt fotóm az egyik kedvencem. Járt már kiállításon, jelent meg képeskönyvben. Egy sétám alkalmával figyeltem fel erre a virágra a debreceni Nagyerdő és a város találkozásánál, ahol a természet összeér a civilizációval. A virág mintha a rabságából szeretne kiszabadulni, nyújtózkodik az utca másik oldalán elterülő erdő felé, vágyakozva a természetes élőhelye után.

Mivel a régi objektívek szerelmese vagyok, éppen egy közel 40 éves darab volt a gépemen.

Ezeknek a régi objektíveknek páratlan és utánozhatatlan a képi világuk, tökéletesek egyedi képek alkotásához. Jelen esetben a fények és az erdő felől beszűrődő becsillanások is segítségemre voltak, gyönyörű bokeh (elmosódás) formájában. Így született meg ez a fotó, és így sikerült örök emléket állítani a természet e múlandó, de örökkön örökké megújuló szépségének.”

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2020/6 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

360 ezer diákkal egy hétig a fenntarthatóságról

Április 19-23. között hatodik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet. A rendezvénysorozat Áder János online tanórájával kezdődött hétfő délelőtt. A Témahéten határon innen és túl több mint 1600 iskola 360 ezer diákja foglalkozik a fenntarthatóság kérdésével.

Egy indiai hangyafaj képes összezsugorítani, majd visszanöveszteni az agyát

Egy Indiában honos hangyafaj egyes dolgozói képesek összezsugorítani az agyukat és felduzzasztani a petefészküket, hogy királynőjük halála esetén biztosítsák a kolónia túlélését, és ha valamilyen okból ez az "álkirálynői" státuszuk megszűnik, belső szerveik visszaalakulnak eredeti állapotukba - állapították meg a kutatók.

Középiskolai tankönyv készült a fenntarthatóságról

Zöld Föld címmel tankönyv készült a kilenc-tizedikesek számára a fenntarthatóságról, amely az első lépés lehet afelé, hogy az ökológia önálló tantárggyá váljon. Egyebek mellett erről beszélt Áder János köztársasági elnök az idei Fenntarthatósági Témahetet megnyitó online tanórán.

Nem kell a műanyag - tészta és rizs újratöltő állomást tesztel az Aldi

Az áruházlánc új rendszert tesztel a műanyag hulladék csökkentésére azzal, hogy csomagolásmentes tészta- és rizstermékek értékesítésébe kezd, mely a kimért zöldség és gyümölcs árusítás folyamatához hasonlóan működik.

A bölények menthetik meg a spanyol erdőket

A bölények menthetnék meg a spanyol erdőket a tüzektől, mivel a korábban a kihalás szélére sodródott, de manapság újra növekedő populációjú növényevő faj az erdők gyúlékony aljnövényzetével táplálkozik - hívják fel a figyelmet szakemberek.

Dísznövény-kereskedelem: három ötlet a sikerhez

Miután a vásárló betér a kertészeti árudába vagy virágboltba, a kereskedők már az első percekben sok olyan hibát követnek el, amelyek igencsak veszélyeztetik az értékesítés sikerét, a vevők lojalitását.

Kis Majorgazda tábort is indítanak

A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

Rezét újra szolgálatban

Sikeresen teljesítette a hatósági üzembe helyezési vizsgát a Gemenci Állami Erdei Vasút gőzöse, így újból szolgálatba állhat. Utasokkal teli szerelvényeket azonban a koronavírus-járvány miatt még nem vontathat.

25 év, 25 erdei kincs, 25 kilométer

Negyed évszázada tart a környezeti nevelés a Mecsekerdő Zrt. erdei iskoláiban, ennek alkalmából az online oktatásban is felhasználható ismeretterjesztő sorozatot készít, valamint közös kilométer- és emlékgyűjtésre hív a baranyai erdőgazdaság.

Az esőerdők második legnagyobb pusztítója az Európai Unió

A Természetvédelmi Világalap felmérése és elemzése szerint közvetve az Európai Unió a második legnagyobb pusztítója az esőerdőknek azzal, hogy olyan fogyasztási cikkekre tart igényt nagy mennyiségben, ami az erdők kivágásához vezet.