0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Minden, amit Tokajról, a tokaji boról tudni kell

Április 9-én debütált a kétnyelvű TokajKalauz, mely immár negyedik kiadásával mutatja be a történelmi borvidék csodáit a legizgalmasabb pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és legszebb kirándulóhelyeken át a legjobb szálláshelyekig.

A friss kötetben három újabb borászat kapott csillagos értékelést, és a sok látnivaló mellett immár több mint 150 meghatározó, kortárs pincészetet ismerhetnek meg belőle az olvasók.

A 2014 óta frissülő, szabad és független kalauz a borvidék mindenkori pillanatképét igyekszik rögzíteni, benne a régió sokszínű látnivalóival, ügyelve arra, hogy ne csak a borkedvelők kapjanak hasznos útmutatást a környékről indulás előtt.

– Például a vizek szerelmeseinek ott a Bodrog és a Tisza, a kirándulni vágyók a 10 legszebb kilátással rendelkező történelmi dűlőn túl a Zemplén várai és természeti csodái közül válogathatnak. A gasztronómia iránt fogékonyak számos sajtműhely, kávépörkölő, lekvármanufaktúra vagy épp helyi pékség, pálinka-, sőt sörfőzde felé is vehetik az irányt. Akik pedig egy teljes hetet töltenének el Hegyalján, azoknak egy változatos, 7 napos programajánló is segít tartalmasan megtervezni az ott töltött időt!

Hegyalja számos elismert borászatát vezetik nők. Az idén is szerzői gondozásban megjelenő kiadást a Tokajért dolgozó nőknek ajánlja a szerző, így a felvidéki születésű hegyaljai borász, Bodó Judit mellett Caroline Gilby brit Master of Wine is mélyinterjúban mesél a tokaji borok szerepéről a világ borpiacán. Emellett rendezvénytippek, évjáratértékelő, toplisták, kóstolási jegyzetek és infografikák mutatják be a sajátos tokaji bortípusokat és számtalan briliáns táji és pincei fotó színesíti a kiadványt, melyek egyébként nagyrészt szintén a szerző, Ripka Gergely munkái.

Kell, hogy legyen korlenyomat arról, merre tart ma ez a történelmi borvidék. Az évszázadok folyamán mindig megvoltak Hegyalja egyedi kihívásai és ma is rengeteg folyamat és hatás nehezedik az itt alkotó emberre. Az én célom, hogy elmeséljem a történetüket, és az olvasó képet kapjon róla, kik és hogyan határozták meg ennek a borvidéknek a jelenét és jövőjét. De ha mondjuk 200 év múlva veszi kezébe ezt a könyvet valaki, s innen fogja megtudni, hogy az üknagyapja két hektáron szőlőt művelt a tállyai Palota-dűlőben, akkor ez a kiadvány célba ér.” – vallja a szerző.

Külön fejezet mutatja be a tokaji aszú 500 éves történelmét, izgalmas kóstolási élmények, az elmúlt évtizedek jelentős referenciaborait felvonultató borkatalógus és a kiemelkedő birtokok csillagozása is bemutatja az izgalmas kortárs borászközösség színterét az olvasónak.

 

Forrás: magyarmezogazdasag