Back to top

Edzőtábor online

Más években a március már a versenyekre készülésről, a véghajráról szól. Idén már tudtuk, nincs hova kapkodni, a súlyosbodó koronahelyzet, és az időközben beütő herpeszkrach miatt végül is lassan teljesen ellehetetlenül minden megmozdulás szakágunkban.

Szabó Nikolett és Jakab Liza, a BLK felnőtt párosa
Néhány évvel ezelőtt már volt szerencsénk együtt dolgozni Stefannal, így pontosan tudtuk, mire számítsunk tőle. Mindannyiunk számára kérdés volt ezzel együtt, hogy mennyire működik majd a dolog online?

Eredetileg a résztvevők mindannyian Kaposváron gyűltek volna össze, viszont a járványhelyzet miatt jobbnak láttuk, ha mindenki saját helyszínén csatlakozik majd be a Zoomon keresztül.

Így a résztvevőknek lehetőségük volt eldönteni, bemutatják-e tudásukat lovon is, vagy csak a műlovon dolgoznak.

Stefan remekül vette az akadályokat, és egy-két technikai zökkenő ellenére végül is sikeres hétvégét tudhattak maguk mögött a résztvevők. Kiemelkedően jó véleménnyel volt a felnőtt női versenyzőről, Németh Blankáról, aki szerinte top 5 lovastornász, vele innentől folyamatos munkát kezd meg a világbajnokságig hátralévő időszakban. Másik reménységünk, Bence Balázs ezúttal nem tudott részt venni a táborban, hiszen nemrég esett át a Covid-fertőzésen, de szerencsére jól van, és rövidesen ő is visszakapcsolódhat a felkészülésbe. A válogatott többi tagjáról elmondta, hogy elsősorban a kötelező gyakorlatokban kell fejlődniük ahhoz, hogy az élmezőnybe kerülhessenek, kűrjük és annak nehézsége megfelelő szintű.

Szabó Nikolett és Jakab Liza, a BLK felnőtt párosa

Kiemelte, hogy minden résztvevő hozzáállásával elégedett volt, így mindenkivel szeretné folytatni a munkát különböző gyakorisággal a világversenyekig.

Azt, hogy mikor kezdődhetnek majd el a versenyek, még nem tudjuk, de sajnos nincs könnyű helyzetben ez a sok gyerekkel dolgozó szakág. Zárt kapuk mögött, kísérő szülők nélkül szinte megoldhatatlan a futószárazó edzők számára a gyerekek koordinálása a versenynap folyamán, és persze a járványügyi előírásokat is nehéz betartani az egymást hónapok óta nem látó barátnők között. Így a start még biztosan várat magára, reméljük, a nyár ismét hoz majd enyhülést és versenyeket számunkra.

MMG Gazdahang

Hetente jelentkezik az MMG Gazdahang podcast adása, a legfontosabb hírekkel, izgalmas beszélgetésekkel és érdekességekkel a nagyvilágból. Hallgatni arany! Kattintson a lejátszóra és hallgassa meg a többi között interjúnkat az Borbély Tamással, Az Év Bortermelőjével, vagy nézze meg az MMG Direkt adását youtube csatornánkon.

MMG Direkt

Elindult a Magyar Mezőgazdaság új műsora, az MMG Direkt. Ezen a héten Viniczai Sándor, a Borászati Füzetek felelős szerkesztője beszélget Borbély Tamással, Az Év Bortermelőjével, a Borbély Családi Pincészet fiatal szakemberével és Nagy Ticiánával, a MATE szőlész-borász mérnök szakos hallgatójával. A fő téma a generációváltás, illetve beszélgettek a Badacsonyi borvidék sajátosságairól és a fogyasztásai szokások átalakulásáról is. A teljes adást holnap, 2021.04.14-én nézheti meg a youtube csatornánkon.

De már most bepillanthat a beszélgetésbe – MMG Direkt röviden:

MMG - Direkt röviden | Hősokk és savak – Milyen bor „terem” Badacsonyban? | Teljes adás holnap!

 

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2021/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bábolnai sikerek

Tökéletes nyári időjárás és kifogástalan szervezés várta azokat a lovasokat, akik június második hétvégéjén Bábolnát választották. A sok nevezés miatt végül négynaposra bővített versenyen a kétcsillagos világkupa-versenyszámok mellett amatőr, gyermek és junior kategóriákat is kiírt a szervező Bábolna Ménesbirtok.

Lázár Zoltán győzelemmel hangolt a budapesti négyesfogathajtó Eb-re

Lázár Zoltán győzelmével zárult a szilvásváradi nemzetközi négyesfogathajtó verseny.

Hétvégén startol az első Csemői Vágta

Július 24-én, szombaton először rendez Elővágtát a Pest megyei település, azonban Csemő neve nem első alkalommal szerepel a Vágta történetében: 2017-ben Petrik Tamás a község képviseletében nyerte meg a budapesti döntőt.

Óriási a beruházási kedv

Hatalmas a pályázati hajrá a magyar mezőgazdaságban, még a költségvetési ciklus elejét, a 2014-15-ös éveket is meghaladja a gazdálkodók beruházási kedve – mondta el Szigeti Tamás, aki néhány hete támogató okiratot vett át Nagy István agrárminisztertől, de profi pályázatíróként is jelentősek a tapasztalatai.

Együttműködési lehetőségek

Július elején Székelyföldön járt Nagy István magyar agrárminiszter. Több programon vett részt, illetve találkozott az erdélyi gazdaszervezetek képviselőivel, gazdákkal, agrárszakértőkkel, szakoktatókkal, polgármesterekkel és politikusokkal is.

Ők lettek a III. Érdi Vágta győztes lovasai

Július 18-án álltak rajthoz a térség lovasai a simonpusztai Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban. A település már harmadszorra rendez Elővágtát, de most először került sor arra, hogy itt rendezzék meg a Jótékonysági Sztárfutam első közös edzését, amely a hírességek döntőre való felkészülésének egyik állomását is jelentette.

Abonyi Imre Emlékverseny, Bugac

Kánikulai hőség fogadta a Bugacon június 17–20. között rendezett nemzetközi fo­gat­hajtóverseny résztvevőit.

Mindennapi motiváció

Egy esős májusi hétvégén, a szilvásváradi nemzetközi és nemzeti djlovaglóversenyen zivatarból kijutott így is, úgy is. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a magyar bírói kar tagja lehettem az eseményen, így találkozhattam Imre Judittal és sporttársával, Lupi Zivatarral (a barátainak csak Lupi).

Újabb ménnel segíti az Agrárminisztérium az erdélyi lótenyésztést

Széchenyi István óta tudjuk, hogy a magyar állattenyésztés koronaékszere a lótenyésztés, aminek a továbbfejlesztéséért mindent meg kell tennünk a Kárpát-medencében – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Kovászna megyei Oltszemen megrendezésre kerülő nemzetközi fogathajtó verseny megnyitóján, pénteken.

Szilvásvárad Masters Nemzetközi Díjugrató verseny a Szalajka-völgyben

A Szilvásváradi Masters versenysorozat folytatásában 2021. július 01-04. között először kerül megrendezésre vidéki helyszínen nemzetközi szintű, három csillagos díjugrató verseny.