0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Zöld utakra visz az új navigációs rendszer

A népszerű és most megújuló Maps navigációs alkalmazás igény esetén az általa leginkább környezetbarátnak tartott útvonalakra irányítja a sofőröket. A Google még ebben az évben bevezeti az Egyesült Államokban, és a tervek szerint később globálisan is elérhető lesz a zöld navigációs rendszer.

Elindulásakor az alkalmazás alapértelmezett útvonala környezetbarát lesz, hacsak a felhasználók másképp nem döntenek róla. Ha az alternatív útvonalak sokkal gyorsabbak, a rendszer lehetővé teszi a felhasználók számára a becsült kibocsátások összehasonlítását.

– Az útvonalak körülbelül felénél képesek vagyunk környezetbarátabb megoldást találni, minimális időráfordítással vagy anélkül –

mondta Russell Dicker, a Google termékigazgatója.

A keresőmotorokat készítő Alphabet szoftvere az autók és utak különféle típusainak tesztjein alapuló kibocsátási adatokat használja fel, az amerikai kormány Nemzeti Megújuló Energia laborjának adatainak alapján.

Az útadatok magukban foglalják például az utcaképet, az autónk viszonyított helyzetét lejtőn és emelkedőn, valamint a légi és műholdas képeket.

A szoftver megalkotói szerint az új rendszer nagyszerű kapcsolat a három fontos tényező – adatok, fenntarthatóság és fogyasztói választás – kombinációjára.

A zöld navigációs rendszert júniusban tervezik bevezetni az Egyesült Államokban. Aki ezt használja majd, azt rögtön figyelmeztetni fogja, hogy haladjon alacsonyabb kibocsátású zónákon. ahol például a nehézgépjárművek mozgása korlátozva van. További újítás, hogy a felhasználók egy platformon hasonlíthatják össze a személygépkocsival, a kerékpárral, a tömegközlekedéssel és az egyéb utazási lehetőségekkel való helyváltoztatást.

Forrás: rp.pl