Back to top

Egy magyar borászat Kínában

Bár Kínáról elsősorban nem a bor jut eszünkbe, de tény, hogy az utóbbi két évtizedben jelentős szereplővé vált a hatalmas ázsiai ország a világ borpiacán. Európán kívül már régóta Kína a magyar bor egyik legnagyobb vásárlója, ráadásul a kínai borigény évről évre meredeken növekszik.

A jövőben intenzívebbé válhatnak a kínai kapcsolatok a Schieber Pincészetnél, miután a szekszárdi borászat a legutóbbi Asia Wine Trophy-n két arany- és egy ezüstérmet is nyert boraival. A hazai borászatok közül több már jelenleg is szállít Kínába, a több európai országba exportáló Schieber Pincészet borászati szakkiállításon szerzett elismerések révén ehhez a körhöz csatlakozhat.

„Az idei évben arra számítunk, hogy érdemben meg tudunk jelenni az ázsiai piacon, hiszen eddig csak kis mennyiséget exportáltunk a távol-keleti országokba.

Ebben sokat segít az a tény, hogy komoly díjakat sikerült elhoznunk ősszel az Ázsia legnagyobb borászati szakkiállításán bemutatott tételeinkkel. Az Asia Wine Trophy szakértő zsűrije a Tabu Cabernet Sauvignon és Patina Cabernet Sauvignon borokat arany, míg a Materia 2016-os tételét ezüstéremmel jutalmazta” – mondta el Schieber Anita. A szekszárdi Schieber Pincészet tulajdonosa hozzátette: a világszerte jegyzett borászati kiállítás eredményeire odafigyelnek a kínai beszerzők is, akik érezhetően jobban érdeklődnek a Schieber borai iránt. „Kínai partnereknek már szállítottunk alkalmi jelleggel szekszárdi borainkból. Érdekes, de leginkább a bikavér iránt mutatkozik kereslet az ázsiai ország részéről. A mostani tárgyalások azt vetítik előre, hogy lényegesen nagyobb kínai kereslet lesz a borainkra.”

Schieber Markus és Schieber Anita

Érdeklődnek a bor iránt

Bár Kínáról elsősorban nem a bor jut eszünkbe, de tény, hogy az utóbbi két évtizedben jelentős szereplővé vált a hatalmas ázsiai ország a világ borpiacán. Európán kívül már régóta Kína a magyar bor egyik legnagyobb vásárlója, ráadásul a kínai borigény évről évre meredeken növekszik. Az egész távol-keleten, elsősorban persze Kínában egyre nagyobb figyelemmel fordulnak a vásárlók az elmúlt évtizedekben a bor felé. Kínában komoly ütemben, évente mintegy 10-15 millió fővel növekszik az a réteg, amely fogyasztási igényeit és anyagi lehetőségeit tekintve már a középosztályhoz sorolható. Ez a hatalmas vevőkör egyre inkább keresi a jó minőségű, európai élelmiszereket, valamint italokat

A növekvő érdeklődés mögött a nyugati életforma népszerűsége is meghúzódik. A néhány generáció alatt egyre tehetősebbé váló kínai polgárok ugyanis nem csak egyre fizetőképesebbé váltak, a minőség és az ár mellett a divat is mozgatja a vásárlók döntéseit.

A terjedő jóléttel párhuzamosan egyre többre értékelik a tipikusan nyugati élelmiszereket, így az európai stílusú húskészítményeket, az olyan tejtermékeket, mint például a joghurtokat vagy sajtokat, illetve a tésztát.

Nem csak isszák, értik is

Nem jelent kivételt a bor sem. Magyarországon már jelenleg is több olyan komoly borászat van, amely érdemi mennyiségű bort exportál Kínába és más távol-keleti országokba. Az Asia Wine Trophy díjai a Schieber Pincészetet is hozzásegíthetik idén ahhoz, hogy a kínai piacon megvesse a lábát. „A kínai partnereink már az elmúlt években is rendeltek tőlünk kisebb tételeket. Az Asia Wine Trophy-n elért eredmények és az azt övező fokozottabb érdeklődés miatt úgy véljük, hogy az idei évben érdemi előrelépést sikerül elérnünk a kínai piacon is” – jelentette ki Schieber Anita. „Mindez azért is fontos és kedvező fejlemény számunka, mert Kína nem csupán dinamikusan növekvő, hanem igényeiben és elvárásaiban is nagyon gyorsan fejlődő piac.

Az ázsiai ország viszonylag későn érkezett, új szereplőnek számít a borpiacon, ám korántsem nevezhető tapasztalatlannak.

Szakértőik és vásárlóik egyaránt egyre jobb érzékkel választanak a globális kínálatból, a mindinkább borértő kínaiak pedig maguk is borászkodni kezdenek. Ebben a dinamikusan változó piaci környezetben, amelyben ráadásul a kínaiak kegyeiért küzdő versenytársak is szép számmal jelen vannak, a kínai megrendelések üzletileg és szakmailag is komoly sikernek számítanának a Schieber Pincészetnek – fogalmazott Schieber Anita.

Forrás: 
sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Prémium kadarka lett Csongrádon a város bora

A helyi borászok nem más tájegységekkel kívánnak versenyezni, de a minőségre nem lehet panaszuk. Az alpolgármester szerint különlegesnek számít a borvidékük.

Drágulnak az élelmiszerárak

A Takarékbank július 28-án megtartotta szokásos negyedéves AgrárTrend Index elemzői háttérbeszélgetését. A hitelintézet adatai alapján tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az indexértékek kismértékben megint emelkedtek a második negyedévben. A piaci szereplők helyzete főként a baromfi, a szőlő-bor és a szántóföldi növénytermesztés termékpályákon javult.

Miért tökéletes választás egy pohár hideg vörösbor a nyári melegben?

Egy forró nyári estén, egy hosszú, nehéz munkanap után semmi sem eshet jobban, mint egy pohár hideg vörösbor mellett lazítani. Így hát hűsítsük le magunkat egy Gamay-vel vagy Cabernet Franc-kal egyenesen a hűtőből…

Adminisztráció csökkentés a brit borimportban

Brit miniszterek július 25-én ígéretet tettek a borimportőröknek a bürokrácia csökkentésére, ezzel évente akár 130 millió fontot is megtakaríthatnak a szigetország fogyasztói.

Az érés lassítása javíthatja a bor minőségét

A szőlő különösen kényes a környezeti hatásokra, például ha hőség és szárazság miatt korán érik, akkor csak középszerű bor lesz belőle. Amerikai kutatók különféle szőlőtermesztési módszereket vizsgáltak a klímaváltozásnak a bor minőségére gyakorolt negatív hatásainak ellensúlyozása érdekében.

Katasztrófa sújtotta területté vált a különleges borvidék

Németország egyik rendkívül különleges mezőgazdasági tája, az Ahr folyócska völgyében fekvő, alig több mint ötszáz hektáros borvidék a katasztrófa sújtotta területek egyik legérintettebbje. A meredek sziklafalakkal szegett zegzugos völgy, amely „békeidőben” a borvidék utánozhatatlan klímáját adja, most éppen a helyzet menthetetlenségéhez járult hozzá.

Hatályba lép augusztus 1-től az új bortörvény

2020. decemberében megszavazta az országgyűlés az új bortörvényt (2020. Évi CLXIII Törvény A Szőlészetről És Borászatról), amely 2021. augusztus 1-jén lép hatályba, ezzel egy időben hatályát veszti a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény. A lényeges, a termelőket is érintő változások 2022-ben kezdődnek.

Az Egri Rozé aranyérme Cannesban

A franciaországi Cannes-ban idén nyáron nemcsak a filmcsillagok ragyognak, hanem az Ostoros Családi Pincészet Egri Rozéja is. 2004 óta itt rendezik meg ugyanis minden évben a világ legnagyobb, kifejezetten rozéknak szóló világversenyét, a Mondial du Rosét, ahol az Ostoros 2020-as évjáratú Egri Rozé bora arany minősítést szerzett.

Kéknyelű, a badacsonyi őserő

A Kéknyelű szőlő Badacsony legősibb és egyben legnemesebb fajtája. Jó híre minden bizonnyal már azokhoz is eljutott, akik nem kifejezetten borszakértők. Ritkasága, s hogy emiatt nagyon kis mennyiség készülhet belőle, régóta a minőségi bor kategóriájába emeli a Kéknyelűt, amely 2013 óta hungarikum is.

Malya Ernő, a reduktív borok nagymestere

Bár sokan és szívesen kóstolják a Nyakas Pincészet borait, kevesebbet tudnak a pincealapító tanárról, Malya Ernőről. Nem magamutogató embertípus, inkább oktatott, nevelt, vagy a pincében dolgozott, mintsem a harsány társaság középpontja lett volna. Egy korszakot indított be, s maradandót alkotott: az Etyek-Budai borvidéknek megadta az alaphangot, amit azóta sokan követnek.