Back to top

Egy magyar borászat Kínában

Bár Kínáról elsősorban nem a bor jut eszünkbe, de tény, hogy az utóbbi két évtizedben jelentős szereplővé vált a hatalmas ázsiai ország a világ borpiacán. Európán kívül már régóta Kína a magyar bor egyik legnagyobb vásárlója, ráadásul a kínai borigény évről évre meredeken növekszik.

A jövőben intenzívebbé válhatnak a kínai kapcsolatok a Schieber Pincészetnél, miután a szekszárdi borászat a legutóbbi Asia Wine Trophy-n két arany- és egy ezüstérmet is nyert boraival. A hazai borászatok közül több már jelenleg is szállít Kínába, a több európai országba exportáló Schieber Pincészet borászati szakkiállításon szerzett elismerések révén ehhez a körhöz csatlakozhat.

„Az idei évben arra számítunk, hogy érdemben meg tudunk jelenni az ázsiai piacon, hiszen eddig csak kis mennyiséget exportáltunk a távol-keleti országokba.

Ebben sokat segít az a tény, hogy komoly díjakat sikerült elhoznunk ősszel az Ázsia legnagyobb borászati szakkiállításán bemutatott tételeinkkel. Az Asia Wine Trophy szakértő zsűrije a Tabu Cabernet Sauvignon és Patina Cabernet Sauvignon borokat arany, míg a Materia 2016-os tételét ezüstéremmel jutalmazta” – mondta el Schieber Anita. A szekszárdi Schieber Pincészet tulajdonosa hozzátette: a világszerte jegyzett borászati kiállítás eredményeire odafigyelnek a kínai beszerzők is, akik érezhetően jobban érdeklődnek a Schieber borai iránt. „Kínai partnereknek már szállítottunk alkalmi jelleggel szekszárdi borainkból. Érdekes, de leginkább a bikavér iránt mutatkozik kereslet az ázsiai ország részéről. A mostani tárgyalások azt vetítik előre, hogy lényegesen nagyobb kínai kereslet lesz a borainkra.”

Schieber Markus és Schieber Anita

Érdeklődnek a bor iránt

Bár Kínáról elsősorban nem a bor jut eszünkbe, de tény, hogy az utóbbi két évtizedben jelentős szereplővé vált a hatalmas ázsiai ország a világ borpiacán. Európán kívül már régóta Kína a magyar bor egyik legnagyobb vásárlója, ráadásul a kínai borigény évről évre meredeken növekszik. Az egész távol-keleten, elsősorban persze Kínában egyre nagyobb figyelemmel fordulnak a vásárlók az elmúlt évtizedekben a bor felé. Kínában komoly ütemben, évente mintegy 10-15 millió fővel növekszik az a réteg, amely fogyasztási igényeit és anyagi lehetőségeit tekintve már a középosztályhoz sorolható. Ez a hatalmas vevőkör egyre inkább keresi a jó minőségű, európai élelmiszereket, valamint italokat

A növekvő érdeklődés mögött a nyugati életforma népszerűsége is meghúzódik. A néhány generáció alatt egyre tehetősebbé váló kínai polgárok ugyanis nem csak egyre fizetőképesebbé váltak, a minőség és az ár mellett a divat is mozgatja a vásárlók döntéseit.

A terjedő jóléttel párhuzamosan egyre többre értékelik a tipikusan nyugati élelmiszereket, így az európai stílusú húskészítményeket, az olyan tejtermékeket, mint például a joghurtokat vagy sajtokat, illetve a tésztát.

Nem csak isszák, értik is

Nem jelent kivételt a bor sem. Magyarországon már jelenleg is több olyan komoly borászat van, amely érdemi mennyiségű bort exportál Kínába és más távol-keleti országokba. Az Asia Wine Trophy díjai a Schieber Pincészetet is hozzásegíthetik idén ahhoz, hogy a kínai piacon megvesse a lábát. „A kínai partnereink már az elmúlt években is rendeltek tőlünk kisebb tételeket. Az Asia Wine Trophy-n elért eredmények és az azt övező fokozottabb érdeklődés miatt úgy véljük, hogy az idei évben érdemi előrelépést sikerül elérnünk a kínai piacon is” – jelentette ki Schieber Anita. „Mindez azért is fontos és kedvező fejlemény számunka, mert Kína nem csupán dinamikusan növekvő, hanem igényeiben és elvárásaiban is nagyon gyorsan fejlődő piac.

Az ázsiai ország viszonylag későn érkezett, új szereplőnek számít a borpiacon, ám korántsem nevezhető tapasztalatlannak.

Szakértőik és vásárlóik egyaránt egyre jobb érzékkel választanak a globális kínálatból, a mindinkább borértő kínaiak pedig maguk is borászkodni kezdenek. Ebben a dinamikusan változó piaci környezetben, amelyben ráadásul a kínaiak kegyeiért küzdő versenytársak is szép számmal jelen vannak, a kínai megrendelések üzletileg és szakmailag is komoly sikernek számítanának a Schieber Pincészetnek – fogalmazott Schieber Anita.

Forrás: 
sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Közös borozás, színház és zene Tokaj-Hegyalján - Kerekdomb Fesztivál és Bormustra

A szeptemberi napsütésben, a tokaji szőlőskertek ölelésében hatodik alkalommal veszi kezdetét Észak-Magyarország leghangulatosabb őszi fesztiválja. Szeptember 17. és 19. között a Tokaji Borvidék gyönyörű települése, Tállya újra gyalogos-, e-bike és evezős túrákkal, koncertekkel, színházzal, irodalommal, filmekkel és boros programokkal várja a látogatókat.

ProWein: biztonságban a világban

Teljes gőzzel folynak már a következő ProWein előkészületei. A világ legnagyobb bor- és szeszes ital vásárát Düsseldorfban legközelebb 2022. március 27-29. között rendezik meg.

A portugál borexport 19%-kal nőtt 2021 első felében

A portugál borexport 2021 első félévében 19,3%-os növekedést ért el 2020 azonos időszakához képest, miközben az átlagár 4,2%-kal emelkedett – derült ki a ViniPortugal ágazati szövetség legfrissebb adataiból. Ez a növekedés megerősíti a nemzeti borexport 2021-es pozitív indulását, amely tendencia már év eleje óta jelen van.

Murci: egy lépéssel a must után, egy lépéssel a bor előtt

Az új bortörvénynek van egy olyan üdvözítő része, amely már most érezteti hatását, nem csak a szakmában dolgozók, hanem a fogyasztók részére is. Mérföldkőhöz érkeztünk, zöld utat kapott a murci, azaz az erjedésben lévő bor forgalmazása.

A kínai táplálkozás megváltoztatásával a Föld éghajlatáért

Határozottan csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását, ha sikerül megvalósítani a kínai kormány ambiciózus tervét: a burgonyát az ország egyik fő terményévé tenni. Ehhez pusztán arra volna szükség, hogy az ország lakosai rizsfogyasztásuk egy részét burgonyára cseréljék.

Prioritás az állattenyésztés - Pályázatok, támogatások, export

50 milliárd forintról 260 milliárd forintra emelték az állattartó telepek fejlesztésének támogatására tavaly kiírt pályázat keretösszegét. Az eddig megítélt támogatás országosan több mint 282,5 milliárd forint, amely összeggel 568 baromfi-, sertés-, szarvasmarha-, valamint juh- és kecsketartó telep fejlesztéséhez járult hozzá az állam.

A vörösbor jótékony hatása a vérnyomásra

Kutatók kapcsolatot fedeztek fel a flavonoidokban gazdag élelmiszerek fogyasztása és az alacsonyabb vérnyomás között, az új tanulmány szerint heti néhány pohár vörösbor segíthet elkerülni a magas vérnyomást.

Minek kell megfelelni ahhoz, hogy jó minőségű bort lehessen készíteni?

Budai hegység nyugati, valamint a Gerecse délkeleti lejtőivel határolt Zsámbéki medencében, Tökön találjuk a Nyakas Pincét. Ültetvényeik a 250-300 méter tengerszint feletti magasságban lévő domboldalakon Tök és Budajenő falvak határában fekszenek.

Le kell mondanunk a borospalackokról?

Tömör, vastag üvegből készült palack - megszoktuk, hogy ez a klasszikus csomagolás, amelyben a borokat árulják. Szakértők szerint ennek azonban gyorsan változnia kell, ha a borágazat csatlakozni kíván az éghajlatváltozás megállításáért folytatott küzdelemhez.

Szőlőbetegség-előrejelző és döntéstámogató rendszert fejlesztettek ki

A korábbiaknál jóval célirányosabb növényvédekezés valósulhat meg a szekszárdi Bodri Pincészet Borászati Kft. (Bodri Kft.) által 343 millió forintból kifejlesztett szőlőbetegség-előrejelző és döntéstámogató rendszernek köszönhetően - közölte a társaság az MTI-vel.