0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Jelentősen megugrott Kínában a sertéshústermelés

Kína első negyedéves sertéshústermelése az egy évvel korábbihoz képest 31,9%-kal 13,69 millió tonnára emelkedett - derült ki a múlt héten közzétett adatokból, ami két éve a legmagasabb negyedéves mennyiség.

Az ugrás azután következett be, hogy hatalmas beruházásokat hajtottak végre a kínai sertésállomány újjáépítése érdekében, ugyanis az elmúlt két évben az afrikai sertéspestis hatalmas károkat okozott az országban

Kína sertésállománya március végére 415,95 millióra nőtt, ami 29,5%-os emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Nemzeti Statisztikai Hivatal.

Megugrott a vágóhidak forgalma is

A tél folyamán levonuló súlyos járványhullám növelte a sertéshústermelést, mivel a növekvő fertőzésveszélytől tartó gazdaságok közül sokan korán vágóhídra küldték a sertéseket.

Pan Csenjun, a Rabobank vezető elemzője szerint a levágott sertések átlagos súlya alacsonyabb volt, mint egy évvel ezelőtt, ami állományok felszámolására utal, és ez a termelés növekedésének egyik fő oka.

A nagy termelők, köztük a New Hope Liuhe, a Jiangxi Zhengbang és a Tech-bank Food Co Ltd. közölték, hogy a negyedév során több százezer sertést selejteztek ki ami felduzzasztotta a hústermelést.

Árak

A sertéshús ára az év eleje óta több mint 40%-ot zuhant, ami a nagy vágási mennyiséget jelzi.

„Ez arra utal, hogy a kínálat valószínűleg még nem állt vissza a normális szintre” – mondta Darin Friedrichs, a StoneX Group vezető ázsiai árupiaci elemzője.

„Az elmúlt két hétben az élő sertés ára 15%-ot esett, majd 15%-ot emelkedett. Ez nem azt a benyomást kelti, hogy rendeződött a helyzet” – mondta.

Az idei első negyedévben a termelés elérte a 2019 első negyedéve körüli szintet, amikor Kína 14,6 millió tonna sertéshúst termelt – derült ki a Reuters számításaiból. Ez valamivel magasabb volt, mint a 2020 negyedik negyedévi 13 millió tonna.

Kína sertéshúsimportja 2021 első három hónapjában elérte a 2,63 millió tonnát, ami 20,8 százalékkal több a tavalyi év azonos időszakához képest – derült ki a vámadatokból.

Forrás: esmmagazin.com/Reuters