0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kihirdették az első Interwine díj eredményeit

Az elmúlt év rávilágított arra, hogy mennyire fontos az online jelentét. Egy jól működő honlap, lehetőleg webshoppal, ma már elengedhetetlen a vállalkozások számára – így van ez a borászatokkal is. A Hungarianwines.eu éppen ezért megszervezte az első Interwine díjat, a magyar borászatok és borkereskedések honlapjainak versenyét.

A kezdeményezés mellé állt az Agrármarketing Centrum és a Rekontir cégcsoport, támogatásuknak köszönhetően a győztesek több mint ötmillió forint értékben kapnak online megjelenéseket és szolgáltatásokat.

A díjátadó nagyon szűk körben zajlott a St. Andrea Skybar teraszán, maszkban, távolságtartással, több szakaszban, hogy egyszerre a teraszon is csak pár ember tartózkodjon.

52 nevező

A verseny fogadtatása a vártnál is pozitívabb volt: 52 honlapot neveztek a működtetőik, ebből 2 határon túli borászat, 2 pedig borkereskedés. A legtöbb nevezés (11) a Villányi borvidékről érkezett.

A verseny a borszerető közönséget is megmozgatta: a szavazásos szakaszban 19 500 voks érkezett.

Az első körben hattagú zsűri értékelte a borászatokat: Kriston Orsolya szerkesztő (VinCE Magazin, Wine Atlas), Tóth Adrienn borkommunikációs szakember (Wineglass Communication), Németh Ágnes szerkesztő (Hungarianwines.eu), Száraz Krisztián SEO-szakértő (Chris Dry), Dobos Tamás webfejlesztő (Nemos Creative) és Sergey Smolin orosz borszakíró. Az ő döntésük alapján jutott döntőbe húsz borászat, de a borkedvelő közösség is továbbjuttathatott ötöt.

A döntősöket ezután nemzetközi zsűri értékelte neves szakemberekkel:

Lucy Shaw szerkesztő (Drinks Business), Don Kavanagh szerkesztő (Wine Searcher), Zsiga György és Ben Franks tulajdonosok (Novel Wines borkereskedés), Andreas Larsson sommelier-világbajnok (Tasted.wine), Rádler Csaba értékesítési és marketingvezető (Rekontir cégcsoport), Nagykálnai Tamás art director (Spoti Studio), Peltan-Brosz Roland art director és alapító (Peltan-Brosz), valamint Paul Budny és Benedicte Rigollot tulajdonosok (Lazenne) vettek részt benne.

Megérte nevezni

„Összességében nagyon magasnak találtam a döntős honlapok minőségét, igazából felülmúlták a várakozásaimat.

Lenyűgözött egyes honlapok tökéletes szakmai fordítása is.

És ami a legjobb – mindegyik betöltötte legfőbb célját: eszeveszett kedvet csinált hozzá, hogy felkeressem a magyar borvidékeket” – írta Don Kavanagh a honlapok értékelése után.

A borászatok megkapták a két zsűri értékeléseit, amelyről többen azt mondták, hogy emiatt is megérte nevezni, annyi értékes javaslatot kaptak.

A pozitív fogadtatásnak és a kiváló visszajelzéseknek köszönhetően a Hungarianwines.eu 2021 telén is meghirdeti az Interwine díjat.

Örömmel álltak mellé

„A közösségi bormarketing keretében egyik fő célunk, hogy a borászatok exporttevékenységét segítsük, amelynek rendkívül fontos része egy naprakész, informatív, felhasználóbarát weboldal, ahol a magyar borkedvelőkön túl a külföldi érdeklődök is hasznos információkhoz juthatnak a termelők borairól.

Reméljük, hogy az értékes és hasznos nyeremények által olyan fejlesztéseket tudnak végrehajtani, amelyek által még hatékonyabbá, sikeresebbé tehetők a már jelenleg is remekül funkcionáló honlapjaik”

– mondta a verseny kapcsán Jármai-Németh Alíz, az Agrármarketing Centrum borágazati projektmenedzsere.

Emberközeli tartalmak

A Rekontir cégcsoport értékesítési és marketingvezetője, Rádler Csaba hangsúlyozta, hogy minden innovatív kezdeményezésnek örülnek, melyek a magyar élelmiszeripar és kiemelten a borágazat fejlődését szolgálják, ezért is támogatták örömmel ezt a versenyt. „Természetesen ma már alapvető egy gyors, informatív, mobilreszponzív, lehetőleg webshoppal egybekötött honlap, de sok fogyasztónak számít a történet a háttérben.

Éppen ezért öröm látni, hogy mennyi emberközeli, inspiráló tartalom is fellelhető a borászatok honlapján, mindamellett, hogy egyre erősödik az ágazat, számos nagyon ígéretes fiatal borásszal.

A folyamatos fejlődés és innováció elengedhetetlen minden cég hosszú távú, prosperáló működéséhez. A beruházások megtérülésének javításához a vissza nem térítendő agrártámogatások bevonása – melyek idén is milliárdos nagyságrendben lesznek elérhetők – kulcsfontossággal bír. A jól időzített, magas színvonalú támogatási kérelem összeállításához, és a biztonságos projektmenedzsmenthez egy szakértő partner bevonása nagy előny lehet” – mondta Rádler Csaba a díjátadón.

A díjazottak

  • Az első Interwine díj győztese: Sauska Birtok (Villány/Tokaj)
  • Második helyezett: Tóth Ferenc Pincészet (Eger)
  • Harmadik helyezett: Heimann Családi Birtok (Szekszárd)
  • A csak magyar verziós honlapok közül a legtöbb pontot kapta: Bukolyi Marcell Wine Farm (Eger)
  • A csak magyar verziós honlapok közül a legtöbb közönségszavazatot kapta: Streit-Zagonyi (Villány)
  • A Rekontir cégcsoport különdíját kapta: Petrányi Pincészet (Balatonfüred)
  • A Spoti Studio különdíját kapta: Dobosi Pincészet (Balaton-felvidék)
  • A Peltan-Brosz különdíját kapta: Jammertal Borbirtok (Villány)
  • A Wineglass Communication különdíját kapta: Tomcsányi Családi Birtok (Somló)
  • A Borkommunikáció különdíjat kapta: Mad Wine (Tokaj)
  • A Chris Dry különdíját kapta: Csányi Pincészet (Villány)
  • Bálint László különdíját kapta: Büttner Borbirtok (Badacsony)
  • A Lazenne különdíját kapta: Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Villány)
  • A Hungarianwines.eu különdíját kapta: Gizella Pincészet (Tokaj)
Forrás: magyarmezogazdasag.hu