Túl sok állat találkozása egy kis helyen a betegségek és kártevők átadásához, országos járványhoz és egyéb stresszt kiváltó okokhoz vezet.
Miért kezdtem ezzel az írást? Mert az USA-ban minden februárban a mandulásokba vándoroltatott, kereskedelmi beporzást végző 2,5 millió méhcsalád összezsúfolása minden bizonnyal katalizátora a kártevők és a kórokozók terjedésének.
Méhészek százai, méhcsaládok milliói találkoznak minden tavasszal Amerika „kenyeres kosarában”, hogy elősegítsék a növénytermesztők számára a jó termést. Az időjárás és a mézelő méh egészsége két nagyon fontos tényező, amelyek befolyásolják a bolygó legnagyobb beporzási eseményének sikerét. Ahhoz, hogy a méhek munkája magas terményhozamot eredményezzen, a hőmérsékletnek 12,7°C-fok felett kell lennie, és az időjárásnak túlnyomóan naposnak és nem túl szelesnek. A méhek nagy számú jelenléte és megfelelő egészségi állapota kell ahhoz, hogy be tudják repülni a virágzó területet. Azonban a télen elpusztult családok magas száma lehűtheti ezt a beporzási „bulit”.
Ha a méhész úgy döntött, hogy nem kezeli varroa ellen a méheket a „sziromhullásig”, és január közepén bevitte őket a gyümölcsösbe olyan atkamennyiséggel, amely magasabb a javasolt 1-2 atka/100 méh aránynál, jó az esély arra, hogy a méhek nyugtalanok lesznek, nemcsak a magas atkaszámtól, hanem a környezettől is. A mandulásban lévő méhek étrendje szirupból, virágporpótlókból, a mandula virágporából és nektárjából áll, amely sajnos tartalmaz rovarölő és gombaölő szereket is – pedig a Mandulatermesztők Egyesületének kézikönyve kiemelt fontossággal ír arról, hogy virágzás alatt a gazdák ne permetezzenek.
Dr. Dennis van Englesdorp méhkutató, a mandulamegporzás idejére összegyűlt méhcsaládok esetében, a magas atkaszám egészséges méhcsaládokra jelentett veszélyeiről számol be. Csak egyetlen magas atkaszámmal rendelkező méhészet kell ahhoz, hogy megfertőzze a szomszédos családokat.
Az aktanépesség elburjánzásának megfékezésére azt javasolja, hogy legyen egy „közösségi kezelési nap”.
A legtöbb „megaméhész” raklapokon szállítja/tartja a méheit, így az atkák megszámolása az aljdeszkán elhelyezett ragadós lappal nem megfelelő megoldás. Néhányan Apivarral (amitráz) kezelik a méheket, amikor megérkeznek a mandulásba, mivel ez tűnik a legkíméletesebbnek a méhanyák és a fejlődő fiasítás számára. Sokan kétségbe vonják e módszer hatékonyságát. Néhány méhész vár a kezeléssel a szirmok lehullásáig. A sok főállású és hobbiméhész a mandulavirágzás előtt, közben és után alkalmazott kezelési módszerei, gyakorlatai és az ún. egész éves integrált atka elleni védekezései közti eltérések lehetőséget teremtenek az atkák keveredéséhez és a vírusok átadásához az egyes méhcsoportok között.
De amikor elveszünk méhekkel teli fias kereteket az egyik kaptárból és egy másikhoz tesszük, vagy két gyengébb családot egyesítünk, a betegségek és a kártevők átadása elkerülhetetlen.
A „Tájékozott Méhészeti Társaság” nevű project mintegy 1000 méhcsaládot vizsgált meg a mandulásban 2016 februárjában vett minta alapján. A legtöbb eredmény „közel nullás” volt, azaz atkamentesek voltak a méhek, mégis sokan összeomló családokról számoltak be. Dr. van Englesdorp kijelentette: „Úgy gondoljuk, hogy a magas atkaszámmal rendelkező összeomló családok az egyes méhészeteken belül és azok között is terjesztenek atkát. Ezek az »atkabombák« azokból a családokból származnak, amelyek túl sok atkával (több mint 1 atka/100 méh = 3 atka egy átlagos ½ üveges mintában) kezdik meg a nyarat.”
A magas atkaszámtól és a rovarirtó szerektől legyengült immunrendszer, és a kevés természetes gyűjtés súlyosbítja a helyzetet, és a nyár végi „halálspirál”, amellyel olyan sok méhész szembesül, megkezdődik.
A mandulabeporzást végző főállású méhészeknek tudniuk kellene méhcsaládjaik atkaszámát, amikor a mandulásba mennek, hogy elkerüljék más méhészetek megfertőzését. De a megporzáson kívül, vannak nyáron is olyan területek, ahol viszonylag sok méhcsalád találkozik, mert remek a méhlegelő, ilyen a két Dakota állam. Segíthetnénk csökkenteni az atkák átfertőződését azzal, ha tartunk egy másik „közösségi kezelési napot” nyáron, pl. Észak-Dakotában. Hagyományosan, a májusi és augusztusi kezelések az integrált kártevő elleni védekezés legjobb időpontjai ezen a helyen.
A közösségi kezelések, „támogatottság” esetén, évente háromszor megtartva, mindenképpen segítenék a méhészkedést. A kormányzattól és az atkaölő szereket gyártóktól kellene tőkét szerezni ennek a törekvésnek a támogatására. Nem számít, hogy álló- vagy vándorméhészet, minden méhésznek azon kell dolgoznia, hogy megvédje a méheket, és ezáltal a szomszédok méheit is a kártevőktől és a kórokozóktól. John Miller, főállású méhész szerint: „Tudunk a méhállományt érintő közösségi kezelésekre irányuló törekvésekről. A szanatóriumok és kórházak összefogásának példája a C. difficile baktérium 36%-os csökkentésére a közelmúltban, felkeltette a figyelmem. Mi lenne, ha a közösségi varroakezelés 36%-kal csökkentené a varroa atkák számát augusztus végén? Ideje komolyan megfontolni a kártevő közösségi kezelését.”
Akár gyenge, akár erős vegyszereket használunk, ha követjük a címkén található útmutatást a kezelések során, akkor a családokban alacsony, még elfogadható lesz az atka mennyisége. A számukat ellenőrizni kell a kezelés előtt és után is, hogy megbizonyosodjunk a módszer hatékonyságáról. A korai felismerés és beavatkozás, majd a rutinszerű megfigyelés/tesztelés a kezelés megismétlésével, ha szükséges, garantálja az egészséges méhcsaládokat.
Ha a vándorméhészek megjelennek a kevesebb családot tartó méhészek „küszöbén”, a varroa atkára gyakorolt nyomás nő. Sok kevés családdal rendelkező méhész hamis illúziókba ringatja magát a védekezésről mindaddig, amíg a varroafertőzés meg nem jelenik, és így elveszíthetik a családokat egy észrevétlen vírusfertőzés miatt.
A helyi „kezelési nap” kezdődhetne a helyi egyesületeknél, ahol a méhészek az ott megtanultakat – hazatérve a saját méhészetükbe – alkalmazhatják. A családok kezelése, majd az atka mennyiségének újraellenőrzése 2-3 héten belül megfelelő szinten tarthatja az atkák számát az áttelelés érdekében.
A mézelő méh tartásának szempontjai a megaméhészetekben és a néhány családos hobbi méhészetekben meglepően hasonlóak: melyik az a „bevált” kezelés, ami csökkenti az atkák számát, megöli a varroa atkát a fedett fiasításos sejtekben, és megtisztítja a méhcsaládot a vírusoktól, a beteg méhektől? Melyik kezeléssel tud az elfoglalt méhész időt, pénzt és energiát megtakarítani? Hogyan tudjuk tavasszal fejleszteni a méhcsaládokat, hogyan tudjuk a szaporítást egészséges, fejlődőképes méhekkel ellátni? Mely kezelések a legjobbak a rajzás megelőzésére?
Az amerikaiak továbbra is el szeretnék érni azt a sokféle változatos ételt, amit a méhészek és a gazdálkodók teremtenek elő közös munkájukkal. Hogyan hasznosíthatjuk annak a több mint két millió méhcsaládnak a találkozását először Kaliforniában, majd egy pár hónappal később Észak-Dakotában a közös kártevő elleni kezelésre?
Gordy Wardell méhvédő aktivista jól összefoglalta egy írásában a lényeget: „… meg kell emelnünk a kalapunkat az amerikai méhészek előtt, akiknek sikerült méhcsaládokat szolgáltatni a világ legnagyobb kereskedelmi beporzásához. Kétmillió kolónia egy helyen (Kaliforniában), egy időben. A beporzás nem olyan, amit külső erőforrások felhasználásával meg tudnánk oldani, nem hagyatkozhatunk más országokra, hogy ezt megtegyék helyettünk. Határaink le vannak zárva az élőméhimport számára. Minden egyes méhet ez a nagyszerű ország garantál. Ez igazán elképesztő, ha a vállalkozás méretét vesszük figyelembe.”
Egy támogatott vagy ingyenes közösségi kezelési nap a méhészek számára – ez a legkevesebb, amit tehetünk viszonzásként az amerikaiaknak biztosított ételek iránti odaadásuk és buzgalmuk tiszteletére.
Az ABJ cikkét Hajtós Helén fordította
