0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mikor kezdjük el öntözni?

A fák gyökerei nagy területet hálóznak be a talajban, és a legtöbb vizet és táp­anyagot két időszakban veszik fel: március közepétől május közepéig, illetve augusztusban és szeptemberben. Mindkét időszakban energiaigényes élettani folyamatok játszódnak le a fákban, amit lehetőség szerint nekünk is támogatnunk kell.

Az idén már hazánk nagyobbik felében, a Duna–Tisza közén és a Dunántúlon átlagosan 20-40 milliméternyivel kevesebb csapadék hullott az év első három hónapjában, mint a sokéves átlag, a hőmérséklet pedig 2 ºC-kal haladta meg az átlagot.

Különösen most, a virágzás idején figyeljünk arra, hogy a talajban és a levegőben is legyen elég nedvesség.

A biztos, jó kötődéshez ugyanis a bibe felülete nem száradhat ki, különben nem tapad meg rajta a pollen.

Az utóbbi évek száraz, meleg és szeles tavaszi időjárása viszont pont ezzel a veszéllyel jár, ezért ebben az időben ne csak közvetlenül a fákat öntözzük, hanem nagyobb területet is alattuk.

A virágzás, kötődés és intenzív termésnövekedés szakaszában sok vízre és tápanyagra van szükségük a gyümölcsfáknak, a másik különösen vízigényes időszak a termésérés előtt, a termőrügyek kialakulásának idején van. Csonthéjasoknál és a diónál a csonthéjkeményedés időszaka is nagy vízfelhasználással jár. A szüret előtt 2-3 héttel azonban általában már visszafogjuk az öntözést, hogy kellően szilárd húsú gyümölcsöket tudjunk betakarítani.

Az öntözést számos tényező befolyásolja a gyümölcsfajtól és alanytól kezdve a fa korán át a környezeti tényezőkig, mint a talaj, a természetes csapadék, a hőmérséklet, a széljárás.

Megfelelő vízpótlással szabályozni tudjuk a fák növekedését és termésképzését.

Száraz nyarú területeken, például Spanyolországban úgy tartják alacsonyan a cseresznyefákat, hogy szüret után hosszú ideig nem öntözik azokat. Óvatosan kell alkalmazni ezt a módszert, mert könnyen a következő évi termés rovására megy, ha a termőrügyképződéskor nem jutnak elég vízhez és tápanyaghoz a fák.

A frissen ültetett csemetéket viszont éppen ellenkezőleg, lehetőleg folyamatosan el kell látnunk vízzel, az erőteljes növekedés érdekében, ügyelve arra, hogy a víz a talaj mélyebb rétegeibe is lejusson, és kellő méretű gyökérzet alakuljon ki.

Ugyanakkor kerülni kell a túlöntözést is, ami nemcsak a tápanyagok kimosódásával és a talaj tömörödésével jár, hanem könnyen a növények pusztulásához vezet.

Különösen azokra veszélyes, amelyek gyökerei sok levegőt igényelnek, mint az őszibarack, a kajszi vagy a dió.

A nyugalmi időszakban, lombhullástól fakadásig pedig egyáltalán nem kell öntöznünk. Ez nálunk a jól talajba szivárgó téli csapadék időszaka, de az utóbbi években egyre kevesebb a hó, ezért van szükség mind korábbi öntözésre.

A talajféleségtől nagyban függ az öntözés gyakorisága és az egyszerre kiadott vízmennyiség. Homokos talajon, ahol gyorsan „leszalad” a víz, csekély a talaj víztartó képessége, gyakrabban, kisebb adagokkal kell öntözni. Szerves anyagban gazdag és agyagos talajban marad meg legtovább a kiadott víz, ilyen területeken ritkábban is elég öntözni, és egyszerre több vizet adhatunk ki.

Ökölszabályként azt tarthatjuk észben, hogy homokon a 30 cm-es talajréteg 25-30 mm vizet képes tárolni, a vályogtalaj 30-50, az agyagos talaj pedig 50-65 mm-t.

Ha vastag mulcsréteggel borítjuk a talajt, sokat segítünk a víz megtartásában és a párásabb mikro­klíma megteremtésében. A mulcsréteg bomlásával idővel szerves anyagok is jutnak a talajba, ami hosszabb távon is javítja a víztartó képességét.

A gyümölcsfák vízigénye eredeti termőhelyüktől függ, jó példa erre a szilva és a dió, amelyek folyók mellett, vízjárta területen találhatók természetes élőhelyükön. A hatalmasra növő diófa a kimondottan vízigényes fajok közé tartozik, éves szinten 800-1000 mm csapadék az optimális számára, különösen júniusban, a csonthéjkeményedés idején van szüksége sok vízre.

Vízigényes gyümölcsfajunk még az alma, a körte, a birs, a szilva és az összes bogyós gyümölcs. A cseresznyét a közepes vízigényű fajokhoz sorolták, de nemrég mérésekkel igazolták hazánkban is, hogy legalább 700 mm csapadékra van szüksége, éppúgy mint az almának.

A volt Kertészeti Egyetem soroksári tangazdaságában három évig mérték a cseresznyefák vízfelhasználását, és a tenyészidőben a fiatalabb fák naponta 10-40, a hétévesnél idősebb fák pedig 40-60 liter vizet használtak föl.

Viszonylag szárazságtűrő a kajszi és a mandula, amelyek 500-600 mm csapadékkal is beérik, ami megegyezik a hazai átlagos csapadékmennyiséggel. A júniusi csonthéjkeményedés náluk is nagyobb vízszükséglettel jár, szerencsére akkor általában van elég természetes csapadék a számukra.

A fák mérete nagyban meghatározza a vízszükségletüket, kaliforniai számok szerint egy 10 négyzetméter koronavetületű fa naponta 20 liter vizet fogyaszt, míg egy 90 négyzetméteres 60 litert.

Forrás: Kerti Kalendárium