Back to top

Nyereséggel zárták az évet a zalai vadgazdálkodók

A kilövési tervet jól teljesítették a Zala megyei vadgazdálkodók, a vadászati évet 261 millió forintot meghaladó eredménnyel zárták február végén - közölte a megyei kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője kedden az MTI-vel.

A 2020/2021-es vadászati évben az 57 zalai vadászterület összárbevétele mintegy 2,28 milliárd forint, míg a kiadások összege 2 milliárd forint körül volt - ismertette Lázár Attila. Hozzátette: a külföldi bérkilövések és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások bevétele a korábbi évhez képest 800 millió forintról 346 millió forintra csökkent.

A terítékre került nagyvad jelentős részét hazai vadászok ejtették el, belföldi bérvadászatból 561 millió forint árbevételt értek el.

A vadhús értékesítésből 502 millió forint bevételhez jutottak a társaságok. Győrvári Attila megyei fővadász elmondta, hogy a koronavírus-járvány alatt bevezetett utazási korlátozások miatt a megyében több mint felére csökkent a külföldi bérvadászok száma: míg a 2019-es naptári évben az Országos Magyar Vadászkamara megyei szervezete 3300 vadászati engedélyt állított ki, tavaly mindössze 1500-at. A vendégvadászok 60 százaléka osztrák állampolgár volt, de Németországból, Svájcból és a Benelux-államokból is érkeztek nimródok a zalai vadászterületekre - jelezte a megyei szervezet titkára. Hozzáfűzte, hogy a zalai vadászok 2600 állami vadászjegyet váltottak ki. Lázár Attila kiemelte:

a 2020/2021-es évben a vadgazdálkodók jelentős pályázati támogatást, 296 millió forintot nyertek el élőhelyfejlesztésre.

A támogatást vadföldművelésre, víznyerők, dagonyák, csapdaparkok kialakítására fordítják. Kitért arra, hogy a becslések szerint mintegy 1400 aranysakált regisztráltak a zalai erdőkben, a ragadozó megjelenése többek közt az őzgidák számára jelent nagy veszélyt. A megyében 860 millió forintot fordítottak vadgazdálkodásra, mezőgazdasági vadkárra 421 millió forintot fizettek ki. A károkat a nagyvad létszámának további csökkentésével szeretnék mérsékelni. A február végéig tartó vadászati évben több mint 16 ezer vaddisznót ejtettek el, gímszarvasból 6662 példány, őzből pedig 4818 került terítékre.

A vadászatra jogosultak 3628 (gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon és vaddisznó) trófeát mutattak be a hatóságnak, az 1554 gímszarvas trófeából 644 érmes lett, a 99 aranyérmes közül tíz példány OTT (Országos Trófeabíráló Testület) bírálatra került, mivel 230 nemzetközi pontot értek el.

A zalai erdőkben a gímszarvas állomány kismértékű növekedése tapasztalható, ezért idén a vadászati hatóság 7 ezerre emelte a kilövések számát.

Az őzek száma csökkenő tendenciát mutat, így mintegy 5300 őz kerülhet puskavégre.

Az afrikai sertéspestis terjedése miatt csökkentik a vaddisznó állományt, a magyar állam jelentős pénzösszeget áldoz arra, hogy motiválják a vadászokat a vaddisznó elejtésére - hívta fel a figyelmet Lázár Attila. Bár a vizsgálatok a zalai állományban még nem mutattak ki fertőzést, az állategészségügyi hatóság 18 900 vaddisznó kilövését írta elő.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Menedék és újrakezdés

Másfél évtizede segítséget nyújtottunk a Talpalatnyi zöld Hollós Lászlóval ismeretterjesztő műsorhoz. A Kis-Sárréttel foglalkozó fejezetnek végül a Megtartó sárrét címet adtuk, majd a Menedék és újrakezdés alcímet is hozzáragasztottuk.

Megkerüli Hubertlakot

Bakonybéltől nem messze, a Magas-Bakony rengetegén át halad a Bakonyerdő Zrt. Hubertlaki Tanösvénye. Kalandos túra végigjárni, miközben sok érdekes információval gazdagodhatunk a térség élővilágáról, az erdőgazdálkodásról, és megcsodálhatjuk a környék gyöngyszemét, a bakonyi Gyilkos-tavat is.

30 év története

A fél évszázados jubileum apropóján igényes megjelenésű, a teljes időszak történetét átfogó kiadványt adott ki az év végén a Zalaerdő Erdészeti Zrt. A könyv részletezi az elmúlt évtizedek eredményeit, nehézségeit, bemutatja az öt erdészet tevékenységét és munkatársait.

Mit játszik az Ökocsiga?

Egy természetszerető óvónő és egy fáért rajongó, ügyes kezű ezermester találkozásából és színes ötleteikből született az Ökocsiga játszóház. A fantáziadús családi vállalkozást legegyszerűbben talán természet-, gyerek- és állatbarát tevékenységként lehetne bemutatni.

Hogy visszaálljon az eredeti állapot

A Peszéri-erdő a Duna-Tisza köze fajokban leggazdagabb erdeje, kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület.

Jó úton vagyunk

Tavaly Kiss Lászlót választották az Országos Erdészeti Egyesület elnökének. A hazai erdésztársadalom egyik tapasztalt alakjával a magyar erdészet és a magyar erdők jövőjéről beszélgettünk.

Valóságos főszereplők

Hajdanán az emberek szíve együtt lüktetett a természettel. Bár nem voltak tudósok vagy zsenik, jól ismerték a természet törvényeit. Olvastak a csillagok állásából, követték az állatok rejtett ösvényeit, és alaposan megfigyelték a növények törékenységét. S hogy mindez nem csak mese, arra Fekete István, korunk egyik legkiemelkedőbb írójának életműve a bizonyíték.

A precíziós gazdálkodást kutatják a Széchenyi István Egyetem óvári karán

A győri Széchenyi István Egyetem hagyományosan rendkívül erős gyökerekkel rendelkezik a műszaki és informatikai tudományok terén, s erre építve valósít meg a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar egy olyan projektet, amelynek középpontjában a precíziós gazdálkodás áll.

Egy kísérletből derült ki, micsoda hatással vannak a madárfiókákra a város zajai

Nemcsak a kisgyerekeket zavarja éneklés közben a lárma, a madárfiókákat éppúgy, és ennek hosszabb távra szóló következményeit sem lehet kizárni.

Hat nap után előkerült az a tigris, amivel gazdája a rendőrök elől menekült Houstonban

A tigrist sokan látták a kertvárosban, rengeteg fotó és videó készült arról, ahogy a kék nyakörvet viselő nagymacska nyugodtan kóborol.