0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Biopolimerek bomlását vizsgálja a MATE

A szennyezett csomagolóanyagok komposztálása egyre elterjedtebb a körforgásos gazdálkodás révén. Ennek apropóján Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) egy speciális kísérlet során mintegy 70 000 kg biológiailag bontható műanyagot komposztálnak, hogy a részletességig ismertté váljon az anyagok lebomlása és szerkezeti átalakulása.

Dr. Aleksza László, a MATE Környezettudományi Intézet egyetemi docense és a Profikomp Környezettechnika Zrt. vezérigazgatója véleménye szerint az egyes csomagolóanyagok ismételt műanyagként történő feldolgozása szennyezettségük miatt nem lehetséges. Ehhez ugyanis a műanyagiparnak tiszta alapanyagra van szüksége.

„Hogy az elszennyezett anyagok esetében ne kelljen a környezet számára kevésbé kívánatos égetést vagy lerakást alkalmazni, felmerült ezek komposztálási lehetősége. Amikor ugyanis az elszennyezett csomagolóanyagot a biohulladékkal együtt szelektíven összegyűjtve aerob kezeléssel átalakítjuk komposzttá, hozzájárulunk a talajerő-gazdálkodás elősegítéséhez, és végrehajtjuk a hulladék újrahasznosítását, ezzel zárva a biológiai körforgást” – ismertette a szakértő.

A komposztáláshoz azonban az adott csomagolóanyagnak alkalmasnak kell lennie a mikroorganizmusok által történő lebontásra. Ennek kapcsán zajlanak a kutatások.

Az említett alkalmasságot nemzetközi minősítő szervezetek állapítják meg, hogy mely anyagok üzemi vagy házi-kerti körülmények között komposztálható. Ezeket a termékeket a szervezetek hivatalos jelzéssel látják el. Ez a minősítés azonban laboratóriumi vizsgálatok alapján zajlik, így a gyakorlatban történő nagyobb léptékű hulladékkezelés kihívásairól nem szolgáltat elegendő információt a szakembereknek.

Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor kiemelte, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem számára a fenntarthatóság elősegítésével és a hulladékgazdálkodás fejlesztésével kapcsolatos törekvések prioritást élveznek. Ezt jól láttatja az a tény is, hogy az intézményben működik az első egyetlen olyan tanszék az országban, amelynek nevében szerepel a „hulladékgazdálkodás” kifejezés.

A kutatók jelenleg is intenzív kutatásokat folytatnak a komposztálható jelöléssel ellátott műanyag termékek komposztálási folyamatban mutatott viselkedése és a jelenlétükben készült komposzttermékek vizsgálatát illetően.

„Összesen 70.000 kg biopolimert aprítunk le és komposztálunk egyéb biohulladékokkal összekeverve. Az anyagok szerkezeti átalakulását, a lebomlás mértékét és az esetlegesen megmaradó mikroműanyagok mennyiségét folyamatosan monitorozzuk, ami a kiindulási keverék több mint 50 százalékos biopolimer tartalma miatt világszinten egyedülálló vizsgálatnak tekinthető” – hangsúlyozza Dr. Aleksza László.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu