0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Innováció földön-égen

Innovációs ötletversenyen mérték össze kreativitásukat a diákok a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Innovációs Központja szervezésében Innovázió 1.0 néven. Az NKFIH „Egyetemi ÖKO” projektjéből finanszírozott versenyre összesen mintegy 40 hallgató illetve csapat jelentkezett, akik első körben tavaly október 12. és november 30. között mutatkozhattak be.

Célként tűzték ki, hogy az Egyetem innovatív szemléletű hallgatóit, tehetségeit, valamint azok innovációs ötleteit és igényeit feltérképezze, megismerje és az ötletek továbbfejlesztését szakmailag és anyagilag támogassa.

A döntőben 7 projektet mutattak be az ötletgazdák.

Gyuricza Csaba, az Egyetem rektora elmondta, sok hallgatóhoz az innováció márcsak életkori sajátosságok miatt is sokkal közelebb áll, mint a sok türelmet igénylő kutatás.

Soha nem volt ilyen intenzív fejlődés a mezőgazdaságban, ami a lehetőségek tárházát jelenti a kreatív fiatalok számára.

Így jelenik meg az informatika, a digitalizáció a gyakorlatban. Éppen ezért indították hagyományteremtő szándékkal a versenyt. A felkészülés során mentorálást  biztosítottak, a versenyt követően pedig segítséget is nyújtanak, hogy az arra érdemesek a megvalósítás útjára léphessenek.

A zsűri – elnöke Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem mb. Rektora, Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. Vezérigazgatója, valamint Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója – véleménye szerint a bemutatott prezentációk mindegyike tartalmazta az innovációhoz elengedhetetlen egyéni ötleteket. Több tudományterület is megjelent a munkákban, valamint a digitalizáció és az informatika fontos helyet foglal el. Mint megfogalmazták,

óriási potenciál van ezekben a munkákban, ám az innováció csakis akkor válik teljessé, ha piacképes termék lesz belőle.

A verseny első helyezettje Gyuris Rita lett, aki PLANTPROTECTING néven dolgozott ki egy, a social média Instagram-felülete által működtetett növényvédelmi szaktanácsadói rendszert. A dobogó második fokára Miskolczi Dániel által bemutatott project, a szabadföldi intenzív kertészetek precíziós öntözésére és tápoldatozására kidolgozott mobil automata öntözőrendszer került. Harmadikként Fodor Szabinának az agrár területen talán idegennek tűnő, de annál fontosabb személyre szabott mozgástanácsadó applikációja futott be.

A zsűri tagjai különdíjjal is jutalmazták az ötleteket.

Így az Innovációs és Technológiai Minisztérium az épületdiagnosztikában alkalmazható képalkotó  rendszert, a Vitafort Zrt. az automata öntözési rendszert, míg a Hungrana Kft. a precíziós kalkulátor rendszert értékelte.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu