Back to top

A búzatábla megáldásával vette kezdetét a Magyarok Kenyere Program

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program, a magyar gazdák jótékonysági eseménye szombaton, a Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét a vajdasági Zentán, ahol mások mellett Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke és Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is felszólalt.

Tavaly minden eddiginél több adomány érkezett a Kárpát-medencei magyar gazdáknak köszönhetően, akik közel 1100 tonna búzát ajánlottak fel a rászoruló családok és gyermekek részére. Számos gyermekotthon és szociális intézmény, Böjte Csaba testvér árvái, a nagydobronyi gyermekotthon lakói, sőt már a csángóföldi magyarság számára is jutott a gazdák nagylelkű adományából.

Fotó: MTI: Bodnár Boglárka
A jótékonysági program hagyományosan már tavasszal, a Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel kezdetét veszi, melyet évről évre mindig más külhoni térségben tartanak meg a program szervezői, vagyis a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az eseménynek idén Zenta és a program térségi rendezője, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége (VASZ) adott otthont.

A járványhelyzet sajnos meggátolta, hogy a teljes Kárpát-medence gazdatársadalma együtt kérjen áldást a vetésre, de a szervezők reményei szerint a virtuális térben és lélekben valamennyi magyar gazdálkodó együtt lehetett.

Az ünnepségen Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár, az esemény díszvendége, a több mint tíz éve zajló, határokon átívelő békés nemzetegyesítő politika eredményeire emlékeztetett, amelynek fókuszában a Magyarok Kenyere programhoz hasonlóan az a meggyőződés áll, hogy minden magyar számít, éljen bárhol a világban.

A szervezők képviseletében Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a Magyarok Kenyere program a karitatív munka mellett a szakmai együttműködéseknek, az információáramlásnak is közvetítőjévé vált a Kárpát-medencében, hiszen a tudásra egyetlen határon sem kell vámot fizetni.

Az eseményen Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a modern civilizáció az elmúlt száz évben félelmetes tempójú változáson ment át, okos eszközök, intelligens szolgáltatások alakítják mindennapjainkat. Ám vannak dolgok, amelyeket nem lehet modernizálni, amelyek évezredek óta, évről évre megismétlik az élet, a halál és a feltámadás nagy misztériumát. A szántóvető ősszel elveti a búzát, majd a nyár derekén learatja a termést, megőrli, és a lisztből kenyér sül.

Az élet mit sem ér szeretet és összefogás nélkül. Ezt jelenti számunkra a 15 millió búzaszemből őrölt lisztből sütött kenyér, a Magyarok Kenyere üzenete.

A program egyszerre a legősibb rítusok ünnepe, egyúttal modern, Kárpát-medencei sikertörténet - fogalmazott a helyettes államtitkár, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a külhoni magyar agrártársadalom támogatása az anyaország gazdasági érdeke is, nemcsak erkölcsi kötelessége.

Az ünnepségen részt vett többek között Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Fremond Árpád szerbiai parlamenti képviselő, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke is.

A szervezők továbbra is várják minden jószándékú magyar ember segítségét, termény- vagy pénzadományát illetve az 1% felajánlását, hiszen minden búzaszem, a legkisebb adomány is számít a sikeres közös Kárpát-medencei magyar jövő építésében.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészettörténeti mérföldkő

Az 1920. évi trianoni békediktátum kapcsán az erdészeti szakemberek többségének a példa nélküli területelcsatolások jutnak elsőként az eszébe. Az erdőterület mintegy 85%-át elvesztettük, egyebek között az erdővel borított teljes Kárpát-hegykoszorút a Dévényi-szorostól a Kazán-szorosig.

Állattartás és kézművesség

Előfordul, hogy nem kizárólag nyereségcélú gazdasági tevékenységként műveli valaki a mezőgazdaságot, hanem hagyományőrzésként, mint olyan foglalkozást, amire az elődök tisztelete kötelezi – még úgy is, hogy néha több benne a keserűség, mint az öröm. A bivalytenyésztés ilyen Romániában, Erdélyben.

Edvi Illés Aladár festőművész Puszta nyáron című műalkotásával gazdagodott az Agrárminisztérium

Dubitskiy Dmitry Magyarországon élő műgyűjtő Edvi Illés Aladár festőművész Puszta nyáron című alkotását ajándékozta az Agrárminisztériumnak. A festményt ünnepélyes keretek között, június 22-én adták át a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Vadásztermében.

Átadták a megújult Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyet

2021 a projektmegvalósítások éve a nemzeti parkok életében, hiszen idén 30 beruházást adnak át az igazgatóságok országszerte, együttesen 8,7 milliárd forint értékben – jelentette ki Rácz András a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely bővítését és részleges akadálymentesítését szolgáló fejlesztések átadásán.

Tovább bővül a nemzeti parkok kínálata a fejlesztéseknek köszönhetően

Rendkívüli volumenben valósulnak meg fejlesztések a nemzeti parkokban, melyeknek köszönhetően idén tovább bővül az igazgatóságok kínálata és javul a természeti környezet állapota is. Számos bemutatóhely környezete szépül meg, emellett új kiállítások, tanösvények várják az érdeklődőket, valamint 3 új látogatóközpont is megnyitja kapuit idén.

Szepsy István: a tokaji bor megújítója

A Magyar Bor Akadémiai tagság javaslatára, az „Életműdíj Bizottság”, 2020-ban az elmúlt több, mint fél évszázados borvidéki és saját pincészeti, Tokaj felemelkedéséért végzett munkájáért, a Magyar Bor Akadémia életműdíját Szepsy Istvánnak adományozta.

Bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

Nagy István agrárminiszter és V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos június 22-én az agrártárca sajtótájékoztatón ismertette a Hungarikum Bizottság ülésének eredményeit, a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár bővülését.

Nagy lehetőség előtt állnak a magyar gazdák

Történelmi léptékű vidékfejlesztési program nyújt finanszírozási segítséget a magyar agráriumnak – hangzott el a Budapest Bank online rendezvényén, ahol a jelenleg elérhető mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokról, valamint az agrárium digitalizációjáról volt szó.

A társadalom alapja az agrárium

A társadalom alapja az agrárium, amit a majormúzeum úgy mutat be a fiataloknak, hogy megszeretteti velük a gazdálkodást - jelentette ki az agrárminiszter Keszthelyen vasárnap, a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely új közösségi tereinek átadásán.

Átadták a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központot

Az állami erdőgazdaságok az elmúlt évtizedben több mint húsz milliárd forintnyi turisztikai fejlesztést hajtottak végre, és további húsz milliárd forintnyi program előkészítése, megvalósítása zajlik - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára szombaton a Zempléni-hegységben található Rostallón, ahol átadták az Északerdő Zrt. kezelésében lévő Ökotudatos Nevelési Központot (RÖNK).