Back to top

Május elsejétől újra szabad éjszaka horgászni

A több mint 700 ezer regisztrált horgász a hét végétől éjszakai horgászatra is indulhat – tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), mivel a kormány a szövetség kezdeményezésére újra áttekintette az éjszakai horgászat, illetve a többnapos horgásztúrák alkalmával a helyfoglalásokat érintő lehetőségeket.

Fotó: Csatlós Norbert
Véget ér a süllő és a balin fogási-, s ezzel együtt az éjszakai horgászat tilalmi ideje is. A horgászszövetség tájékoztatása szerint

a kedvezően alakuló járványügyi adatok, valamint „a horgászok szabadidősporttal, rekreációval kapcsolatos jogos igényeire is" tekintettel született meg a döntés, amely a több, mint 700 000 regisztrált horgász számára teremtette meg a lehetőséget a vízparton való éjszakázásra.
A változást érintő részletekről a MOHOSZ a hónap végéig más csatornák mellett a közösségi csatornáin keresztül haladéktalanul tájékoztatja a horgászokat, és kéri tagságát, hogy „felelősen, szabálykövetően éljenek a régi-új horgászati lehetőséggel”.

Fotó: Csatlós Norbert

Az általunk megkérdezett horgászok szerint az, hogy a téli, hideg hónapokban nem lehetett éjszaka horgászni, még elviselhető volt, de örülnek, hogy a jó idő beköszöntével lehet többnapos horgásztúrákat is szervezni, amelyeknek szerves része a máshoz nem hasonlítható élményt jelentő éjszakai horgászat is. 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/MOHOSZ

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az idő bizonyított: jó döntés volt

Tíz évvel ezelőtt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik tárgyalójában dr. Seregi János döntése nyomán megalakult a 22 állami erdőgazdaság közös magazinja. Miért éppen az MFB-nél? – kérdezhetik sokan. Azért, mert akkor az erdőgazdaságok felügyelete az MFB Agrár- és Zöldbank Igazgatóságához tartozott, melynek ügyvezető igazgatója dr. Seregi János volt.

Ne bízza az életét a Google Mapsre

A skót hegymászó szervezet, a Mountaineering Scotland és a John Muir Trust skót jótékonysági szervezet azzal vádolta a Google Maps-et, hogy olyan utakat kínál a Ben Nevisre, amelyek "potenciálisan halálosak". A Ben Nevis a Brit-szigetek legmagasabb hegye, magassága 1345 méter.

Ilyen egy játszótér, ahol a fogyatékkal élők is biztonságosan játszhatnak

Visszafogott színek, nagyobb és belátható terek, speciális hinták: így néz ki egy integrált játszótér, ahol a fogyatékkal élők is biztonságosan játszhatnak. A magyarok háromnegyede nem találkozott még olyan játszótérrel, ahol fogyatékkal élők is játszhatnak, miközben az emberek több mint fele szívesen járna ilyen játszótérre a lakóhelye környékén - derült ki a Royalkert kutatásából.

Elszabadult aranyhalak pusztítják a minnesotai tavak élővilágát

A házi akváriumokból szabadon engedett és a természetben hatalmasra nőtt aranyhalak jelentenek fenyegetést a minnesotai tavak élővilágára és vízminőségére.

A várandóság alatti halolaj fogyasztás jó hatással van a gyermek fejlődésére

A terhességük alatt halolajat fogyasztó anyák gyermekei 10 éves korukban gyorsabb problémamegoldó képességgel és jobb figyelemkoncentrációval rendelkeznek - derül ki egy uniós finanszírozású tanulmány eredményeiből, amelyet a múlt hónapban mutattak be a Gyermekgasztroenterológia, Hepatológia és Táplálkozástudomány 6. világkongresszusán.

El Camino de Santiago – Zarándoklat képekben és gondolatokban

A KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészet Árudájában (Kecskemét, Mártírok útja 88.) 2021. július 12-től augusztus 31-ig ingyenesen látogatható a Polner Tamás és Varga Lóránd "El Camino de Santiago" című könyvében is megjelent fotókból összeállított kiállítás. A könyv kedvezményesen meg is vásárolható az Árudában.

A nyaralókra is vonatkoznak a szigorú növényegészségügyi előírások

A nyári szezon során megnő a külföldi utak iránti érdeklődés, sokan szeretnének különféle növényeket hazahozni emlékbe. Éppen ezért az utazás megszervezése előtt érdemes tájékozódni a növényegészségügyi követelményekről, főképpen, ha harmadik országból szándékozunk növényt, növényi terméket behozni saját célra vagy családtagjaink számára.

Sasréten folytatódik a Mecsekerdő túrasorozata

A Mecsekerdő 25 éves erdei iskolái idén egy nyolc útból álló túrasorozatot indítottak, amelynek keretében a Kikerics és a Mókus Suli lelkes erdőpedagógusai arra buzdítanak, hogy a monitor helyett nézzünk körül a természetben, és menjünk velük erdőt járni. A sorozat második kirándulása július 10-én Sasréten, a dél-Zselic üdítően hullámzó lankái között ered a legendás Biedermannok emlékeinek nyomába

Megújult a Gyertyánosi Gyöngyvirág Kulcsosház

A klímaváltozás hatására a természetesnél gyorsabban változnak a környezeti viszonyok, így a szakemberek erdőnevelő munkája, aktív segítsége kell ahhoz, hogy az erdők alkalmazkodni tudjanak, és fennmaradhassanak – emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára hétfőn Kaposváron, a SEFAG Zrt. kezelésében lévő Gyertyánosi Gyöngyvirág Kulcsosház átadásán.

Megújult a legendás kulcsos ház az Agostyáni Arborétumban

Erdők nélkül nincs ökoturisztika, ezért a minőségi erdők fenntartása szerves része annak a munkának, amit az állami erdőgazdaságok a kormányzattal összefogva a természetjárás, az egészséges kikapcsolódás lehetőségeinek fejlesztésért tesznek – mondta az erdőkért felelős helyettes államtitkár hétfőn az Agostyáni Arborétumban, ahol átadták a Vérteserdő Zrt. kezelésében lévő felújított kulcsos házat.