Back to top

Május elsejétől újra szabad éjszaka horgászni

A több mint 700 ezer regisztrált horgász a hét végétől éjszakai horgászatra is indulhat – tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), mivel a kormány a szövetség kezdeményezésére újra áttekintette az éjszakai horgászat, illetve a többnapos horgásztúrák alkalmával a helyfoglalásokat érintő lehetőségeket.

Fotó: Csatlós Norbert
Véget ér a süllő és a balin fogási-, s ezzel együtt az éjszakai horgászat tilalmi ideje is. A horgászszövetség tájékoztatása szerint

a kedvezően alakuló járványügyi adatok, valamint „a horgászok szabadidősporttal, rekreációval kapcsolatos jogos igényeire is" tekintettel született meg a döntés, amely a több, mint 700 000 regisztrált horgász számára teremtette meg a lehetőséget a vízparton való éjszakázásra.
A változást érintő részletekről a MOHOSZ a hónap végéig más csatornák mellett a közösségi csatornáin keresztül haladéktalanul tájékoztatja a horgászokat, és kéri tagságát, hogy „felelősen, szabálykövetően éljenek a régi-új horgászati lehetőséggel”.

Fotó: Csatlós Norbert

Az általunk megkérdezett horgászok szerint az, hogy a téli, hideg hónapokban nem lehetett éjszaka horgászni, még elviselhető volt, de örülnek, hogy a jó idő beköszöntével lehet többnapos horgásztúrákat is szervezni, amelyeknek szerves része a máshoz nem hasonlítható élményt jelentő éjszakai horgászat is. 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/MOHOSZ

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az idő bizonyított: jó döntés volt

Tíz évvel ezelőtt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik tárgyalójában dr. Seregi János döntése nyomán megalakult a 22 állami erdőgazdaság közös magazinja. Miért éppen az MFB-nél? – kérdezhetik sokan. Azért, mert akkor az erdőgazdaságok felügyelete az MFB Agrár- és Zöldbank Igazgatóságához tartozott, melynek ügyvezető igazgatója dr. Seregi János volt.

Kalandozás a Nyírség szívében

A Baktai erdőtömböt alagútként fúrja át a 41-es főút, ez Északkelet-Magyarország egyik legszebb autós útszakasza. Két oldalán pihenést szolgáló, az alföldi fekvés ellenére hegyvidéki hangulatú parkerdők helyezkednek el. Ezek a területek a NYÍRERDŐ Zrt. Baktalórántházi Erdészete kezelésében vannak.

Csíphet, haraphat, karmolhat - Veszélyes társállatok?

Igaz, nem tekinthető kőbe vésett szabálynak, de nagyjából mégis igaz: minél régebb óta tenyésztünk valamilyen állatot, annál szelídebb lesz. Érdekes módon ez éppen a kutyára nem mindig igaz, hiszen kirándulásaink során a farkastól sokkal kevésbé kell tartanunk, mint az erdőben falkában kódorgó gazdátlan kutyáktól.

Lazacfarmot alakítanak ki Zalaegerszegen

Csúcstechnológiával működő lazacfarmot alakít ki Zalaegerszegen a magyar tulajdonú Zalmon Kft. - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.

Gasztroélmények Huszárokelőpusztán

A Gerence-patak völgyében, a hajdani egyetlen Magas-Bakonyt átszelő útvonal nyugati bejáratánál fekszik Huszárokelőpuszta. A Bakonyerdő Zrt. vendégháza történelmi hely, az Esterházyak birtoka, nagyúri vadászatok helyszíne. Esterházy Tamás gróf építtette a Hubertlakon található vadászkastélyt, és itt található Rókapuszta is, ahol valaha a cselédek laktak.

Major László: Karcsú szépség

„A fényképezéssel való kapcsolatom az általános iskola 6. osztálya végén kapott Certina típusú fényképezőgéppel kezdődött, majd a Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskola diákjaként már tükörreflexes Exa, Praktica és Pentacon gépekkel, valamint számos optika használatával fotóztam."

Szentjánosbogár-rajzás és csillagfényes esti túrák várnak a DINPI-ben

Szent Iván éj közeledtével számos különleges programot kínál a látogatóknak a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság. A következő napokban többek között a szentjánosbogarak varázslatos világa, a nyári égbolt különleges fényei, valamint az éjszakai erdő egyedülálló hangulata várja a természetben kikapcsolódni vágyókat.

Sicc a kertből! - Macskariasztó trükkök

Szőrösek, aranyosak, bújósak és magának valóak egyszerre, ugyanakkor konokok, de játékosak… és igazán fura viselkedést képes produkálni. Cirmik, Lukréciák és Szerénkék hada bandázik a kertekben, és nemcsak átjáróházként tekintenek a magántulajdonú ingatlanokra, de hatalmas alomtálcának is vélik gondozott gyepünk, virágágyásaink, zöldséges és fűszernövénykertünk minden egyes négyzetcentiméterét.

Méhekről és mézről a Szelávi fesztiválon

Egy családias fesztivál a hétvégére, zenével, tánccal, irodalommal, méhekkel!

Az iskolai szünet kezdetével megnyílnak az Erdei Vándortáborok

2021. június 16-án az Erdei Vándortábor Program immár ötödik szezonja indul az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében. A résztvevő diákok az erdők természeti és kulturális kincseinek megismerése mellett a környezettudatos életmódra is ösztönzést kapnak. A program az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával valósul meg.