Back to top

Vegán termékekkel nyerte el az Inno d’Ort a Pápai Hús

Elnyerte az Inno d’Or – Év Innovációja 2021 díjat vegán termékcsaládjával a Pápai Hús. A cég a nagy hazai húsipari társaságok közül egyedüliként vágott bele a vegán gyártásba, és sorozatban fejleszti ki az újabb és újabb húsmentes termékeit.

Szappanos Péter
Szappanos Péter
Fotó: Pápai Hús
Csaknem 110 évvel azután, hogy megkezdte működését a pápai vágóhíd, a szakmai tradíciót máig őrző és fejlesztő Pápai Hús gondolt egy nagyot, és a hagyományos termékei mellett vegán készítmények gyártásába fogott. Rövid időn belül hatdarabosra bővítette a hústól és minden állati eredetű összetevőtől mentes Pápai Ízek termékcsaládját, amelyben már kétféle szendvicsfeltét és pástétom, burgerpogácsa, valamint frankfurti is megtalálható.

A húsipari cégtől ma még szokatlannak tűnő újítás most az Év Innovációja 2021 elismerést is elnyerte.

Az Inno d’Or díjról 21 tagú szakmai zsűri döntött, amelyben ismert ágazati szakemberek foglaltak helyet többek között a Szegedi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, az Országos Kereskedelmi Szövetség és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében.

„Az elmúlt időszak bizonyította, hogy lehetséges húsmentes termékeket is gyártania egy nagy múltú húsüzemnek is, mint a Pápai. A munkatársaink élelmiszerkészítési szaktudása ugyanis a vegán termékek előállításánál is kamatoztatható.

Fontos visszajelzés számunkra, hogy a vásárlók után a szakma is elismeri az újításunkat”

– emelte ki Szappanos Péter. A Pápai Hús Kft. ügyvezetője szerint a vegán termékeikkel mindenki számára elérhetővé akarják tenni a Pápai Ízeket. A vegánok és vegetáriánusok mellett azoknak a húskedvelőknek is új választási lehetőséget kínálnak, akik változatosabbá szeretnék tenni az étrendjüket.

Fotó: Pápai Hús

Forrás: 
Pápai Hús sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ciderfesztivál a hétvégén Etyeken

A helyszín azért lesz különleges, mert a BudaPrés Cider pincészet épületében és az előtte húzódó almásban zajlanak majd az események. Fűben ücsörgésből, ciderezésből, pizzázásból és akusztikus koncertekből áll majd a program.

Világrekord született

Csúcsot döntött a BAUHAUS barkácsáruház-lánc Németországban. A világ leghosszabb virágládasorát ültették be, amely a mannheimi BUGA2023 kertészeti kiállítást díszítette. A nem mindennapi ötletet „világrekord az éghajlatért” mottóval valósították meg.

Kína népességcsökkenése a dollár megerősödését eredményezte

A magyar élelmiszer-termelés kihívásairól és lehetőségeiről rendezett konferenciát a Gazdálkodás agrárökonómiai tudományos folyóirat szerkesztőbizottsága május 25-én, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. Az évente megrendezett tematikus konferencia célja, hogy támogassa a hazai agrárgazdaság elméleti és gyakorlati témáiról, kérdéseiről szóló, minőségében színvonalas publikációkat.

Jó reklám volt

III. Károly királlyá koronázásának helyszínét Nagy-Britanniában termesztett virágok sokasága díszítette. A Flowers from the Farm egyesület mintegy 80 tagja több mint 120 virágfajt nevelt külön erre a célra.

Mikrozöld termelőket ellenőriztek a Szupermenta programban

A Szupermenta program legújabb tesztjén mikrozöldeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A borsó és retek mikrozöldeket – helyszíni ellenőrzéssel egybekötve – 11 termőhelyről gyűjtötték be a hatósági felügyelők.

Medvecukor helyett glicirrizint az édesgyökérből!

Magyar termesztés- és gyártástechnológiára alapozva hoz létre egy magyar-üzbég vegyesvállalat édesgyökér-feldolgozó üzemet Üzbegisztánban. A lassan befejezéshez közeledő projektben három magyar vállalkozás érdekelt, a technológiát pedig a MATE kutatói szállítják.

Élelmiszer tiszta forrásból

Mindenkinek szüksége van egy menedékre, és nemcsak nekünk, embereknek, hanem a minket körülvevő élőlényeknek is, különösen manapság, amikor egyre kevesebb élőhely marad nekik. A mi menedékünket másokkal is szeretnénk megosztani, azáltal, hogy tiszta forrásból származó valódi élelmiszereket készítünk – mondta tudósítónknak Farkas Richárd Márk, megfogalmazva a Menedék Ökokert mottóját.

Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban

Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt jelenti, hogy húsz termékkategóriában tudnak majd jóval olcsóbban élelmiszereket venni az emberek - mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalán szerdán közzétett videóban.

Nyár elején rendezik meg a gourmet fesztivált

Az új generáció lesz a magyar gasztronómia egyik legátfogóbb rendezvényeként számon tartott MBH Bank Gourmet fesztivál központi témája, amelyet ezúttal június 2. és 4. között tartanak a Millenárison.

Élelemforrás embernek, állatnak: a batáta kisüzemi termesztésre is alkalmas

Az emberek többségének a batátáról még mindig az ugrik be elsőre, hogy Afrika növénye. Ez egyébként nem igaz, Közép-Amerikából származik, és a legnagyobb termelője Kína. Itthon is termesztjük, a szupermarketekben és a zöldségeseknél is van belőle. A növény termesztésének toplistáját Európában Portugália vezeti, de nálunk is egyre népszerűbb. Vannak már néhány száz hektáros termelők is, de alapvetően a kis gazdaságok növénye.