0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nem minden virágbolt éli túl a járványt

Melyek az aktuális csokor-, virágtrendek, és hogyan érinti a virágos szakmát a járványhelyzetet, valamint a gazdasági válság? – erről beszélt a Magyar Mezőgazdaságnak Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke, aki azt is elárulta, mivel köszönti az édesanyját vasárnap.

Néhány éve a sokféle virágból kötött, kazalszerű csokrok hódítanak, és bár a virágkötők kezdetben múló hóbortnak hitték a virágdobozokat, azok tartósan népszerűek maradtak, sőt, mára újabb és újabb változatokban jelennek meg. A kerek kalapdobozokba épített, többségében élő, de szárított, impregnált részekkel is díszített, szorosan egymáshoz kötött virágokat nedves tűzőhabba rögzítik, aminek köszönhetően jóval tovább virulnak a vágott csokroknál. Akár egy-másfél hétig tartósak maradnak.

Mivel a pandémia a virágkereskedelmet is átalakította, előtérbe kerültek a webshopok és a kiszállítás, amelynek az egyszerűbben szállítható dobozos virág népszerű produktuma lehet.

Aki cserepes virággal kedveskedne, választhatja a szezonálisan nyíló hortenziákat, amiket ki is lehet ültetni a kertbe. Népszerű és ajánlott a törperózsa, az azálea, az orchidea, ha pedig olcsóbbat szeretnénk, a fokföldi ibolya, a minigerbera és a begónia lehet jó választás.

Folyamatosan virágzik és alacsony gondozást igényel a flamingó és az orchidea. Ezekben a növényekben viszonylag kevés odafigyelés mellett is sok örömük lehet a megajándékozott édesanyáknak.

Boros Attila együtt dolgozik az anyukájával, és anyák napján rendszerint a kedvencével, orgonacsokorral köszönti fel.

Kérdésünkre azt is elmondta, hogy nagyon megtépázta az ágazatot a járvány és a gazdasági válság, a rendezvények korlátozása, valamint a márciusi zárás.

Annak ellenére, hogy tavaly lényegesen több esküvőt tartottak, mint 2019-ben, és a temetések száma is megnőtt, ezek az ismert korlátozások miatt nem eredményeztek érdemi forgalmat a virágtermelők és -kereskedők számára.

Az előző évben összességében negyven százalékkal esett vissza az értékesítésük 2019-hez képest, amely százmilliárdokban mérhető veszteség. Idén jól indult számukra az év, a nőnap utáni teljes zár azonban 85-100 százalékos bevételkiesést okozott nekik. Jelenleg nagyon bíznak az anyák napjában, és úgy vélik: már akkor is szerencsésnek érezhetik magukat, ha éves szinten csak húsz százalékos lesz a forgalomkiesésük.

Ez az általános jövedelmi lehetőségek függvényében más-más mértékben érinti a virágosokat az ország egyes területein, de a szakmai egyesület előrejelzése alapján év végére összességében a virágüzletek 15-20 százaléka végleg be fog zárni.

Márciusban a virágforgalmazókat is megillette az állami bértámogatás, és a tízmillió forintos gyorskölcsönre is jogosulttá váltak. Boros Attila viszont hangsúlyozta:

óva intette a tagságot a meggondolatlan kölcsönfelvételtől.

Ezzel a lehetőséggel szerinte csak annak szabad élnie, aki biztos abban, hogy az áthidaló pénzügyi segítséggel meg tudja tartani az üzletét, amely ki is fogja termelni a törlesztést.

Mivel a virág az élelmiszerhez hasonlóan rövid élettartamú termék, a forgalmazók többsége csökkentett szortimenttel vágott bele a pandémiás időszakba és nem kezdett kísérletezni. Az még a jövő kérdése, hogy aki már weben vásárol, megmarad-e ezen a kereskedelmi csatornán, de Boros Attila szerint a virág alapvetően továbbra is offline termék marad.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu