0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Jövőbe mutató piaci fejlesztés

A hagyományoknak megfelelően április elején nyitott a Nyugat-Balaton egyik legrégebbi és egyik legszebb piactere, a gyenesdiási. A pandémia miatt az ünnepélyes megnyitótól ezúttal eltekintettek, de így is szolgált meglepetéssel a nyitás: egyszerre látványos és hasznos, mintegy 21 millió forint értékű fejlesztést hajtottak végre a helyiek és a turisták által egyaránt kedvelt szabadtéri piacon.

Gál Lajos, a nagyközség polgármestere elmondta, hogy a helyi termelői piac infra­strukturális fejlesztése című pályázat keretében a piacot kiszolgáló közművek mellett az asztalokat, a kerítést és a burkolatot is felújították.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar állam közösen finanszírozta pályázatot.

A megnyitón elhangzott, több mint tíz esztendeje, hogy a Balaton-parton az elsőként megnyitották az I. Gyenesdiási Hal- és Termelői Piacot. Az önkormányzat célja az volt, hogy a turisták igényeihez igazodva a térségben termelt élelmiszereket és balatoni halakat lehessen vásárolni a strandhoz vezető sétány mellett. A piac kialakítására 18 millió forintot fordítottak, amiből 14,5 millió forintot pályázati támogatásként nyert el a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület.

A piacon helyi és a térségből származó termékeket árusítanak, a zöldségektől a húsárukig, köztük igazi különlegességeket, például balatoni halakat. A balatoni bio-, látvány- és halpiac márciustól novemberig tartott nyitva. Primőr zöldségek, sajtok és füstölt áruk mind megtalálhatók voltak a standokon, a bódék árusai pedig ízletes sült halakkal, lángossal, kürtős kaláccsal és borral várták a vendégeket.

Élelmiszerek mellett kézműves és dísztárgyakat is kínáltak a piac látogatóinak.

Évről évre terjedt a piac híre, nőtt a népszerűsége, de a járvány igencsak megzavarta a létesítmény működését – elsősorban ami a nyitvatartását illeti.

Az önkormányzat és az árusok bíznak benne, hogy a pandémia elmúltával újra a régi kerékvágásban folytatódik a piac élete, és a vásárlók nem feledkeznek meg a piacról. Ennek jegyében és ennek érdekében hajtották végre a fejlesztéseket is.

– Megtartottuk a piaci szezon megnyitóját. Ilyenkor vetőburgonya-vásárt szoktunk tartani, és természetesen igen nagy szokott lenni a forgatag. Ezt, ugye, a pandémia felülírta. Ennek ellenére szerettük volna tudatni a térség közönségével, hogy a gyenesdiási piac megnyitott – fogalmazott Gál Lajos polgármester. – A másik fontos esemény, hogy a piac strukturális fejlesztése véget ért.

A 2,5 éves program során sikerült korszerűsíteni mindazt, amit a pályázat benyújtásával szerettünk volna elérni: az asztali árusító helyek számának növelését, a ponyvatető korszerűsítését, valamint az alapinfrastruktúra fejlesztését.

A pályázati forrásból a piac aljzatának burkolatát ugyancsak felújítottuk.

– Eddig az árusító- és az étkezőhelyeket napvitorla árnyékolta, de a mostani fejlesztésben kibővítettük a sátortetőt, hogy se a nagy meleg, se a szél és eső ne befolyásolhassa az árusítást és a fogyasztást. A 21 millió forintos beruházás eredményeként a kor színvonalának megfelelően tudjuk kezelni a piacon keletkező hulladékot: szelektív gyűjtést alakítottunk ki.

A gyenesdiási strand mellett található termelői piacot a vásárláson kívül sokan választják a szabadidő eltöltésére, gyakorlatilag kirándulási célponttá vált. A hazai ízek, a balatoni halak és a színes programok vonzzák az embereket. A koronavírus-járvány miatt szigorú szabályokkal nyitották újra a piacot. Emiatt egyelőre szinte üresek az elárusítóhelyek, a sütödék közül is még csak kevesen nyitottak ki.

Az árusok megszokták a tömeget, de még ők is óvatosak.

Ennek ellenére, az optimizmus jegyében az asztalokat-padokat már összerakták. A portékájukat kínálók készülnek és várják a betérő vendégeket.

László Beáta, az I. Balatoni Hal- és Termelői Piac vezetője megnyitóbeszédében úgy fogalmazott, ez a létesítmény mindenkinek szíve csücske. A helyi és környékbeli vendégek, és természetesen nyáron a hazai és a külföldi turisták mind szívesen jönnek ide, és nemcsak vásárolni, hanem a piacon tartott rendezvényekre, a hagyományőrző fesztiválokra is.

Elhangzott továbbá, hogy normális körülmények között – tehát a pandémia előtt és, remélhetőleg, utána is – a gyenesdiási piacon minden megtalálható, ami szem-szájnak ingere, ráadásul házi kiszerelésben.

Többen is azt mondták tudósítónknak, hogy manapság ez nagyon nem mindegy.

Egyre többen rájönnek, hogy a helyben készült termékek mennyivel jobbak, egészségesebbek, ízletesebbek, mint amiket a multiknál lehet megvásárolni.

Lehet, hogy ott olcsóbban vehető meg, mint a „háztáji”, és az ár alapján még azt is gondolhatjuk, hogy jól jártunk. De hosszabb távon rá kell jönnünk, hogy ez nem így van. A szervezetünk egy idő után megkérdőjelezhetetlenül jelez, és akkor mehetünk a gyógyszertárba, hogy leküzdjük a többek közt a táplálkozás következtében jelentkező betegségeket. Ezeket nagyrészt meg lehet előzni azzal, ha egészséges zöldségeket, gyümölcsöket és belőlük készített termékeket vásárolunk, fogyasztunk. Ha odafigyelünk erre, és ha gyermekeinket is ennek megfelelően neveljük, akkor a következő generációnak már gondolkodnia sem kell rajta, hogy mit vásároljon és hogyan étkezzen.

Magyarországon már kialakult egy ré­teg, amely így gondolkodik, és ennek megfelelő összeget fordít az egészséges táplálkozásra.

Ennek a rétegnek a tagjai tudják, hogy a helyben termelt dolgok egészségesek, ezért ők már hagyják a boltokat, inkább piacra járnak vásárolni. Emiatt pedig egyre többen foglalkoznak saját termékeik helyi értékesítésével, és mára kialakultak azok a helyek, ahol ők értékesíthetik a portékáikat.

A turizmusnál maradva, egyre több hotel és panzió vásárol termékeket helyi gazdáktól, akik ezáltal hosszú távra tudnak tervezni. Persze képesnek kell lenniük folyamatosan a keresett termékeket előállítaniuk, megfelelő minőségben.

A gyenesdiási piacon csak minőségi termékek kaphatók, ezt mindig ellenőrzik. A vásárlók bizalma mind az itteni termelők, mind a piac számára rendkívül fontos.

Az I. Balatoni Hal- és Termelői Piac és az ott kapható portékák évről évre kétségtelenül egyre ismertebbek, mondta el Gál Lajos, egyre több a visszajáró törzsvendég.

Reményei szerint a pandémia végével minden visszatér a régi kerékvágásba, és az előző tíz esztendőhöz hasonlóan nemcsak kedvelt vásártér, hanem közösségi hely lesz a piac. Bíznak benne, hogy a helyi termékek vásárlásán túl le is ülnek enni-iszogatni, vagy akár csak beszélgetni a vendégek, olyan jól érzik magukat. Hozzátette: igazából ez a gyenesdiási termelői piac elsődleges célja.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság